Pesti Srácok

Áder János: a szabadság és a hűség adja március 15. erejét (videóval)

A szabadság és a hűség adja március 15. erejét - jelentette ki Áder János ünnepi beszédében, amelyet a közszolgálati televízió sugárzott vasárnap. Az államfő a koronavírus-járványra utalva arra kért mindenkit, hogy otthonában emlékezzen.

- tette hozzá.

Áder János azt mondta, ha a magyarok 172 éve bízni tudtak egymásban, akkor "ma is számíthatunk, támaszkodhatunk egymásra".

PestiSracok facebook image

A köztársasági elnök aláhúzta, "március 15-ét a történelmi távlat ellenére is közel érezzük magunkhoz, mert ez a nap a polgári Magyarország születésnapja".

- mondta. A köztársasági elnök ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a közös ünneplés nem először marad el.

- fogalmazott. Kiemelte, március 15. első évfordulója sem lehetett örömteli, felhőtlen esemény: 1849-ben az országban szabadságharc zajlott az egy évvel korábbi vívmányok megőrzéséért.

- fűzte hozzá. A köztársasági elnök szerint azonban ma még sincs olyan nemzedék Magyarországon, amely ne ismerné Petőfit, Kossuthot, Batthyányt, Táncsicsot, a 12 pontot, vagy a Talpra magyart.

Hangsúlyozta, 1848-49 története tele van kiváló emberi teljesítményekkel, amelyek még ennyi idő távlatából is élővé teszik számunkra a múltat.

- mondta.

- fejtette ki Áder János.

A köztársasági elnök aláhúzta, 1848-49 sokkal több volt egy lázas forradalomnál, egy hősies szabadságharcnál: a változás az ország lelkében, a nemzet egészében zajlott.

- fejtette ki.

- mondta, arra buzdítva, hogy "ünnepeljük meg, hogy egy nép nemzetté vált".

- zárta beszédét Áder János.

MTI; Fotó: MTI/Illyés Tibor

Ajánljuk még

Bűnismétlésbe bukhat bele a Fortress-es álbróker – Ezúttal saját ügyvédjét és a Duna Plaza eladóit húzta le

Exkluzív 2023 október 19.
Újabb károsultak tettek feljelentést a hírhedt Fortress-es Sz. Zsolt ellen (korábbi nevén F.-Sz. Zsolt), aki 2012 és 2014 között a vád szerint tízmilliárd forinttal károsított meg több mint kétezer embert. Bár jogi játszmák által akár még 20 évig elhúzódhat évek óta tartó büntetőpere, most mégis visszakerülhet a rácsok mögé, annak ellenére, hogy már leülte előzetesben a törvény által meghatározott felső határt, a három évet. Azok a károsultak, akik a PestiSrácok.hu-nál jelentkeztek és büntetőfeljelentést is tettek a rendőrségen, egytől egyig új átvertek: mindegyiküket az idei évben rövidítette meg a férfi több millióval. Ezt pedig úgy hívják: bűnismétlés, ami a kényszerintézkedések elrendelésének egyik különös feltétele.