gender
Ön tudta, hogy léteznek transznemű állatok létrehozását célzó kísérletek? – De nem baj hogy nem, mert nemsokára meg is szűnnek
Tudta bárki, hogy léteznek transznemű állatkísérletek? Mármint nem az állatok transzneműek, azok tök normálisak, de vannak, akik nem azok, így ilyeneket csinálnak. Most hogym áll a bál az USA-ban, hogy kik és mire költöttek csilliárdokat az elmúlt években, kiderült hogy 15 aktív kutatási támogatás van az amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézet (NIH) programjában, amelyek transznemű állatokkal kapcsolatos kísérletekre irányulnak. Ezeknek az összköltsége kormányzati forrásokból meghaladta a 26 millió dollárt. Oké, az ára is elég kemény, de amit takar ez az egész, az ennél is durvább. Tocsogtak a genderideológiától az amerikai cserkészek – nevet változtattak
Az amerikai cserkészek, vagyis a Boy Scouts of America, amely egykor az amerikai értékek egyik szimbóluma volt, hivatalosan is megváltoztatta nevét a 115. évfordulóján. Az új név, a Scouting America, 2025. február 8-tól lép életbe. Az ügy nem tűnik túl nagynak, főleg innen Magyarországról, csakhogy a döntés a genderideológia nyomásának köszönhető, ezért tök jól meg lehet figyelni, hogyan rombol le többszáz éves hagyományokat az inkluzív őrület. A névváltoztatásba talán azért is mentek bele, mert nem baj, ha az ember tiszta lappal kezdni, miután tudatosan össze lett transzneműzve, meg nemi erőszakozva az elmúlt évek során. Liszenko élt, él és élni fog – A NOB elnöke szerint a genetika áltudomány, az útlevél viszont a legerősebb tudományos bizonyíték
A hadigenderészet nem fél visszanyúlni a ‘30-as, ‘40-es évek szovjet tudományosságához, aminek alapja nem a megfigyelés-hipotézis-kísérletezés-bizonyítás talpazatára épült, hanem a képzelgés-megfélemlítés-erőszak hármasára. Ennek a nyomulásnak esett áldozatul – természetesen a női sportolókon túl – a NOB és elnöke, Thomas Bach, aki minapi sajtótájékoztatóján remegő hangon számolt be arról, hogy nincs egyértelmű tudományos módszer annak eldöntésére, hogy ki férfi és ki nő, ezért hagyatkoznak a bemondásra és az útlevélre.