„Azokat a vendégeket, akik ellentmondanak a nyitott társadalom általunk képviselt fő értékeinek, a múltban sem láttuk szívesen”. Ezt a választ kapták nemrég Augsburgban az Alternatíva Németországnak (AFD) politikusai, miután egy helyi szállodát üzemeltető cég vezérigazgatója, egyszerűen nem volt hajlandó szállást biztosítani a párt néhány tagjának.
A nyílt társadalom jeles képviselője annyira nyitott – méghozzá vezérigazgatóként –, hogy akár politikai véleménynyilvánítás alapján is megtagadhatja a puha ágyikót és a meleg vizet bármelyik másképpen gondolkodó, jobb sorsra érdemes vendégétől. Hiszen azt mondja ez a derék ember, hogy a „múltban sem” tolerálták ezt a jelenséget, tehát korábban is előfordulhatott hasonló eset, valószínűleg nem csak politikusokkal. Ma már a közösségi oldalak sokat segítenek egy hozzávetőleges személyiségfeltáró szűrő létrehozásához, elég egy elhivatott lélekbúvár vagy mentálhigiénikus, aki képes kihámozni a sorok közé bújt konzervatívnak álcázott fasisztát.
Ahogy az várható volt, a hír hallatán, Magyarországon is beindult az interneten oly aktív liberális tömeg bólogatása, szinte egy emberként vonták le a tanulságot, igen, teljesen természetes, ami Németországban történik, mert a „nácikat” sehova nem szabad beengedni.
De kérdezem én naivan, miért náci párt az AFD? Mert azt szeretné, hogy egy több generáción át adózó német családnak legalább annyi joga legyen a saját hazájában, mint Bin Laden testőrének? Akinek mellesleg el is hisszük, hogy ártatlan – főleg bizonyítékok hiányában -, hiszen terrorszervezetekbe azért szoktak jelentkezni az emberek, hogy segítsék a bajbajutott keresztényeket, vagy kiszabadítsák a Sárosdi Lillákat a kelet-európai diktatúrákból. Nem beszélve a kisállatok és a zöldövezet védelméről, ami köztudottan minden terrorista és szépségkirálynő szívügye.
Vagy talán az a baj az AFD-vel, hogy nem hisznek a gendermagos kiskakas meséjében, melynek értelmezése szerint egy ember lehet hatvan százalékban férfi és negyven százalékban nő? Amúgy – még mielőtt bárki kirekesztve érezné magát - az arány megfordítható és variálható, pont ez a nyitott társadalom lényege. Sőt, ismerve a Bundestag flexibilis hozzáállását az aberrált törvényjavaslatok támogatásához, nincs messze a pillanat, amikor hivatalosan is úgy dönthet bárki, hogy ő se nem férfi, se nem nő, vagy mindkettő, esetleg egyik sem, hanem mondjuk tárgy. Egy ritka és szépen szóló hegedű. Vagy, mit tudom én, nappal szivárvány, éjjel pedig csillag. A nyílt társadalomban bármi, sőt bárki lehetsz, és ezt az ENSZ-nek köszönhetően hamarosan bárhol megteheted. Sem ember, sem Isten nem akadályozhat meg a szellemi és lelki beteljesülésben. Te fogod megszabni a korlátaidat, vagy a korlátlanságodat.
Amennyiben ettől eltérő nézeteket vallasz, akkor megszívtad. Előfordulhat, hogy turistaként – valahol távol vagy itt közel - a híd alatt kell eltöltened az éjszakát, mert a szálloda emberjogi alkalmazottja kiszúrta a facebook kommentjeid alapján, hogy nem időhiány, hanem meggyőződésed miatt hagyod ki minden évben a Pride–ot. Külön pikantériája a haladó világ demokráciájának, hogy azok náciznak a leghangosabban, akik Hitler hajdani faji felsőbbrendűségi törekvéseit most nemi és szellemi felsőrendűségre cserélik, ráadásul ahelyett, hogy mindez csak értelmetlen társadalmi vitákat gerjesztene, begyűrűzik az oktatásba, a kultúránkba, vagy most éppen a vendéglátóiparba.
Maradva az Alternatíva Németországnak háza táján, gyomorforgató embertelenségről tett tanúbizonyságot Claudia Roth zöldpárti elnökhelyettes, amikor megtagadta az AFD azon javaslatát, ami egy egyperces néma csendet jelentett volna annak a tizennégy éves lánynak az emlékére, akinek egy kurd férfi oltotta ki az életét, de csak miután hátborzongató kegyetlenséggel megkínozta és megerőszakolta. Roth asszonyság túlzásnak érezte az egyperces tétlenkedést, különben sem veheti magára szegény feje a világ összes búját-baját, egyébként meg vannak szülei és rokonai a gyereknek, ők orrvérzésig emlékezhetnek rá, sírhatnak érte, most nincs idő lelkizésre, családi melodrámákra, éppen zajlik a korszakváltó multikulti- és gender-forradalom, a világ nagy dolgai pedig nem mérhetők össze egy tinédzserlány tragédiájával. Ha autóbalesetben halt volna meg - ahogy egyébként nagyon sokan – most senki nem erőltetné a berlini képviselőházban az egyperces emlékezést.
A német közmédia sem pengetett meg ennél empatikusabb húrokat, legjobb esetben is csak a hideg tények közlését értékelhetjük, érzelmeket inkább a beismerő vallomást tévő tettes, Ali Banár európai jogrendszerhez méltó tárgyalásának elérése kapcsán tapasztalhattunk.
A migráció áldozatainak még nevük sincs. Minél személytelenebbül van tálalva egy késelés, egy erőszak, annál kevésbé zavar bele a jóléti társadalom polgárainak napi rutinjába. Ezért aztán Angela Merkel és Claudia Roth egyik legnagyobb ellensége, az pont az emlékezés. Mert mi van, ha az egyperces néma csend alatt az emberek elkezdenek gondolkodni? Mi van, ha ne adj Isten, rájönnek, hogy átverték őket? Mi van, ha egy pillanatra átérzik – anyaként, apaként, testvérként – a lány családjának fájdalmát? És már nem lehet befogni a szájukat a több ezer eurós fizetéssel, és már nem elégednek meg az udvarukon álló Mercedes látványával, kényelmével. Nem! Ezt Angela és Claudia nem engedheti meg magának. Így az AFD márkájú politikai haszonszerzés céljából kifacsart könnyek helyett dübörög tovább a globalizálódó nyílt társadalom fanatizálása. Az életszerűséget nélkülöző ideológiák áldozataira pedig minél gyorsabban rá kell dobni a földet, nehogy kiderüljön, nem csak élőként akadályozták az új világrend eljövetelét, hanem hullaként is jelezni kívánják a társadalom felé, hogy itt valami bűzlik. A sírásást, vagyis a piszkos munkát, azt az ONG-ék végzik, mert mégse várhatjuk el, hogy személyesen Angela Merkel vagy Claudia Roth ragadjon ásót. Az ilyen szerszámokkal vigyázni kell. Valaki már megpróbált egy hasonló műveletet sarlóval és kalapáccsal. Nos, mint tudjuk, annak nem lett jó vége.
