Pesti Srácok

A volt finn belügyminiszter szerint a nemzetközi LMBTQ-hálózat Magyarországon is „Biblia-perekre” készül

A volt finn belügyminiszter szerint a nemzetközi LMBTQ-hálózat Magyarországon is „Biblia-perekre” készül

Päivi Räsänen, Finnország volt belügyminisztere akkor került be a nemzetközi médiába, mikor a Rómaiakhoz írt levél 1:24-27. versét osztotta meg Twitterén egy kép formájában, amiért elképesztő meghurcolásnak esett áldozatul. A nemzetközi LMBTQ-lobbi azonnal lecsapott a kereszténydemokrata vezetőre, gyűlöletkeltéssel vádolták, majd pert indították ellene, és akár hat év börtönre is ítélhetik. A politikus szerint a nemzetközi szervezetek Magyarországon is hasonló támadásokra készülnek.

Egy nagyon erőteljes LGBTQ-hálózat áll készenlétben arra, hogy ezt a precedenst felhasználja a Bibliában hívő keresztényekkel szemben – mondta Päivi Räsänen finn parlamenti képviselő a Heteknek a bírósági tárgyalása után adott interjúban. Szerinte az ügye jelentőségét éppen ez adja, mert elvesztené a pert, amiben a homoszexuálisokkal szembeni gyűlöletkeléssel vádolják egy nyilvánosság előtt tett bibliai idézete miatt, akkor hasonló "Biblia-perek" sorozata indulna szerte Európában, köztük Magyarországon is. A helsinki bíróságon lezajlott pert rendkívüli figyelem kísérte Finnországban és külföldön is.

– mondta Päivi Räsänen, aki hozzátette, a tárgyaláson érezni lehetett a rendkívüli tétet. A volt finn belügyminiszter szerint megdöbbentő volt, hogy az ügyész a vádbeszédében és a kérdései során egy sor hazugságot próbált meg rábizonyítani.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta Räsänen. A képviselő azt is különösnek tartotta, hogy az ügyész a tárgyalás során újra és újra azt próbálta megtudni tőle, mit is tart bűnnek?

– emlékeztetett Räsänen. Mint elmondta, a nemzetközi médiafigyelem is jelzi azt, hogy a per célja egy olyan precedens megteremtése, amelyet nem csak Finnországban, hanem az egész Európai Unióban felhasználhatnak a szólásszabadság korlátozására.

– érzékeltette a per tétjét a finn politikus.

Forrás: Hetek; Fotó: Evangelical Focus

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.