Pesti Srácok

A rendszerváltás óta gurul a dollár a baloldalhoz

null

A Magyar Nemzet cikksorozatban tárta fel, hogy milyen befolyása van Amerikának a hazai baloldalra. Korábban foglalkoztak már azzal, hogy évtizedek óta működött a Karácsony–Márki-Zay-féle amerikai pénzgyűjtési modell, most pedig mélyebbre ástak a baloldal finanszírozásában. Kiderült: a rendszerváltás környékén már elkezdtek gurulni a dollárok a Szabad Demokraták Szövetségéhez, illetve a párt holdudvarához. Ráadásul a '94-es koalíciót is a pénzemberek erőltették.

A lap felidézi, hogy már a korabeli sajtóból kiderült, hogy kik finanszírozták a végül a posztkommunisták oldalán kikötött szabad demokraták 1994-es kampányát, és miért szálltak be végül a Horn-kormányba.

– olvasható a Magyar Narancs korabeli számában. A Hajdú-Bihari Napló 1994. júniusi 25. számában az MTI nyomán született írása is mutatja: Soros, aki ugye a Magyar Narancs szerint az SZDSZ „a legnagyobb támogatója”, „megelégedését fejezte ki a koalíciós szándék létrejöttével kapcsolatban”.

A Hajdú-Bihari Napló 1994. júniusi 25. száma Forrás: Magyar Nemzet

Arra pedig, hogy az SZDSZ Soros szándékait kormányból valóban segíteni próbálta, újabb két példát mutatott be a Magyar Nemzet:

  • Soros – a korabeli sajtó szerint az SZDSZ segítségével – meg akarta vásárolni az OTP-t. 1994-ben a választások után megalakuló MSZP–SZDSZ-kormánykoalícióban az SZDSZ az OTP Bankot is megpróbálta bevonni a privatizációs csomagba. A Soros Alapítvány (Soros Fund Management LLC) pedig ajánlatot is tett az OTP 25 százalékára. Ez végül nem ment át a Horn-kormányon sem, bár Bokros Lajos erősen támogatta az ötletet.
  • Egy másik beavatkozásra példa az úgynevezett „Lex CEU”-ügy. 2005-ben Soros György levelet írt Magyar Bálintnak. Az SZDSZ egyik legbefolyásosabb vezetője akkoriban oktatási miniszter volt. Az amerikai spekuláns korábban egyetemének, a CEU-nak kért mentességet bizonyos felsőoktatási szabályok alól, amelyet 2004-ben egy törvényben meg is kapott. Ezt köszönte meg az utókor számára is fennmaradt levélben az általa támogatott szabad demokraták egyik kulcsemberének, és egy további jogalkotási kérést is megfogalmazott.
Soros György levele Forrás: Magyar Nemzet A Magyar Nemzet szerint a fenti példák két dolgot bizonyítanak. Egyrészt, a külföldi finanszírozási modell már 33 éve, a rendszerváltás hajnalán megjelent a balliberális oldalon, és később is fennmaradt. Példa erre az idei kampány, amelynek több fontos pontja, így például a baloldal háború kapcsán kialakított álláspontja egybevág a külföldről elvárt narratívával. A lap felidézi, hogy az ellenzéki oldalon szintén hézagmentesen kapcsolódtak a külföldi szankciós elvárásokhoz, sőt, teljesen elzárták volna Magyarország számára az orosz gázellátást.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Facebook

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még