Pesti Srácok

A Népszava újságírója szerint szobrot kellene emelni a 2006-ban szemeket kilövő rendőröknek

A Népszava újságírója szerint szobrot kellene emelni a 2006-ban szemeket kilövő rendőröknek

Ha a 2006-ban megsérült tüntetők szobrot kapnak, minimum ott kell állnia mellette a szolgálatteljesítés közben megsérült rendőrök emlékművének is – fejtette ki enyhén szólva véleményes gondolatát Batka Zoltán a Népszava hasábjain, hozzátéve: azoknak a rendőröknek, „akik életük kockáztatásával is megvédték a város népét a szervezetten fellépő szélsőjobbos utcai harcosok pogromjától”. Ez ugyanaz a Batka Zoltán, aki korábban azt írta a fideszesek felakasztásával kapcsolatban, hogy „a kétkezi munkától sem riadna vissza”.

Az újságíró most épp nemcsak akasztana, hanem felidézte az ORFK adatait a 2006-os rendőrattak során megsérült egyenruhásokra vonatkozóan. Mint írta, „a város védelmében 2006-ban 399 magyar rendőr szenvedett sérüléseket, közülük 47-en súlyosan sérültek meg, voltak nyílt kéz- és lábtörések, koponyatörés, mellkasi zúzódás, volt rendőr, akin plasztikai műtétet kellett végrehajtani, mivel úgy összeégett az utcán”. Az újságíró „agyrémnek” tartja, hogy a megsérült tüntetőket „hőssé avatta az Orbán-kormány, közöttük eddig több mint 300 millió forint kártérítést osztott ki, a megsérült rendőrök ellenben egy kanyi vasat sem kaptak a helytállásukért”. A rendőrök melletti kortesbeszédében azért megjegyzi, hogy „persze voltak rendőri túlkapások is”.

Bayer Zsolt is reagált az ötletre: szerinte Batka Zoltánnak kellene szobrot állítani.

PestiSracok facebook image

– fejtette ki Bayer Zsolt. Azt írta:

Batka Zoltán egyébként ugyanaz, aki korábban azt írta a fideszesek felakasztásával kapcsolatban, hogy „a kétkezi munkától sem riadna vissza”.

Egy másik emlékezetes gondolat tőle a következő:

Forrás: Mandiner

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.