Rendkívül gonosz világban élünk: a matematika nem demokratikus és nem egyenlő
Ment a szokásos nyávogás a matekfelvételi miatt, túl nehezek voltak a feladatok, túl kevés idő állt a rendelkezésre. Nos, a matek sosem volt egy gyerekjáték, nem volt alibitantárgy, a pár kimagaslóan értelmes kölkön kívül, akiket papírgalacsinnal dobáltak meg a többiek hátulról, mindenki utálta. És bizony a felvételi egy verseny, ahol nem a részvétel a győzelem.
Háromnegyed óra alatt tíz feladatot (és részfeladatait) megoldani valóban komoly kihívás, de ha meg nem lesz mindenkinek ötös, akkor mi van? Nem az pont a célja egy ilyesminek? Hogy egy hatalmas és ismeretlen csoportból kisebb csoportokat lehessen képezni a matematikatudás alapján. Mondhatnónk, azért van egy ötfokozatú értékelő skála, mert az átlagember egy unalmas HÁRMAS és Alinda se hívja be a műsorába.
Ez van, ez is lesz egészen addig, míg ki nem huny a nap felettünk.
A matek régen is nehéz volt, csak most még pofázni is kötelező mellé. Persze gyanítjuk, humán tárgyak esetében azért nincs ekkora vernyogás a médiákokban, mert az összes firkász ilyenekre járt, és azért lett firkász, nem pedig építésügyi főelőadó, mert ilyenekre járt. Vagy úgy képzelte, az újságírás jobban fizet, ami csak egy újabb bizonyíték az ostobaságra. Kivételek ugyan akadnak, ők a közgazdász firkászok.
Még egyszer: egy matekteszt arról szól, hogy ki jobb, ki rosszabb. Nem kell mindenkinek ötösre megoldani, sőt ha mindenki fél óra végez vele hibátlanul, akkor az a teszt egy kalap SZAR, semmit nem ér. Az ötösök kevesen vannak; a tehetséges, de sokszor beleszaró négyesek kicsit többen; a többség meg ezután jön.
Az IQ-tesztek sem arról szólnak, hogy mindenki meg tudja őket ugyanolyan jól oldani. Nem lehet mindenki Menza-tag, akármennyire is elitista, antidemokratikus köcsögösködésnek tűnik ez.
Egyébként ez egy menetrendszerűen visszatérő probléma, a keresők tanulsága szerint évről évre előkerül ugyanez a hisztike. Anyukák, akik szeretnének hinni abban, hogy a napi 12 órában tévét bambuló és iszkbokszozó szemük fényei különlegesen okosak, nem képesek belenyugodni abba, hogy bizony tök áltagos gyerekük van. Mármint a matematikai tudását tekintve.
Pedig se a gyereknek, se a szülőnek nem árt, ha idejekorán hozzászoknak a pálmához. Adott esetben – amennyiben eljut az egyetemig – ott egy kettesnek is majd lehet örülni. Nyilván nem a büfé-ruhatár szakokról van most itt szó, hanem a létező tudományokról.
Szóval legyen csak nehéz az a rohadt matekfelvételi, ha nem akarunk a fejünkre dőlő házakat, felrobbanó tévéket (Junosz), lezuhanó repülőket.
