Az LMP etikai bizottsága eltörölte a korábban tisztségektől eltiltott politikusait sújtó szankciókat, így akár Schmuck Erzsébet is indulhat a társelnöki posztért a november 23-ára kiírt tisztújító kongresszuson – mondta az LMP országos elnökségének titkára csütörtökön az MTI-nek. Hozzátette: Ungár Péter országgyűlési képviselő esetében is mellőzik a büntetés végrehajtását.
Kanász-Nagy Máté felidézte: a 2018-as választás után kilenc párttagot kívánt szankcionálni az LMP illetékes testülete, mert az LMP kongresszusi határozatával ellentétesen részt vettek képviselőjelöltek visszaléptetésében vagy maguk léptek vissza. Ketten – köztük Hadházy Ákos korábbi társelnök – még az eljárás kezdetekor kiléptek a pártból. Hét párttagot azzal sújtott a testület, hogy különböző időtartamokra eltiltotta őket pozíciók betöltésétől, köztük az akkor társelnök Szél Bernadettet is, azzal a kikötéssel, hogy pozíciójának időtartamáig társelnök maradhat. Szél Bernadett ezután szintén kilépett az LMP-ből. Azóta a döntés miatt többen bírósághoz fordultak, amely kimondta: a határozatok nem voltak összhangban a párt alapszabályával. Az etikai bizottság ezért most felülvizsgálta mindazokat a határozatokat, amelyeket bíróság nem mérlegelt. Schmuck Erzsébet esetében azt állapították meg, hogy a határozat alapszabályt sértett, míg például Ungár Péter vagy Szél Bernadett ügyével kapcsolatban kimondták: mellőzik a felelősségre vonást, egyebekben a bizottság fenntartja a határozatot. Kanász-Nagy Máté közölte azt is, hogy a november 23-ai kongresszuson technikai jellegű alapszabály-módosítás is lesz; az LMP a jövő év első felére tervezi alapdokumentumának átfogó átírását.
Forrás: MTI; Vezető kép: MTI/Mónus Márton
Facebook
Twitter
YouTube
RSS