Régi nóta, hogy az Egyesült Államok egy-egy tagállama nem érzi jól magát az unió szorító kötelékében. Anno még polgárháborúztak is, mikor úgy gondolták lazábbra kéne venni ezt a szövetséget. Manapság Texas merül fel a leggyakrabban, mint önállóságra vágyó állam, azonban lehet, hogy annak liberális ellenpólusa hamarabb akar majd kiszakadni az USA-ból.
Bár elméletben az Egyesült Államok minden tagállamát egyenlő jogok illetik meg, mindig is voltak és lesznek közöttük különutasok. Ilyen például Texas, a republikánus bástya, ami enyhén szólva sincs kibékülve a liberális világgal, és tavaly már szembe is szállt a szövetségi hatóságokkal, mikor a kormányzó kivette a kezükből a határfelügyeletet. Sőt, a helyi republikánusok programjában visszatérő pont az unióból való kilépés.
Most azonban Texas liberális ellenpólusa, Kalifornia is felvetette, hogy esetleg jobb volna különválni Washingtontól. És hogy a demokrata többségű nagyon woke, nagyon progresszív, nagyon diverz állam miért akar szakítani? Nos, Donald Trump miatt. Attól tartanak ugyanis, hogy a megválasztott elnök véghezviszi a Project 2025-ot, és majd jól kiépíti a diktatúrát. Mint az állam kormányzója, Gavin Newsom kijelentette:
Kalifornia meg fogja védeni „értékeit és alapvető jogait”.
És mire gondolt a költő alapvető jogok alatt? Hát az abortuszra. Az egyik demokrata lózung ugyanis az, hogy Donald Trump majd mindenkinek megtiltja, hogy abortálhassa magzatát, ami ugye maga a diktatúra, továbbá az sem tetszik nekik, hogy Donald Trump ki akarja utasítani az illegális bevándorlókat, és megtiltja a kiskorúakon végrehajtott nemátalakító műtéteket.
Borzasztó, ez utóbbi már önmagában megindokol egy újabb polgárháborút, amiben minden kaliforniai transznemű migránsnak fegyvert kell fognia a szabadságért. De reméljük sikerül nekik, és Kalifornia talán elszakad, de az államok száma nem változik, hiszen addigra Trump megveszi Grönlandot.
Fotó: Fallout
K
2025-01-09 at 08:35
–Kalifornia ugyanolyan kolonc az USA nyakán mint a haszontalan Kanada….:
–Milyen “értékei” vannak Kaliforniának?????…..:semmi….
Tartok tőle, hogy pont az amire gondolnak az nem érték, hanem + plusz károkozó rossz tulajdonság az abortusz mellett.
Pont az abortusz és a gender LMBTQ impotens homoszexualitás miatt csökkenő lakosság ellensúlyozására pótlására kell a bevándorló.
–Ez egy olyan probléma, ami Donald Trump győzelme után is fenn fog maradni , és ezt a problémát csak kiélezi a bevándorlók kitiltása.
Helyes a bevándorlók kitiltása, de gondoskodni kellene normális népszaporulatról , ha már nincs bevándorló.
–A normális népszaporulat CSAK AKKOR fog bekövetkezni, ha a liberális életmód káros része megszűnik, ami áll abortuszból és a genderből LMBTQ-ból és impotens homoszexualitásból.
K
2025-01-09 at 08:20
–Donald Trump életvédő, békepárti ezért támogatni kell.
–Hajrá Trump. Hajrá Trump. Hajrá Trump.
K
2025-01-09 at 08:18
k te semmit nem értelmezel, csak hörögsz, mert mások mást gondolnak, mint te
2025-01-09 at 08:13
–Vedd már észre…: nincsennek érveid, és amikor engem akarsz sérteni, akkor éppen önmagadról beszélsz.
Ezért is javasoltam a tükörbenézést…..hátha leesik a tantusz neked is.
k te semmit nem értelmezel, csak hörögsz, mert mások mást gondolnak, mint te
2025-01-09 at 08:13
k b+! nem értelmeztél te semmit. leírtam lentebb a véleményemet a bidenékről is. de ez nem jelenti, hogy egyet kell érteni automatikusa a másikkal! ez a különbség egy gondolkodni képes ember és közötted. téma lezárva, kétbites vagy, kiderült.
K
2025-01-09 at 08:12
próbálnéd meg értelmezni néha mások összetett mondatait….
2025-01-09 at 08:00
–Nézz a tükörbe, hamis vagy és sántítasz.
K
2025-01-09 at 08:07
próbálnéd meg értelmezni néha mások összetett mondatait….
2025-01-09 at 08:00
–A tengerikígyó hosszúságú összetett mondataidat értelmeztem, és jól értelmeztem…:
–Ellenzed Trump véleményét.
–Te meg azt nem bírod megérteni hogy más meg ellenzi az aberrált nemnormális demokrata Joe Biden terrorista cselekedeteit, az Északi Áramlat Gázvezeték felrobbantását amit Joe Biden előre bejelentett.
Solaris
2025-01-09 at 08:05
Beragadt?
odu
2025-01-09 at 08:00
Hajrá, hajrá!
próbálnéd meg értelmezni néha mások összetett mondatait....
2025-01-09 at 08:00
2025-01-09 at 07:55 – azért, mert fogalmad sincs, mikor és mit mondtam, kinek, az általad említett témában, ezért az érvelésed hamis. de ettől még nem mondom, hogy nincs igazad esetleg! és ez itt a lényeg! nem az a fontos, hogy ki mondja, hanem az, hogy mit! az usa nem foglalhat el szigeteket önkényesen! SHOA, SEMMILYEN INDOKKAL! ennyi! ha trump, és bandája hódítóhadjáratokba kezd, akkor a világnak annyi! de aki ennyit nem képes felfogni, csak személyes sértésnek, vagy ellene irányuló támadásnak veszi, hogy a még be sem iktatott amcsi elnök kijelentéseit mások aggasztónak tartják, ott bizony óriási problémák vannak!
K
2025-01-09 at 07:55
k-nak válasz
2025-01-09 at 07:39
–Hamis az érvelésed, mert korábban az ukrán tajvan esetben vagy bármi más esetben néma, süket és vak voltál.
Hamis az érvelésed és nagyon sántít, NÉZZ A TÜKÖRBE!!!!
k-nak válasz
2025-01-09 at 07:39
k – Magyarországon “csak” 9,7234263 millió ember lakik, “kis” része a világnak, és “jelentéktelen”…. folytassam? Ki mondta, hogy fanyalotam? Nem fanyalogtam, csak leszögeztem pontokat! Aki szerint az, hogy valahol “csak” 57 ezren laknak, az elég indok arra, hogy egy nagyhatalom bekebelezze, annál valami nagyon nincs rendben. Most akkor el kell fordítani a tekintetünket, homokba kell dugni a fejünket? Az amcsik nyugodtan kiválaszthatják mostantól – mert trump a főnök – hogy ki legyen Nagy-Britannia miniszterelnöke, akár? Akkor nálunk miért baj, ha beleugatnak, kérdezem hangosan? Velem senki ne akarja megetetni, hogy minden szép és jó, és nyugodtan elfoglalhat bármit az usa, ha a kedve úgy tartja, mert most olyan vezetése van, akinek a f.szát szívesen sz.pkodják idehaza! Az usa egy birodalom, mindig úgy viselkedett, és nincsenek már bennem kétségek, hogy az is marad. Hiába új vezetés, maradt, ami. Ha kell, rombol, ha kell beleszól, ha kell erőszakosan elfoglal. Ennyi. Mert az ő érdeke úgy kívánja. A nagyhatalmakat mindet fel kellene osztani apró országokra, a nagyon gazdagoktól meg elvenni a lehetőséget, hogy szervezkedjenek – vagy nem engedni, hogy bizonyos szint fölé emelkedjen a vagyonuk! Mert látjuk, hová vezet. Nem kell mentegetni trumpot, nem kell nyalni, nem kell beállni mögé! Ha tényleg ilyen tervei vannak, akkor azonnal meg kell szakítani vele minden kapcsolatot! Nigel Farage az egyik legnagyobb támogatójuk volt szavakban, mégis kibasznák, mint macskát szarni! És Nigel Farage már jóval trump előtt a magyarok mellett állt! Nem fogadom el, ha valakik köpönyegforgatók, és élből ráköpnek arra a kézre, ami kihúzta őket a szarból! Ha trump ilyen, akkor be lehet fejezni a magasztalását! Farage inkább, de ő is brit, szóval csak módjával.
K
2025-01-09 at 07:25
–A demokrata vezetésű USA úgy gondolta hogy az USA 34 ezer MILLIÁRD DOLLÁR ÁLLAMADÓSSÁGÁT az oroszokra kiszabott hadisarcból fedezi, és az orosz nemzeti természeti kincsekből…:olaj, gáz, arany, gyémánt, urán, stb. Mindezek után az egész világ haptákba vágta magát és hallgatott mint csuka a vízben.
–Mindenki tudja hogy az ukránok a többségében “oroszok lakta” területeken zsarnokoskodtak USA hergelésre, és az egész világ haptákba vágta magát és hallgatott mint csuka a vízben. Még az ENSZ is, pedig tudtak a problémáról
–Az USA(EU) létrehozott egy ukrán bábkormányt egy törvénytelen puccsal államcsínnyel (Eurómaidan), az egész világ haptákba vágta magát és hallgatott mint csuka a vízben.
*******
*******
–Most miért “finnyáskodnak????? ….korábban meg süketek, némák és vakok voltak hasonló problémák esetén az USA-val kapcsolatban.
–Panama érthető.
–A végtelenül züllött Kanada egy kolonc USA nyakán–az USA-ból él–, exportjának 75%-át az USA “közömbösíti” szívességből, tehát ez is érthető.
–Egyedül Grönland a vitat tárgya , ahol csak 57 ezer ember él , és egy lényegtelen pontja a világnak, és csak akkor válik lényegessé ha USA érdeklődik iránta. USA (és nem Trump)katonai stratégiai szempontból tartaná fontosnak , és egy ilyen stratégiai pontot csak USA tudna pénzzel katonailag fenntartani…..
–Na tessék, most vitázzanak ezen , de minek…..
Grönland Dánia része!
2025-01-09 at 07:08
Drazsen, most kifejezetten egyetértek veled ebben a témában, ami nagyon nagy szó! Fura, hogy majdnem ugyanakkor írtuk, de nem érdekelnek a spekulációk, kb 6:50-kor kezdtem megfogalmazni, eltartott pár percig, míg leírtam, és nem olvastam a hozzászólásodat addig, amíg ki nem posztoltam a sajátomat – csak a tisztázás kedvéért, ha valaki kötekedni próbálna miatta.
na4
2025-01-09 at 07:02
Akkor Kalifornia-ban csak a segghülye Gavin Newsom marad, meg a drogosok, és mindenki Texas-ba költözik. Good luck!
Grönland Dánia része!
2025-01-09 at 07:01
Érdekelne, hogy mi a véleményük Grönland ügyéről. Illetve arról, hogy Nigel Farage sem “elfogadható” már. Vagy azzal kapcsolatban, hogy állítólag Panama is “érdekelni” kezdte Trumpot. És az, hogy ezeknek a dolgoknak milyen a fénye a magyar belügyekbe beleszóló jelenlegi vezetéssel, vagy Kína Tajvannal kapcsolatos elképzeléseivel. És ha ezek a “tervek”, amik most napvilágot láttak, merre fogják vinni az emberiség sorsát? Mert sok helyen olvastam már, Trump szemet vethetett Grönlandra, amihez az USA-nak semmi köze sem volt soha. Hogy miért kellene elfogadni, ha tényleg úgy van, hogy Musk aktívan és nyíltan beleszól a brit belügyekbe? Hogy Panama sem volt sosem az USA része, mégis most azt hallani, hogy “stratégiailag” fontos lenne? Ha ezek a dolgok valóban igazak, akkor most itt az ideje elhatárolódni Trumptól és kormányától. Mert ezek nem egy visszafogott USA tervei. Lehet, hogy rossz lóra tettek itthon? Mondjuk a másik sem volt jó, úgyhogy teljesen mindegy, de amikor ilyen “hírek” kerülnek az ember szeme elé, akkor mégis a meglepődés, utána a borzalom keríti hatalmába. Nem szeretnék olyan világban élni, ahol független államokat kebeleznek be. Még kevésbé olyan világban, ahol az, aki ilyet tesz, egy másik államnak ugyanezt megtiltja (Kína), miközben annak történelmileg még akár jogos is lehetne a törekvése. Nem vagyok túlzottan bizakodó, sőt, borzasztóan csalódott vagyok – úgy en bloc – az emberiségben, a nagyhatalmak vezetőiben. Értem én, hogy gazdasági hatalmi harc, mi egyéb, de ez túl megy minden határon. Soha nem fogok támogatni semmilyen törekvést, ami egy ilyen helyzet elfogadására akarna felhívni. És nem fogok mosolyogva bólogatni, amikor valaki elkezdi magyarázni, hogy “DE EZ JÓ, ÉS HELYES”, mert nem az. Furcsának tartom a csendet, hogy fel sem merült, hogy írjanak ezekről a kérdésekről, miközben nyilvánvaló, egyre több helyen hangoznak el. Trump lehet, hogy nem jó ember. Elkapatták magukat azóta, hogy érzik, mindjárt övék a hatalom. Nem tartom “vicces”nek, hogy az USA Grönlandot “annektálja”. Még ha csak beszélgettek is ilyenről, az nem elfogadható. Ezzel nem mondom, hogy a Bidenék jobbak voltak, mert egyáltalán nem. De nem ezt mondták nekünk. Nem ez volt az ígéret, amikor boldogan ecsetelték, hogy Trump a megoldás, és minden háború megszűnik. Szerintem én innentől az USA-t is elengedem magam mellől. Nem érdekel, mi történik náluk, és nem fog érdekelni, amikor valaki bayerzsoca németimádata után elkezdi tolni az usaimádatot. Egyik sem jobb, mint a másik, és tudjuk, miféle országok. Van rá ezerévnyi írott emlékezet (usa témában 250 év). Szóval, hogy befejezzem, én k.vára nem örülök az új híreknek. És rohad.tul nem fog érdekelni, hogy ki mit mond, mert ez elfogadhatatlan, és nem fogok olyat támogatni, aki ennek részese. Ideje lenne az usaszopást befejezni. Hagyjuk az amcsi propagandát azu usában. Nem érdekelt, fura, idegen, érthetetlen volt mindig a cpac, meg a szánthómiklós féle rajongás. Most mondja meg mindenki, hogy egyetért e Grönland annektálásával! Ha igen, akkor Kína simán elfoglalhatja Tajvant, ruszkik meg krímet, meg a többit – és senkinek egy k.rva szava nem lehet.
Drazsen
2025-01-09 at 06:58
Hűteni kellene Trump fejét
Még nem is elnök, de már ujjat húzott a fél világgal, gondosan kerülve Amerika valódi ellenségeit (oroszok, Kína, Irán stb). Trump lement győzikeshowba, állapota egyre romlik.
Nézzük csak, mit tervez a “szabad világ” elszabadult elnöke: bekebelezni Panamát. Az USÁ-hoz csatolni a jóval nagyobb Kanadát (!). Megszállni Grönlandot és rábírni Mexikót néhány névváltoztatásra (egyelőre). Beleugatni az angol, német belpolitikába.
Normális a Trump? Aligha. De ezek a kőgazdag kőbunkók ilyenek: megszerzik a sajtót, elhülyítik a tájékozatlan embereket és hatalomra kerülve össze-vissza hadoválnak.
Talpra magyar!
2025-01-09 at 00:38
nemzeti2025-01-08 at 20:23 Alkoholista elkxró korrupt hazudozó népbe lövető …. Gyurcsány gazdád mondta hogy ellehet innen menni. Azt is Gyurcsányod szemétkedte hogy mindenki legyen ukrán …. te nem vagy különb nála. Sajnos te Gyurcsányodékkal együtt nem takarodtál el nyugatra a migránsok közé. Ja neked az az érték hogy migránsbuzik lettek.
Camalla
2025-01-09 at 00:02
)) Üdvözöljük a legjobb szex társkereső oldalon — https://ok.me/x9LK1
elemeslampa
2025-01-08 at 23:15
@Dr. Bubó – 2025-01-08 at 18:48
Ejjej nem lesz annak jó vége, hogy amikor kicsit lazítanak az ápolók, te visszaélsz a bizalmukkal és beosonsz a főorvos szobájába, hogy a számítógépéről a neten garázdálkodj…
Aztán utána meg amikor rád teszik a muszájkabátot a jogaidat követeled mi?
elemeslampa
2025-01-08 at 23:08
Mondjuk Trumpék helyében amúgy csak egy szójalattét (sic!) kérnék és mondanám nekik, ha menni akartok akkor izibe! Már holnap húzhattok anyátokba egy rakés tökkelütöttel kevesebb…
A brutálisan magas helyi adók és lakhatási költségek miatt – amiket legalább a duplájára emelnének – jelenleg is szó szerint exodus zajlik ami még durvább lenne nem csak emberek, de a cégek is húznak ki. Kérdés maradna-e olyan aki dolgozik? 😀
Aztán jönnének a kis vicces dolgok amik az önálló állami lét kellemetlen velejárói… Fel kéne építeni vagy finanszírozni kéne a szövetségi állam miatt sokkal olcsóbban üzemeltethető szerveket, az adóhatóságot meg mondjuk katonaságot.
Az adóhatóság különösen fontos lesz egy olyan államban ahol gyak pofátlan rablás zajlik.
Ugye nem mindegy, hogy katonaság nevű amúgy hiperdrága hobby költségeit 400millió állják vagy a töredéke (németekkel konzultálhatnak).
Az sem lesz mindegy, hogy a luxusnegyek lakosai onnantól már csak útlevéllel jöhetnek az ingatlanjaikba.
A sok – sok nemzetközi szerződésről nem is beszélve. Ahol kiderülne hogy mindenféle kis államocskák akikről előtte nem is sejtették, hogy léteznek mennyire kis akadékoskodók lesznek, amikor nem a naaaagy atomhatalom USA hanem csak egy állam tárgyal velük. És pl sok sikert mondjuk a tárgyalásokhoz a Kínaiakkal 😀
Az olyan apróságokról, hogy az amúgy minden tekintetben a román mentalitásra hajazó mexikóiakkal is egyezkedni kell. Azokról meg tudjuk, hogy vélekednek Baja California északi részéről 😀
A nyelvvel mondjuk nem lenne gond, feltételezem az átmeneti időben még megtartanák az angolt mint kisebbségi nyelvet, a spanyol, kinai és hindi mellett, de azért a nemzetközi szerződéseket már szerintem elég lenne spanyolra fordítani.
Egyszer csak bejelentkeznek a hitelezők meg azok akik úgy vélik komoly anyagi kár érte őket az állam kiszállásával.
Azon igazán meglepődnének amikor kiderülne, hogy milyen rohadt drága is a kaja, mert bár California eredendően egy mezőgazdasági vidék, de egyrészt víz az egyre kevesebb van másrészt a narancs, mogyoró és kenderfarmok finoman szólva sem adják meg a szükséges elemózsiát 😀
És persze a védővámok.. Ami eddig ingyen vóóóót az most…
Az olyan nem californiai tech multik pedig mint az amazon, microsoft – alig várnák hogy kiessen a konkurrencia 😀
Az pedig kifejezetten szórakoztató lenne látni amikor szembesülnének vele milyen is az amikor egy szuverén országban valahol USA katonai bázisok vannak… Vagy mit is jelent a szuverenitás amikor a szomszédod az USA 😀
Nem baj, jó lesz ez csak hajrá én biztatnám őket a részemról!
Logikus
2025-01-08 at 21:09
A ballibek soha életükben nem voltak normálisak.
Most is ennek olvastuk a példáját!
K
2025-01-08 at 21:02
nemzeti
2025-01-08 at 20:23
–Ha már “demokrata” lett a javából, akkor már értéktelen szemét.
hivor
2025-01-08 at 20:25
A balosok soha nem voltak normálisak, nem is lesznek. Mindig kitalálnak maguknak egy ideológiát, aztán midig pofára esnek , mert nem jött be. Mikor jön el az idő, amikor tudnak normálisan gondolkodni?
nemzeti
2025-01-08 at 20:23
K !
Vegyük már humorosra.
Melyen értéke van Kaliforniának ? Hát az a sok magyar
aki félelmében összecsinálta magát. S bőröndjébe pakolva feladva hazáját s annak újjáépítést és oda ment és telepedett. S leszármazottaik,akiknek csak a jobbik része beszéli már a magyart.Viszont igazi
demokrata lett a javából.
Ez csak érték.
K
2025-01-08 at 19:52
–Milyen “értékei” vannak Kaliforniának?????…..:semmi….
Tartok tőle, hogy pont az amire gondolnak az nem érték, hanem + plusz károkozó rossz tulajdonság az abortusz mellett.
Pont az abortusz és a gender LMBTQ impotens homoszexualitás miatt csökkenő lakosság ellensúlyozására pótlására kell a bevándorló.
–Ez egy olyan probléma, ami Donald Trump győzelme után is fenn fog maradni , és ezt a problémát csak kiélezi a bevándorlók kitiltása.
Helyes a bevándorlók kitiltása, de gondoskodni kellene normális népszaporulatról , ha már nincs bevándorló.
–A normális népszaporulat CSAK AKKOR fog bekövetkezni, ha a liberális életmód káros része megszűnik, ami áll abortuszból és a genderből LMBTQ-ból és impotens homoszexualitásból.
Tudományos libsizmus
2025-01-08 at 19:46
Amikor egy fejlettnyugati libsi “értékekről” ugat, csőre töltődik a zsebemben a revolverem.
Gullwing
2025-01-08 at 19:39
Dr hülye hogy ma is tanulj valamit:
Az amcsi elnököt nem kinevezik ha nem az elektori testület megválassza…
Tiszaszar.
Gullwing
2025-01-08 at 19:37
Mesélj már dr hülye miért is Dánia diszponál Grönland felett?
orygabor
2025-01-08 at 19:10
Dr. Bubó Ön közveszélyes és börtönben a helye.
bl
2025-01-08 at 19:05
Lehetnénk az 53. tagállam. (Nevetek, de közben érzem, hogy a jövő teljesen bizonytalan, még ez is lehet.)
CSWB
2025-01-08 at 19:04
Dr. Bubó Van gond a toronyban nálad
Talpra magyar!
2025-01-08 at 19:04
Dr. Bubó2025-01-08 at 18:48 Hazudsz mert Trump nem fenyegetett országot és országokat háborúval.
Dr,.Putris
2025-01-08 at 18:58
buzi
Ghandi
2025-01-08 at 18:56
Nagyon jó lenne, ha kiválna! Megláthatnák, milyen csodás az élet, ha nincsen senki, aki útját állná a nyomoroncságnak. Váljanak ki, (határellenőrzés stb.) húzzák magukra a migránsokat, és viseljék el, hogy nem küldhetik őket tovább más tagállamok felé! Hajrá!
Dr. Bubó
2025-01-08 at 18:48
Trump egy szociopata bűnöző. Még ki sem nevezték, és már háborúval fenyegeti Panamát, Dániát és Kínát mint valami banánkoztársaság diktátora. A csávó frankón úgy viselkedik, mint egy elmebeteg maffiózó. Ön- és közveszélyes, börtönben a helye!