Pesti Srácok

A New York-i Pride után lett majomhimlős a Nyílt Társadalom Alapítványok egyik vezetője

null

Portálunk is beszámolt arról, hogy New Yorkban egészségügyi vészhelyzetet rendeltek el a majomhimlő miatt, hiszen a járvány akár százötvenezer embert is veszélyeztethet. Természetesen, ennek semmi köze ahhoz, hogy a napokban ért véget a New York-i pride, aki ilyet terjeszt, az homofób. Ahogyan az sem jelent semmit, hogy a Nyílt Társadalom Alapítványok egyik fejese röviddel azután számolt be róla, hogy majomhimlős, hogy előzetesen kifejtette hány partnerrel "virgonckodott a rendezvényen". Nem, nincs összefüggés, az egészről a kormány tehet.

A Magyar Nemzet számolt be arról, hogy a Soros György-féle Nyílt Társadalom Alapítványok egyik vezetője, Sebastian Köhn részt vett a New York-i Pride-on, utána elbüszkélkedett, hogy hány férfival hált, majd megjelent rajta a majomhimlő. Jelenleg a férfi az amerikai kormányt/egészségügyet hibáztatja, mivel alacsony a tesztkapacitás a városban. Érdemes megjegyezni, hogy közben meg a WHO kéri a meleg/biszex férfiakat, hogy csökkentsék a partnereik számát valamint egy hete globális vészhelyzetet hirdettek a betegség miatt. A 39 éves, Brooklynban élő svéd férfi a New York-i Pride rendezvény után több férfivel is közösült, majd nem sokkal ezután majomhimlőre utaló tüneteket észlelt magán – derül ki a Guardian cikkéből.

– panaszolta a lapnak Sebastian Köhn. A panaszkodás után gyorsan ki is fejtette, hogy „több sráccal szexelt”, és hogy egy hét múlva jelentkeztek nála a tünetek, úgy mint: magas láz, izomfájdalom, hidegrázás és megduzzadt nyirokcsomók. Mint írja: először koronavírus-fertőzésre gyanakodott, de a házilag elvégzett tesztje negatív lett.

PestiSracok facebook image

– idézte fel a Soros-alapítvány osztályvezetője a tüneteket.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Guardian

Ajánljuk még