Pesti Srácok

Tocsogtak a genderideológiától az amerikai cserkészek – nevet változtattak

Tocsogtak a genderideológiától az amerikai cserkészek – nevet változtattak

Az amerikai cserkészek, vagyis a Boy Scouts of America, amely egykor az amerikai értékek egyik szimbóluma volt, hivatalosan is megváltoztatta nevét a 115. évfordulóján. Az új név, a Scouting America, 2025. február 8-tól lép életbe. Az ügy nem tűnik túl nagynak, főleg innen Magyarországról, csakhogy a döntés a genderideológia nyomásának köszönhető, ezért tök jól meg lehet figyelni, hogyan rombol le többszáz éves hagyományokat az inkluzív őrület. A névváltoztatásba talán azért is mentek bele, mert nem baj, ha az ember tiszta lappal kezdni, miután tudatosan össze lett transzneműzve, meg nemi erőszakozva az elmúlt évek során.

A változás sokak szerint egy szomorú pillanat az amerikai hagyományok számára, mivel a szervezet engedett a politikai korrektség és a genderideológia nyomásának. Emellett a névváltás célja az is, hogy eltávolodjanak a múltbeli botrányoktól, különösen a számos szexuális zaklatási vád és az ezekből eredő csőd után.

Az elmúlt években a szervezet jelentős változásokon ment keresztül: engedélyezték az LMBTQ-vezetőket és lehetővé tették, hogy lányok is csatlakozzanak. Ezek a döntések jelentős anyagi problémákat okoztak a szervezetnek, és hozzájárultak ahhoz, hogy a Boy Scouts majdnem csődbe jusson.

Ennek ellenére a névváltás bejelentése már 2024 májusában megtörtént, amikor Roger A. Krone, a szervezet elnöke és vezérigazgatója elmondta:

PestiSracok facebook image

Akkor még nem lehetett tudni, hogy győz-e Trump, lesz-e új irány.

Szóval magyarra lefordítva az történt, hogy egy autó gázpedáljára rátaposott a tök részeg sofőr, aztán jött egy szikla, és amikor ezt meglátta, akkor nem lefékezett, hanem belekortyolt még egyet a vodkába.

A hivatalos közlemény szerint a szervezet célja továbbra is az, hogy segítse a fiatalokat abban, hogy erkölcsi és etikai döntéseket hozzanak. A Scouting America azt ígéri, hogy továbbra is olyan programokat nyújt, amelyek segítik a fiatalokat a személyes fejlődésben, legyen szó túrákról, versenyekről vagy egyéb közösségi eseményekről.

A Boy Scouts of America, vagyis most már Scouting America, több mint 130 millió amerikait érintett az 1910-es alapítása óta. Jelenleg több mint egymillió fiatal vesz részt a programjaikban, amelyeket közel félmillió önkéntes segít az Egyesült Államok különböző helyi közösségeiben.

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.