
Az Index olvasottságán nem nagyon látszik, hogy már nem az indexesek csinálják, ahogy a Telex olvasottságán se nagyon látszik, hogy az indexesek csinálják. Az különösen bájos, olyan progresszív és liberális egyszerre, hogy valahogy nem mindenkit vettek át az új indexes szerkesztőségbe a régi indexesek, pedig nyilván nem azzal vették rá az egész szerkesztőséget, az összes kollégájukat a felmondásra, hogy lesznek olyanok, akik nem férnek bele a Telex nevű Index koncepciójába. De egy dolog ugye a politikai állásfoglalás, a lázadás a diktatúra ellen és egy másik a jéghideg gazdasági racionalitás.
A nem létező néhány száz ellenzéki liberális orgánum persze felszívott párat azokból, akik valahogy leestek a szánról, amikor felbukkantak a farkasok, és ez bizonyára segíti a nyugodt alvásban a Telex tulajdonosait és vezetőit. A Telex főszerkesztője, Munk Veronika például helyet tudott szorítani a férjének a lap vezetésében, hiszen vezetőt köztudomásúlag mindig nehéz találni. Nádori Péter a lapmenedzsmentet erősíti, ami amúgy is erősnek látszik, létszámban mindenképpen, a felsorolás alapján.
Például Hernádi Levente Harampolosz is nyilván elvhűségből ugrott a semmibe, aki egyébként az Insta képein három kisgyereket terelget. A gyerek bizonyára örülnek, hogy apu sokat van otthon, biztos talál majd olyan állást, ahol olyan kiváló kollégái lesznek, mint az Indexnél voltak, vagy a Telexnél lettek volna. Az exindexesség mindenütt a legjobb ajánlólevél, azokról mindenki tudja, mennyire lojálisak például a tulajdonosokhoz és egymáshoz. Arról nem is beszélve, hogy tele van a Telex impresszuma nem exindexes nevekkel, miközben talán harminc exindexes meg nem szerepel rajta. Pedig a nagy júliusi kivonulásnál Munk még arról beszélt, hogy valamilyen formában szeretnének együtt maradni. Úgy tűnik ez nem vonatkozott mindenkire.
Fotó: Facebook
Judit
2020-11-10 at 07:59
Normális ember ezeket a sátánista oldalakat nem olvassa.!!!
Akik ott dolgoznak a hülyék-barmok-idióták -soros sátánhoz
tartoznak.!!! undoritó rémisztö képződmények.!!!
Contrabass
2020-11-10 at 07:41
Kedves futóbolond, ez olyan mintha te akarnád berendezni az én lakásomat. Nekem megvan a magam ízlésvilága, értékrendje, nem szorulok outsiderek tanácsára. Azért mert neked nem tetszik a Kálmánék lakása, ne érezd felhatalmazva magad, hogy beleszólj és “oktasd” a másféle lakással rendelkezőket. Van sok egyéb lakáskultúra folyóirat is, talán ott nagyobb szerencsével jársz.
Ha-Ha
2020-11-09 at 20:44
a telex meg a telexesek mind faxok
Nahát
2020-11-09 at 18:18
Holló a hollónak kivájta a szemét.
Na ez
2020-11-09 at 17:10
Találóan futóbolond vagy annyit hozzáteszek hogy fröcsögj a Gyurcsány gazdádék oldalaikon ott legalább FIDESZ-esekről és a KDNP-sekről a firkált ilyesmitekről mint a hulláik platóra …… , lámpaoszlopra akasztásukban olvasgathatsz. Zsidózó jobbikosaiddal együtt.
Eva
2020-11-09 at 17:02
Mindenkinek joga van eldonteni, hogy mit olvas. Teljesen felesleges gyűlolkodni.
sanyi
2020-11-09 at 15:39
Ez a cikk sem az indexen/telexen jelent meg de nem is a népfaxában.
Gullwing
2020-11-09 at 15:27
Szar ballibcsik, a kutyám bármikor szar ilyeneket!