
Annak azért mégiscsak van némi diszkrét bája, amikor a Népszava az egyik újságírójának a Guardianban megjelent írását teszi közzé azzal kapcsolatban, hogy lám-lám, Magyarországon milyen módon tiporják sárba a szabadságjogokat és ferdítik el hazánk eurovíziós szereplésétől való távolmaradásának okát, amit egyébiránt homofóbiaként értelmeznek. A közmédia felháborítónak és elfogadhatatlannak tartja, ezért határozottan visszautasítja az Eurovízió kapcsán a hazai és nemzetközi sajtóban megjelent állításokat – közölte csütörtökön az MTVA.
A közmédia által kiadott közleményben azt írták: a közelmúltban számos hazai és külföldi médium cikkeiben jelent meg annak kapcsán, hogy Magyarország azért nem képviselteti magát az Eurovízión, mert a műsor terepet ad a homoszexuális előadóknak.
Ezek a szexuális beállítottságra utaló sajtóvélemények sértik az emberi méltóságot, a sajtóetikai normákat, valamint a jogállamiságot. Az a szakmai döntés született, hogy jövőre az Eurovíziós indulás helyett közvetlenül a magyar könnyűzene tehetségeit, az általuk létrehozott értékteremtő produkciókat segítjük. Szeretnénk leszögezni, hogy semmilyen produkció, esemény, vagy rendezvény kapcsán sem tartjuk számon senkinek a szexuális beállítottságát
– hangsúlyozták. A közleményt egy kérdéssel zárták:
Felmerül azonban a kérdés, hogy az erről cikkező médiumok miért teszik ezt?

A saját munkatársa által is írt Guardian-cikket mutogatja a Népszava
„Hungary pulls out of Eurovision amid rise in anti-LGBTQ+ rhetoric” – írja a The Guardian című brit szélsőbaloldali napilap hírportálja. A Guardian arról ír, hogy a magyar közmédiának túl meleg lehet az Eurovízió – írja a Népszava. Bizonyára a Guardian cikke a nyugati aggódás újabb bizonyítéka akart lenni – vélekedik a Mandiner. A portál hozzáteszi: a Guardian cikkének szerzői Shaun Walker és Garamvölgyi Flóra. A Népszava vonatkozó cikkét ugyan Koncz Tamás jegyzi, de egyébként Garamvölgyi Flóra a Népszava szerzője. A Népszava tehát arról ír, hogy a saját munkatársa mit írt a Guardianbe, csak épp a személyi átfedést elfelejti megemlíteni. Később aztán frissítést tettek közzé, a lap utólag a következőket tüntette fel a cikk végén: „A Guardian cikkének társszerzője a Népszava korábbi munkatársa”.
A hitelesség persze így már aztán tényleg megkérdőjelezhetetlen…
Fotó: MTI
Tamás
2019-11-29 at 16:53
talán tényleg távolmaradunk ettől az idétlen rendezvénytől.
de majd az új pesti-polgi rendez különbet…
az lesz még csak igazán gyomorforgató.
mivel a régi pofák szinte már mind előkerültek millás havi fix-ért, akiktől szintén könnyű volt okádni és most is…
ómió
2019-11-29 at 10:03
Már az is hír, ha a bolsik hazudoznak?
arkon
2019-11-29 at 06:42
Pedig mi azt szeressük!, ha egy férfi férfiként, egy nő pedig nőként dalol, ha jó kedve van !
Ha valaki pedig összevissza ruhákba bújik, idétlen hangon eregeti ki a hangjait, azt BOHÓCNAK nézzük !
De ennyi pénzért, akkor kiket is kell támogatni ???
egon samu
2019-11-28 at 23:19
Népszava és Guardian…
Soros elvtárs lapjai egymást uszítják Magyarország ellen.
Kínában meg eldölt egy zsák rizs…legalább olyan fontos.
Kata58
2019-11-28 at 22:29
Gratulálok és sok boldogságot kívánok.Bárcsak minél több ilyen bizonyságot lehetne olvasni, hogy van szabadulás ebből az egészségtelen és bűnös kapcsolatból.
Kbandi1
2019-11-28 at 20:27
A böszme ballibsik a homofób műszó mögé bújnak, pedig akár lehetne böszmefób is az ember, ha normális. És ők normálisak? (az előbbiek) Lehet jutalmazni gender műkincsekkel a győzelmi jelszó-puffogtatókat, azért még nem ártanak annyit, mint egy puffogó vipera.
Hiába, a normális létnek ára van, jobb, ha ilyen “rendezvényre” el sem meg az illető. Vigyázni kell, fertőzést ne kapjon. 🙂 🙁
Sára
2019-11-28 at 20:13
Fügefa-leveles jelmezbe ugró hermafrodita versenyző fogja megnyerni a 2020-as EU-VIZIÓ-t…a háttérben 1 nőnemű, 1 hímnemű meg 1 semleges nemű táncos néha ráülhet egy kókuszforma csodatojásra, majd felváltva melegítik azt , míg a szólista átvált basszusról női altba…a dal végére meglepetésszerűen kikel a mutáns-YTY….Hurrá!….mindenki elmehet szülési szabadságra…Ejnye-bejnye, ki az aki ehhez hasonlókról képes kimaradni????????????
Naprózsa
2019-11-28 at 23:01
Kedves Sára, nehogy már ötleteket adjon ezeknek, mert még ki is költik azt a tojást és lesz mégegy barna-fehér ikerpár puncivirslis is a színpadon… 🙂
Bakonyi Gábor.
2019-11-28 at 20:12
Úgy gondolhatnánk, hogy minden embernek képességei, hajlamai alapján megvan a helye a társadalomban, és azt a helyet kell megtalálnia…
A bal-liberrált szemlélet szerint viszont a bal-liberrált elvtársak csereszabatosak, mindegyikük mindenre alanyi jogon alkalmas, a társadalomnak pedig mindent el kell tűrnie, amikor nyilvánvalóan alkalmatlan emberek rossz szerepekben szerencsétlenkednek.
Torockó
2019-11-28 at 20:02
Heterofób újságíró heterofób módra ír….
bl
2019-11-28 at 18:45
A gondolatolvasás szép műfaj. A haladók ezek szerint olvasnak az MTVA mint testület gondolataiban, és utána jól meg is boszorkányüldözik ezt a gondolatot. Önmagába záródó kör. Jobb lett volna csendben maradniuk, de nem bírtak magukkal.
Egyébiránt az értékválasztás problémája miszerint, ha az ‘A’ terméket választom a ‘B’ helyett, akkor az egy nagyon csúnya kirekesztés a ‘B’ termék iránt, érdekes polémiákat vethet még fel.
vélemény
2019-11-28 at 18:30
A vérvörös propaganda férclap ismét olyan pk-erkölcsi magasságba emelkedve bombázza a társadalmat,
aminek csak hatalmas zuhanás és a bőrmentes ”arc”-ra zuhanás lehet a megérdemelt jutalma.
Theo
2019-11-28 at 18:00
Eljen!
Rendezhetne informacios esemenyeket errol a folyamatrol, hatha tobb embert vissza tud teriteni.
Hesslerezredes
2019-11-28 at 17:15
Puncikafütyikétől (ezt jelenti a Conchita Wurst álnév) az embernek hányhatnékja támad. Meg a Nyugattól. Meg a népszavától.Böáááááááá….
Naprózsa
2019-11-28 at 22:53
Ja, csak ne a monitort, kedves Hesslerezredes, mert nehéz lesz kipucoválni… 🙂
Amúgy nem a puncikolbász miatt kellett volna már régen kilépni, hanem mert az egész csak egy drága antizene korrupt förmedvény volt első perctől fogva. Senki – mi sem – küldtünk ki egyetlenegy igazi slágert sem soha.
Konrád tizedes
2019-11-30 at 07:52
Fönök,úgy látszik az orosz fronton megromlott a memóriája, vagy talán a légnyomás ?
concihta wurst (kisbetű nem elírás) szabad fordításban “izgatott kolbászkát” jelent ?
Majd a tanult kommentelő társaim kijavítanak ha tévednék.
A többivel egyetértek.
TS
2019-11-28 at 16:58
Jobb lett volna bevallani: valóban ezért nem veszünk részt ezen a rákos parádén. Mert így is van, remélem.
kivagyok!
2019-11-28 at 16:45
Az Eurovíziónak mostmár semmi köze a zenéhez, hanem politikai állásfoglalás. A legközelebbi gálán nagy valószínűséggel egy gyerek fog nyerni, aki valamilyen mentális betegségben szenved és arról énekel, hogy mentsük meg a földet a gonosz fehér embertől. A második helyezett pedig egy fehér lány- színes bőrű fiú pár lesz, akik arról énekelnek, hogy igazából mind egyformák vagyunk, a szerelem nem ismeri a rasszokat és fogadjon be Európa minél több menekültet, mert csak így lehetünk boldogok stb,stb. Szem nem marad szárazon, mindenki állva tapsol.
Theo
2019-11-28 at 18:05
Ez talalo.
Azt hiszem, hogy toloszekes enekes mar volt, most jon Greta T. (Kivancsi vagyok, hogy a szazkilosok mikor harcoljak ki, hogy a balettkarba kerulhessenek.)
Tenyleg nem kell egy ilyen orulethez asszisztalni, raadasul sok penzert, amit meg mi fizettunk.
Mon3
2019-11-28 at 16:36
Ha összefutok egy buzernyákkal, akkor hányingerem van, undorodom, félek tőle. Ezért vagyok homofób, mert természetesen, a zsigereimben lévő módon reagálok rá?
Ha nyugaton betiltják a kereszteket, mert sérti szegény hódító migránsok lelkivilágát, akkor miért nem lehet nálunk betiltani a meleg propagandát. Én nem fogom megtagadni a természet alkotta reflexeket. Ideje lenne már ott a haladó nyugaton tudomásul venni, hogy az Isten által alkotott természeti törvényeket nem lehet figyelmen kívül hagyni, mert aki ezt teszi, kihalásra van ítélve. Ha valaki nem a másik nemet szereti, nem születnek gyerekei, kihal. Ha egy nemzet nem védi meg a saját területét, elfoglalják és kihal.
Fogatlan Pingvin
2019-11-28 at 16:32
Nincs olyan, hogy hommofóbia.
A fóbia félelem.
Senki nem fél a a búzáktól, csak nem szeretik őket.
Azt meg hadd ne írják már elő senkinek, hogy mit kell szeretni.
sanyi
2019-11-29 at 05:21
A szartól sem félünk, mégis kikerüljük.
La Tulipe Noire
2019-11-28 at 16:30
Azért nem indulnunk, mert ennyi rosszindulatú heteró fóbiás,között esélytelenek vagyunk.
Naprózsa
2019-11-28 at 22:43
A szavazás metódusa alapján soha nem is volt esélyünk. Miután nem volt más TV csatorna, már gyerekkoromban is kényszerből néztem, és rácsodálkoztam, hogy egyáltalán minek van ez az egész, hisz az ABBA Waterloo-ja kivételével jóformán nem volt indítva egyetlen igazi sláger sem.
Kezdettől úgy volt sz@r ahogy most, csak akkor még legalább hetero sz@r volt.
mzperx
2019-11-28 at 16:27
Perverz politikai pride az egész. Döbbenetesen káros és szánalmas. Recept a magyar sikerhez: a Momentum kerül hatalomra és egy homó duót indítanak el. Természetesen az Orbán-diktatúrából történt felszabadulást fogják majd megénekelni, szeretetteljes összefonódásban. Ennyi kell és kész. Nyerők leszünk !
témazáró
2019-11-28 at 16:15
Mind tudjuk, hogy Magyarország miért nem vesz részt ezen az erkölcsi szemétdombon, nem kell szégyellni!
Egy egészséges ember számára ez a műsor gyakorlatilag nézhetetlen hosszú évek óta. Teljesen mindegy, hogy hol rendezik, melyik ország nyeri és kik indulnak, az egész rendezvény egy szélsőségesen liberális és a normalitást KIREKESZTŐ perverz közjáték. Ez a szexuális kisebbség (max. 2%) elnyomó diktatúrája a többség felett. A felnőtt ember hányingert kap, a gyerekeket meghülyíti. Köszi, nem kérjük!
kex&sex
2019-11-28 at 16:15
Nagyon helyes, hogy nem veszünk részt ezen a színvonaltalan buzeráns majomparádén.
gyurcsányiviktor
2019-11-28 at 16:37
Rossz hírem van – sajnos.
Ez a majomparádé, a világot átszövő fasiszta-liberális háttérhatalom (deep state) egyik agymosó – érzékenyítő – megnyilvánulása, amely nem más, mint az alapvetően faji alapon szerveződő, a világ rabszolgasorba taszítását céljául kitűző lények szövetségének, egyik mellékes megnyilvánulása.
politikai koszfészek
2019-11-28 at 16:11
Nocsak, a ratyik már azt is rosszallják, ha valakit a hányás kerülget, ha közéjük keveredik. Nagyon jól tesszük, hogy ezen a buzi-béka segge alatti színvonalra süllyedt aberrált “zenei” majomparádén nem veszünk részt.
Ez a két csíra (Shaun Walker és Garamvölgyi Flóra) meg jobb, ha csendben marad.
vektortér
2019-11-28 at 16:09
Nagyon helyes! Normális ország nem asszisztál a buzipropagandának.
sanyi
2019-11-28 at 16:08
A népfaxa megfinanszírozhatna egy belpesti ratyit. Ezek után biztosan megtapsolnák csak az indulásért.
Ja hogy, nincs pénzük, mert senki sem veszi a szennylapot? Meg különben sem ér annyit az egész Eurovizio?