Az elmeosztály foglya lett a közös képviselő: nyomoz a rendőrség a kórházi túlkapás miatt. Ágyhoz kötözték és kábultra gyógyszerezték a pszichiátrián az idős közös képviselőt, akit mindenki szeretett a társasházban. Rendőrségi nyomozás indult, de a kórház most visszatartja a dokumentumokat, melyekből kiderülne: feleslegesen aláztak meg egy egészséges embert.
Az Állampolgári Bizottság Az Emberi Jogokért közleménye szerint egy Somogy megyei társasház feldúlt lakója különös panasszal fordult a jogvédő szervezethez: a ház idős közös képviselőjét bezárták a pszichiátriára. Saját lánya beutalót íratott a háziorvossal, mondván, hogy édesapja mentális gondokkal küzd, majd rosszullétet színlelve elcsalta őt a kórházba. Ott már felkészülten várták őket, hatan fogták közre, hogy elkísérjék a zárt osztályra. A férfinek eszébe sem volt együttműködni, ezért később az ágyához kötözték és erős skizofrénia elleni szereket adagoltak neki, noha éppen úgy reagált a történtekre, ahogy bárki más tette volna a helyében. A közös képviselő régóta kiválóan látta el feladatait, a ház lakói le is döbbentek rajta, hogyan kerülhetett be a zárt osztályra, hiszen mindig számíthattak rá. Ennek köszönhette, hogy a ház egyik lakója panaszt írt a jogvédőknek, akikkel közös erővel kimentették őt a kórházból, majd rendőségi feljelentést tettek a történtek miatt. A nyomozás azonban nem haladhatott a szokott ütemben, mivel a kórház nem adta ki a dokumentumokat a rendőrségnek. Így a szervezet most az adatvédelmi hatósághoz fordult panasszal az ügyben.
Forrás: Az Állampolgári Bizottság Az Emberi Jogokért közleménye; Fotó: illusztráció
Nahát
2022-03-07 at 16:07
Kérdés, hogy a kemény pszichiátriai szerekkel kezelt férfinak a begyógyszerezés nem okozott-e maradandó károsodást? Gyanús, hogy lefizette a lánya az orvosokat. Aki idős korában közmegelégedésre látja el közösképviselői feladatait, annak nem lehet gond a fejében. Felháborító és szomorú történet. Elég egy nagy adag pénzt adni az orvosoknak, és bárkit lekötöznek az elmeosztályon? Rémisztő!
Gyér info
2022-03-07 at 14:38
Ez nagyon kevés info.
lyukas zokni
2022-03-07 at 14:11
makiszart is elvihetnék már egy ilyen osztályra. ő legalább indokolt eset lenne.
Jutka
2022-03-07 at 13:28
Az indulattòl nem sokat tudok mondani,talàn csak annyit,hogy az ilyen rosszul sikerūlt kis ringyònak,az apja pènzère ès lakàsàra fàj a foga.És ekkor nem jàrok messze az igazsàgtòl.
Theo
2022-03-07 at 13:23
Nem jo cikk.
Mi ez a Bizottsag? Mit mond a lanya? Attol h jo munkaero valaki meg lehet otthon agressziv, vagy aberralt a csukott ajto mogott. De az is lehet h nem, es a lanyaval van valami baj. Ennyi informaciobol semmi biztos nem tudhato.
Amugy ilyen “begyogyszerezes” letezo jelenseg, nemcsak a pszichiatrian, kerdezzek csak meg Nemeth Athinat, vagy egy idosotthoni novert. Nagy ellenorzes kellene az ejszakai muszakokba es fel kell emelni a noverek fizeteset, mert mara mar foleg csak a leggyengebb erok maradtak a palyan, akik minden kontroll es erkolcs nelkul mukodnek.
lesi
2022-03-07 at 12:54
szerintem a lányát kellene zárt osztályra vinni lekötözni jól elpicsázni ilyent meg mer tenni az apjával rohadék
Angie
2022-03-07 at 12:24
Mi az, hogy a kórház egy nyomozati esetben nem adja ki a papìrokat a rendőrségnek?! Hol élünk, a kőkorszakban?!
xx
2022-03-07 at 11:48
Az ÁVH szelleme helyenként még most is él, átmentették magukat két gengszterváltáson.
Ezért vigyázok rá, hogy sose legyek beteg, nehogy véletlenül a kezükbe kerüljek! Természetesen ez minden bizonnyal nem érinti az orvos társadalom nagyobbik becsületes részét, akik sose azonosulnának az ÁVH-sok leszármazottaival!
A Nagy Testvér figyel téged
2022-03-07 at 11:39
Szándékos “károkozás” a Dr. elvtársak részéről! Ma már telik a kártérítésre a kettő millás alapfizetésükből! Hát, rajta!
Rózsa
2022-03-07 at 11:15
Ebből is látszik, hogy az egészségügyi dolgozók egy része az orvosokkal együtt mindenre képesek. Bedrogozni valakiket, gender elmélet szerinti nem váltó semmirekellő műtéteket végezni stb, csak sok pénzt kapjanak. Jól tudják egymást fedezni az összetartással, mint azok az ügyvédek, és egyéb jogi végzettségűek, /ügyvédek, bírák ügyészek / akik a Czeglédi Csabát is mindig kimossák a kakából.Igazi fehérgalléros bűnözők.
Orientál
2022-03-07 at 11:09
Az ilyen orvosokat és többi egészségügyben dolgozókat örökre el kell tiltani az egészségügyi tevékenységtől és mindnek fejenként hatalmas összegű kártérítést kellene a sértett részére fizetni ,de ugye az egyes bírók!
Gullwing
2022-03-07 at 11:03
Szép család a lánya dugta be a gyogyóba az apját.