Pesti Srácok

A veszélyhelyzet meghosszabbítását tárgyalják a képviselők a parlamentben

A veszélyhelyzet meghosszabbítását tárgyalják a képviselők a parlamentben

A magyar jelnyelv napjára emlékezik szerdán az Országgyűlés, amelynek napirendjén szerepel az orosz–ukrán háború miatti veszélyhelyzet meghosszabbítása is.

A megemlékezés és a napirend előtti felszólalások után lefolytatják a kormánypárti képviselők által benyújtott, az 1222. évi Aranybulla jelentőségéről és az Aranybulla Napjáról szóló törvényjavaslat vitáját.

Tárgyalják az egyes gazdasági tárgyú törvények, valamint egyes vagyongazdálkodást és postaügyet érintő törvények módosítását, amely egyebek mellett a csődeljárással, a lakások és a helyiségek bérletével kapcsolatban tartalmaz szabályokat, továbbá rögzíti, hogy az elsőbbségi levelek legalább 85 százalékát a feladást követő munkanap helyett az azt követő második munkanap végéig kell kézbesíteni.

Az egyházakat érintő egyes törvények módosítása az egyházi köznevelési, szakképző intézményekbe járó gyermekek, tanulók, illetve szüleik jogainak védelmével indokolja, hogy a jövőben biztosítják az állami és önkormányzati tulajdonú épületek és az ezek tartozékát képező ingóságok tulajdonjogát az egyházi fenntartóknak mindaddig, amíg ezekben egyházi köznevelési, szakképzési tevékenység folyik. Napirenden szerepel a Nemzetközi Migrációs Szervezet Alapokmányának módosítása, amelynek értelmében a szervezet főigazgató-helyetteseinek száma egyről kettőre nő.

PestiSracok facebook image

A kormány az orosz–ukrán háború miatt továbbra is indokoltnak tartja a veszélyhelyzet fenntartását, ezért november 1-jétől újra kihirdette azt. A szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, illetve humanitárius katasztrófa magyarországi következményeinek elhárításáról és kezeléséről szóló törvényjavaslat felhatalmazná a kormányt, hogy a veszélyhelyzetet meghosszabbíthassa.

Együttes általános vitában tárgyalják az elítélt személyek átszállításáról szóló egyezmény kiegészítő jegyzőkönyvét, valamint az egyes büntetőjogi tárgyú és ehhez kapcsolódóan egyéb törvények módosítását. Utóbbi lehetővé tenné, hogy a büntetőügyben eljáró szervek a körözéskor elektronikus elérhetőségeket szerezzenek, amit később a büntetőeljárásban a jelenlét biztosítására is felhasználhatnak. Megvitatják a képviselők az egyes törvények közadatokkal összefüggő módosítását; a változtatás indoka a közszféra által előállított adatok újrahasznosítására vonatkozó uniós szabályozás változása. Az egyes törvények bürokráciacsökkentéssel és jogharmonizációval összefüggő módosítása érinti az elektronikus egészségügyi szolgáltatási térre (eeszt) vonatkozó szabályokat, valamint hozzáigazítja a közbeszerzési törvényt az uniós szabályokhoz.

Forrás: MTI; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.