
A fehérorosz elnök szombaton, egy katonai támaszponton elmondott beszédében azt hangoztatta, hogy külföldről próbálnak forradalmat szítani Fehéroroszországban.
Aljakszandr Lukasenka kijelentette, hogy nyugatról, az EU-tag Lengyelország és a NATO részéről az a veszély fenyeget, hogy annektálni készülnek Fehéroroszország nyugati régióját, amelynek székhelye Hrodna. Egyben arra figyelmeztetett, hogy a minszki vezetés a legkeményebb intézkedésektől sem riad vissza, hogy megőrizze Fehéroroszország egységét.
A NATO nem jelent veszélyt sem Fehérorszország, sem más ország számára, és nem vezényelt katonákat a térségbe
– közölte szombat este Brüsszelben a katonai szervezet szóvivője. Gitanas Nauseda litván elnök is cáfolta Lukasenko kijelentéseit.
A rendszer minden áron megpróbálja elterelni a figyelmet Fehéroroszország belső problémáiról, teljesen alaptalan közleményeket adva ki képzelt külső veszélyekről
– hangoztatta Nauseda az AFP francia hírügynökségnek nyilatkozva. Andrzej Duda lengyel köztársasági elnök egyik tanácsadója szintén a Lukasenka-rendszer propagandájának nevezte azt a felvetést, hogy Lengyelország Fehérorszország határainak destabilizálására törekszik.
Lengyelország tiszteletben tartja Fehéroroszország egységét
– idézte Krzysztof Szczerskit a PAP lengyel hírügynökség. Megfigyelők is úgy vélik, hogy a fehérorosz vezető kijátssza a “katonai kártyát”, hogy elterelje a figyelmet arról a súlyos belpolitikai válságról, amely az augusztus 9-i elnökválasztás után alakult ki.
Az ellenzék és számos nyugati ország, többek között az Európai Unió szerint elcsalták a választásokat, amelyeken hivatalos közlés szerint 80 százalékot szerzett a 26 éve hatalmon lévő Lukasenka. A választási eredmények kihirdetése után tiltakozó megmozdulások – tüntetések, sztrájkok – sorozata indult Fehéroroszországban.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Belta/Andrej Sztaszevics
Namond
2020-08-23 at 15:44
Egy-két fotó, műholdkép, drón felvétel?
Lárifári
2020-08-23 at 15:15
Hívő! A képen Lukasenka látható két belarusz katonával
prolitológus
2020-08-23 at 15:15
-a háttérbirodalom célja-a kínával való szembekerülés/összecsapás előtt-a puferzónájának/ megszállt területek gyarapítása(hódítás) ezenbelül egyértelműen oroszország értékesebb nyugati/európai részének elfoglalása-ennek érdekében mindent bevetnek-választási csalás,a navalnijhoz hasonló amerikai zsoldos orosz árulókkal való provokációk,zavarkeltés,figyelemelterelésként valószínűleg növelik az aktivitást ukrajnánál és akár keleten összeugrasztják az oroszokat a kínaiakkal-az európába
betelepítetteket akár az orosz frontra küldés céljából is hozhatják(mert nincsen
ingyen ebéd)
Lárifári
2020-08-23 at 15:12
Van ott azért némi mozgolódás. A nato most fejezte be az év elején megkezdett hadgyakorlatát Lengyelországban. Még nem hagyta el területet az összes csapat. Litvániába most vonul be a Bundeswehr átvenni az EFP rotációs rendszerben a soros 6 hónapos feladatokat 14 Leopard 2A6, egy Marder, egy Büffel hegyipáncélossal. Azon kívül folynak az előkészületek egy szeptemberben kezdődő tengeri hadgyakorlatra a Balti tengeren lengyel, litván vizeken, amihez nyilván szárazföldi, légi manőverek is kapcsolódnak.
khm
2020-08-23 at 14:48
A Belaruszok,tartják,válaszul a NATO átcsoportosításokra,meg a júliusi NATO hadgyakorlatra.
Szóval a katonák,már mind a két oldalon ott lehetnek.
Atosz
2020-08-23 at 14:35
A rohadek nyugatban meg a nato-ban nem lehet megbizni !!! Azt igertek az oroszoknak a szovjetunio osszeomlasakor hogy a nato nem fog terjeszkedni keletre de hazudtak a gazember,gyilkos amcsik meg a nyugati szovetsegesei mert mar az orosz hatarig terjeszedett a nato !!! Na ezert nem szabad megbizni a hitvany gyarmatositto nato-ban !!!
Atosz
2020-08-23 at 14:32
A rohadek nyugatban meg a nato-ban nem lehet megbizni !!! Azt igertek az oroszoknak a szovjetunio osszeomlasakor hogy a nato nem fog terjeszkedni keletre de hazudtak a gazember,gyilkos amcsik meg a nyugati szovetsegesei mert mar az orosz hatarig terjeszedett a nato !!!
khm
2020-08-23 at 14:31
Nem most tartanak arrafelé egy kiadós hadgyakorlatot?
Nilton Santos 4307
2020-08-23 at 14:30
A Parlamentben Szabó trágya-hordó Timmer-manci , azután Jákób Jákób Jákób a segg hülye , azután a kreténista degenerált kretén Tordai Benyus , azután a dr.Prof. Bangóné Bangó Bangó PHD. nőstény csatorna patkány meg a bukott oligarcha , tolvaj , csaló , sikkasztó , rabló rabszolga tartó a pimpós orrú Gyurcsányi Fittelína Böszme épp úgy hazudik mint a NATO !! Azaz ha ezek a takony gerincű fehérje halmazok azt mondják valamire , hogy sárga , akkor az tuti barna….
Na már most a NATO azt mondja , hogy a belarusz határ mentén nem telepít semmit, akkor biztosan telepít nagyon sok mindent !! Ezt biztosra lehet venni , mert a 21.-ik században ilyen a világ , a világban pedig az emberek !! Ide jutott az emberiség , az igazmondás elmúlóban van az Univerzumban !!
Logikus
2020-08-23 at 14:21
Mert ki terjesztette ennek az ellenkezőjét? bíztos valami ballib volt….
ViAM
2020-08-23 at 14:04
A mai világban aztán nagyon “nehéz” kideríteni (drónok, szuper kémrepülőgépek stb.), hogy mi történik, akár Fehéroroszország határain kívül és belül.
hivő
2020-08-23 at 14:03
Ha a képen lévő ..katonák..at
fogják a Belorusz határra vezényelni,
nincs veszély egy szál se.
Szokásos felhizlalt amerikai
..vezérkar..aki eddig
Nébetországban lapitott.
Gombóc Artúr
2020-08-23 at 13:23
Még egyetlen bizonyítékot sem mutattak fel, csak a vádaskodás megy.