Amennyiben február 20-ig a vasutas szakszervezetek és a MÁV nem tud megállapodni az idei évi bérfejlesztésről, a szakszervezetek március első hetében országos sztrájkot hirdetnek – jelentette be a VDSZSZ Szolidaritás elnöke a bértárgyalásokban résztvevő másik hat szakszervezeti vezetővel közösen tartott sajtótájékoztatón pénteken, Budapesten.
Halasi Zoltán hozzátette: még pénteken kezdeményezik az elégséges szolgáltatások mértékéről szóló tárgyalások megkezdését. A Mozdonyvezetők Szakszervezetének elnöke kiemelte: bírósági határozat mondta ki, hogy az árufuvarozás nem tartozik a még elégséges szolgáltatások körébe, emiatt a sztrájk ideje alatt az árufuvarozást teljes egészében lehet blokkolni.
Kiss László arról is beszámolt, hogy a csütörtöki sikertelen bértárgyalás hatására a kollektív munkaügyi vitát kezdeményező hét vasutas szakszervezet pénteken sztrájkbizottságot alakított.
Eközben a vasúti alágazatban érdekelt cégek érdekképviselete, a HUNGRAIL Magyar Vasúti Egyesület a Népszabadsághoz eljuttatott közleményében azt írja:növekvő aggodalommal tekint a MÁV Csoportnál zajló bértárgyalásokra. Véleményük szerint egy árufuvarozást érintő többnapos sztrájk jelentős mennyiségben terelne át forgalmakat kamionokra, amelyeket a munkabeszüntetés után már nem lehetne a vasútra visszahozni. Ez pedig a MÁV Csoport sztrájkolni készülő vasutasainak munkahely elvesztésével is járhat szerintük.
Forrás: nol.hu
Fotó: hirhatar.com
kata
2016-02-13 at 12:56
J 57 es ujonnan,jóvåhagyólag csatlakozom! Szemetek!
J57
2016-02-12 at 23:49
Aztán most már tényleg ,dolgozni,dolgozni…-ha nem akkor irány a három műszak. Minimálbérét. Elégvolt ! Kuss legyen.
khm
2016-02-12 at 17:55
Az nagyon pompás dolog,ha egy cég az egyetlen bevételt hozó részlegét blokkolni kezdi. Na onnantól lehet számítani a többi vasutas lapátra kerülésére is,hiszen közúton is le lehet szállítani (ma már) elég nagy tömegű árucikket. Sőt,ha nagyon kötik az ebeszt a karóhoz,akkor még ettől is nagyobb szopás következhet a vasúti közlekedésben. A személyszállítást a buszok is el tudják végezni. A kamionok,meg hihetetlenül sok árut szállítanak ponttól pontig és többnyire pontosan.
Megvallom,mindig a vasutat részesítettem előnyben, a busszal szemben. Ma már aránylag tűrhető tisztaságú szerelvények is vannak. Persze drágábbak,mint a “sebes” vonat. Azért gyorsaság terén is lenne mit fejleszteni. Nem akarok példákat írni,de vannak olyan részek,aminél a 30-s tábla van kitéve,mert hátha 40-nél szétesik a híd.
kata
2016-02-12 at 14:02
Nekem az a vęlemênyem,hogy ez màr több a soknàl! Meg kell talâlni azt a
hibbant elmēt,aki ezeket a tüntetēseket generålja. Ott bolonduljon meg,ahol
van!