ambrus csaba
Ambrus Csaba: Az öreg székely és a liberalizmus
Dániel politológus szeretne lenni. Jelenleg egyetemre jár, de ha végzett, akkor saját műsort szeretne, egyedi koncepcióval, mert meggyőződése, hogy a magyarok nem hülyék – még a vidékiek sem –, csak most rájuk hozták ezt a migránsos frászt, és ettől kicsit összezavarodtak. De sebaj, ő majd rendet tesz a fejekben, és ehhez kezdetben elég neki egy laptop meg egy elv-társ barátnő, mindez egy szűkös erzsébetvárosi albérlettel kiegészítve. Ambrus Csaba: Múlt és jelen a Balkán tükrében
Bevallom férfiasan, kezdem elveszíteni a fonalat. Ülök a laptopom előtt, böngészgetem a nagyvilág híreit, közben pedig azon ábrándozom, hogy mennyivel könnyebb dolgom lenne, ha teszem azt – a haladó média bármelyik tálib harcosaként – úgy gyűjthetnék anyagot a cikkeimhez, mint az a derék ellenzéki ösztönlény, aki hosszan ecseteli írásában a Viktor keresztnév hanyatlását, ami szerinte természetesen Orbán Viktor uralmának köszönhető. Még grafikát is készítettek hozzá a balgák, minek következtében még itt a túloldalon is enyhe késztetést érzek arra, hogy másodállású publicistaként talán helyettük is szégyelljem egy kicsit magam, mert ez már mindennek a teteje, vagy inkább a legalja. Ajánljuk még
Ha már csak tényleg mi importálunk az oroszoktól, azonnal lépünk!
Bayer Zsolt: A hernyó vallomása
"Én soha nem leszek a másik oldalon. Ez a családom, ez a kötődésem, ez a szocializációm" - mondta Magyar Péter a Fideszről. Szijjártó Péternek megint oda kellett lépni az ukrán külügyminiszter provokációja után
Kijev hisztirohamot kapott, mert nem terjeszthetik nálunk a hazugságaikat
Az ukránok úgy döntöttek, hogy csak az beszélhet róluk, aki azt mondja, amit ők. Ennek fényében be is tiltották a magyar sajtó értelmesebb részének elérését, azátn, amikor a cenzúrára megérkezett a mi válaszunk is, akkor Kijev egy hangos hisztirohammal összeomlott.