Ambrus Csaba: A liberális egyenlőség csapdái

Miért nem szabad egy beszélni tanuló gyerek előtt nevükön szólítani a háziállatokat? Egy feltételezhetően liberális elme szerint azért nem, mert akkor a szomszéd kutyáját is Bodrinak fogja hívni a kölyök, hiszen még nem érti a szavak jelentését – csak memorizálja azokat -, így később ismét el kell neki magyarázni, hogy a mindenki kutyája az nem a Bodri, viszont Bodri legalább annyira kutya, mint mindenki másé.

PolgárPortál publicisztika

Az sem áll túl közel az ideális gyerekneveléshez, ha a gyerek Apának szólítja az apját, vagy Anyának az anyját. Javasolt az 1-es és 2-es szülő bevezetése, mert az emberpalánta összezavarodhat az oviban, ha megtudja, hogy Horváth Csaba Renátának két apukája van és három nagymamája, ráadásul mindhárom nagyi apai ágon erősíti a családot. Szerintem sokkal hatékonyabban haladnának a kedves szülők a nevelés rögös útján, ha kezdettől fogva 1-es és 2-es mezben járnának fel-alá a lakásban, mint a futballkapus és a jobbhátvéd, így egyrészt nem zavarná össze a család szeme fényét Csaba-Renáta helyzete, másrészt számolni is sokkal gyorsabban tanulhatna – kettőig garantáltan.

Fontos, hogy a kiskorú élőlények (fiúk, lányok, egyebek, mert állítólag tizennégy éves korukban dönthetnének önállóan erről leghamarabb) lehetőleg minél sterilebb aggyal jelentkezzenek a CEU egyetemre, nehogy ne maradjon elég üres hely a kobak celláiban az emberiség minden problémájára megoldást biztosító gender-létforma elsajátításához.

Nem szabad leterhelni a kiskorúak agyát. Elég, ha annyit tudnak, hogy ember, állat, növény, autó, stadionok, Orbán, Felcsút, plusz a három létfontosságú szín, de nem ám a piros-fehér-zöld, hanem a stoplámpa színei, nehogy kárt tegyenek egymásban, útban a Kossuth tér felé. A többit elég, ha tudja a Google.

Ilyen ütemben – köszönhetően a liberális világrendnek – pár éven belül körbe érhet az evolúció, és visszatérhetünk a mindenki által könnyen emészthető barlangrajzokhoz.

Kunhalmi Ágnes – aki nem a barlangról jutott eszembe, és főleg nem az evolúcióról – elmondása szerint, ő azért keres kevesebbet ugyanazzal a diplomával, mint bármelyik férfitársa, mert neki cicije van. Azért én befizetnék egy országos felmérésre, vajon hány százezer férfi tengődik kishazánk határain belül, akik hezitálás nélkül hajlandóak lennének fizetést cserélni az Ágival? Még úgyis, hogy a legtöbbjük sokkal hasznosabb tagja a társadalomnak, ami persze önmagban még nem számít prémiumot érő teljesítménynek. A ciciket illetően, most hadd ne kezdjem el felsorolni a magyar kereskedelmi médiától Hollywoodig, hány olyan csinos hölgyről tudunk, akik diploma nélkül kerültek oda, ahova mások cici és más szemet gyönyörködtető testrészek hiányában még a területet lefedő végzettséggel sem léphettek be az ajtón. Ne legyünk álszent szocialisták, legalább annyi tisztességtelen ajánlatot tevő vezető beosztású férfi él közöttünk, mint ahány nő maga ment elébe az ilyen ajánlatoknak. A tisztességtelen embereket nem lehet felosztani férfiak és nők csoportjára. Ugyanazzal a diplomával a férfiszakmákban is bőven találunk bérkülönbségeket, ennek rohadt egyszerű a magyarázata, a kapitalista munkaerőpiacon a diploma csak az alkalmazás alapfeltételét jelenti, a bért sokkal inkább a későbbi teljesítmény, a korábbi tapasztalat, a munkabírás, és az alkalmazó piaci lehetőségei határozzák meg. Akinek utoljára sikerült ugyanazt a bért biztosítani az ország (Románia) összes varrónőjének és ácsmesterének, azt Nicolae Ceausescunak hívták.

Az egyenlőség kiöli a konkurenciát, a konkurencia hiánya befagyasztja a piacot, piac nélkül nincs gazdaság, gazdaság nélkül nincs semmi, legfeljebb csak egy MSZP vezette Kelet-Európai Pakisztán. Ez ugyanaz a komcsi baromság, mint amikor azzal fenyegetőznek, hogy hatalomra jutásuk esetén elveszik a gazdagok vagyonát és szétosztják a szegényebbek között, mintha mi tehetnénk arról, hogy nekik a gazdagokról Mészáros Lőrincen kívül semmi más nem jut az eszükbe. Az viszont vitathatatlan, hogy a szocialisták kormányzása idején senki nem panaszkodhatott az egyenlőség hiányára, egyformán igyekeztek tönkretenni minden nő és férfi életét, ilyen értelemben a fékek és ellensúlyok elmélete mértani pontossággal működött.

A gender-tudomány a lehető legjobbkor került terítékre Magyarországon, ugyanis ez egy olyan terület – egy kiaknázásra váró aranybánya – amelynek sorai közül az ellenzéki politikus azt olvas ki, amit csak akar. Pedig a társadalmi nemek tudományának semmi köze ahhoz, hogy egyjegyű számnak vagy hárombetűs szónak tekinted az apádat, a bérekről már nem is beszélve.

Idevágó hír, hogy Németországban bevezetik a harmadik nemet. Lesz férfi, nő, és „egyéb”. Ez már önmagában diszkriminatív, hiszen a kitöltendő hivatali adatlapokban a férfiaknak és a nőknek kötelező felvállalni a nemi hovatartozásukat, míg a tőlük eltérő csodabogarak maradhatnak „egyebek”. Az adminisztrációs adatrögzítésnek általában pont az a lényege, hogy az állam feltérképezi és dokumentálja saját polgárainak eredetét, mindennemű hovatartozását, mivelhogy „egyebekkel”, meg „másokkal” elég nehéz többség által is támogatott családpolitikát kidolgozni.

A liberális gondolkodók azért jelentenek veszélyt a társadalomra, mert az általuk meghirdetett egyenlőség valójában magát a korlátlan egyenlőtlenséget csempészi bele a hétköznapokba. Gondoljunk csak bele, hogy bizonyos sportágakban már a civilizáció hajnalán külön lettek választva a női és férfi egyesületek, pont annak érdekében, hogy a férfiak erőfölénye miatt ne részesüljenek mindennapos megalázásban a szebbik nem képviselői.

De mit is akarnak valójában ezek az emberek? A válasz egyszerű. Egyrészt ezek mind-mind politikai eszközök, melyekkel remekül lehet megbélyegezni közösségeket, de karaktergyilkosságok sorozatos elkövetéséhez is kiváló segédeszköznek bizonyulnak. Másrészt azért is lehet fontos a saját képükre formálni a világot, mert így hiányosságaikkal nem lógnak majd ki a sorból, nem látnánk, hogy a legtöbbjük harmincévesen sem képes önállóan háztartást vezetni, és mindennapos traumaként élik meg, ha a lakást konyhával is felszerelték, nemcsak cipőtartóval meg ruhásszekrénnyel. El akarják hitetni velünk, hogy a saját gyengeségeik az mindannyiunk problémája, és a kormány a hibás azért, mert a szüleiknek és a tanáraiknak nem sikerült legalább átlagembert faragni belőlük. Mintha az lenne a normális, hogy huszonévesen még azt találgatom a tükör előtt, hogy akkor én most férfi vagyok, vagy nő, esetleg „egyéb”.

A családalapítás az nem úgy működik, hogy a nászéjszaka hajnalán az ifjú pár közjegyző jelenlétében felosztja egymás között a háztartásban vállalandó szerepeket, normális embereknél ez magától alakul ki, nem kell ide sem a liberálisok segítsége, sem pedig az állam beavatkozása, legfeljebb visszaélések esetén. Az, hogy segítek a feleségemnek a takarításban, a főzésben, ő pedig felajánlja segítségét a kerítésfestésnél, az jóindulat kérdése, nem közpénzes egyetemen elsajátítható tudomány. Ahogy a nők fizetését sem az határozza meg, hogy a gazdasági miniszter hány ezer forintos ajándékkal lepi meg családtagjait nőnapon vagy anyák napján.

Az egyetemeknek nem kávéházi filozófusokkal kellene hozzájárulni a társadalom fejlődéséhez – tessék csak végigfutni a hiányszakmák listáján -, azért kár koptatni a felsőoktatási intézmény padsorait, hogy diplomával a zsebben szólogassunk be Novák Katalinnak a Pride-on. Éppen ellenkezőleg, a minél magasabb szinten elsajátított szakmaiságnak egyik elemi érdeke, hogy lehetőleg a mindenkori kormányok teljesítményétől függetlenül is képes legyen egy pályakezdő jövőt építeni.

Szerző: Ambrus Csaba – író, Kolozsvár