Pesti Srácok

A vírusnak drukkoló gyurcsányisták továbbra is akadályozzák a járvány elleni védekezést

A vírusnak drukkoló gyurcsányisták továbbra is akadályozzák a járvány elleni védekezést

A Demokratikus Koalíció nem szavazza meg a veszélyhelyzethez kapcsolódó kormányrendeletek hatályának meghosszabbításáról szóló javaslatot – jelentette be a párt szóvivője szerdán.

Barkóczi Balázs online sajtótájékoztatóján emlékeztetett, hogy május 23-án megszűnne a veszélyhelyzethez kapcsolódó kormányrendeletek február végén kilencven nappal meghosszabbított hatálya. Egy, az Országgyűlésnek benyújtott indítvány azonban arra tesz javaslatot, hogy a koronavírus-világjárvány elleni védekezésről szóló törvény hatályát hosszabbítsák meg az őszi parlamenti ülésszak első ülésnapját követő tizentötödik napig.

A veszélyhelyzet lényege, hogy a járványügyi helyzetre gyorsan, időben tudjon reagálni a kormány, a vírusnak drukkoló baloldal azonban most sem támogatja a védekezést. A gyurcsányisták szóvivője mindezt azzal indokolta, hogy véleményük szerint a mostani javaslat nem szól másról, mint hogy a kormány teljhatalma a veszélyhelyzet után is megmaradjon.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Balogh Zoltán

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.