
Rágalmazás miatt feljelenti Molnár Zsoltot Németh Gábor. Az újságíró-publicista hétfői blogbejegyzésében igyekezett cáfolni azokat az állításokat, amelyek szerint ő állhat az Angyal ügyvédje nevű blog mögött. Mint arról a PestiSrácok.hu elsőként beszámolt, az Angyal ügyvédje a napokban állt elő azzal, hogy a Borkai-ügyhöz hasonlóan baloldali politikusokról fog megjelentetni olyan kompromittáló híreket, felvételeket, mint amilyenek a volt győri polgármester bukását okozták.
Az MSZP-s Molnár Zsolt az ATV hétfő reggeli adásában említette meg, hogy véleménye szerint Németh Gábor állhat az Angyal ügyvédje mögött, Molnár azt ugyanakkor nem részletezte, hogy mitől ismert magára, a titokzatos blogger eddig ugyanis nem nevezett meg senkit azok közül, akik állítása szerint rendszeresen drogozni és kurvázni járnak össze egy belvárosi lakásba; a szerző csak annyit közölt, hogy egy frissen megválasztott ellenzéki polgármesterről és pártjának egyik vezetőjéről van szó. Németh maga is úgy vélekedett, hogy Molnár magára ismert a leírásokból, de hangsúlyozta, hogy ennek okát maga sem tudja. Németh Gábor ugyanakkor balf*sznak tartja az Angyal ügyvédjét, mert feltételezése szerint a blogger olyasmiket állít, amiket nehéz, vagy lehetetlen lesz bizonyítania. Németh legalább három-öt olyan embert tudna megnevezni, akik részt vehettek a Szinyei Merse Házban gründolt orgiákon, de konkrétumokat nem említett, ugyanakkor hozzátette:
Az elitben, PÁRTOKTÓL FÜGGETLENÜL – úgy vélem – sokkal többen drogoznak és kurváznak, mint ahányról ezt gondolnánk. Lackner Csaba pártjáról beszélgetünk… Politikai nézeteinket tegyük félre egy pillanatra, és gondolkodjunk el ezen a dilemmán: mi történt a Borkai-ügyben és mi történt a Lackner-ügyben? Borkai esetében volt következmény, volt önreflexió. Lackner Csabát viszont a tűéles felvételek ellenére sem ismerte fel senki az MSZP-ben, még Gajda Péter sem… Ezek beszélnek zsarolásról és kapnak elő engem, aki tisztes polgári állásban dolgozik, aki pusztán meggyőződésből, a szabadidejében politikai hazugságokat leplez le…? Csalódtam bennük? Egyáltalán nem. Csalódtam Molnár Zsoltban? Egyértelműen igen. Őt nem így ismertem.
És hogy a fenti, az Angyal ügyvédje által felállított képlet – egy frissen megválasztott ellenzéki polgármester, és pártjának egyik vezetője – még pikánsabb legyen, Németh hozzátette:
Igen! Őrsi Gergelynek tegnap eszébe jutottam, próbált hívni Viberen, de fel sem vettem neki a telefont. Utána Viber cseten próbált hízelegni, hogy ugyan mit tudok. Ugyanazt válaszolom, amit tegnap: én is csak olvastam a blogot, de nem írtam. Nem tudok róla semmit. Amit meg tudok, az pusztán pletyka. Hülye lennék nyilvánosan kiállni, és elmondani, amit rólatok “pletykálnak”, mert a Te és a a haverjaid mocskának leleplezése nekem nem fontos ennyire. Ugyanakkor van egy lány, aki mindent tud, és sosem hazudtolna meg engem, még bíróság előtt sem. Mondta, hogy máris rászálltál. Ezúton kérlek, őt hagyd békén! Ezért haragszom rátok. Ha már velem takaróztok, legalább a gyerekkori barátaimtól el a kezekkel, mert ez nem férfias, nem korrekt.
Forrás: ng.blogstar.hu; Fotó: PS
Vízöntő
2019-12-10 at 13:30
Molnár meg a polgármester bedőltek egy blöffnek, mint a korhadt budiajtó a nyári szellőnek, és kiugrottak a fényre (vagy kilökték őket, hogy előcsalják a “blöffölőt”?)!
Persze ha van miért idegesnek lenniük akkor érthető, de kártyázni ne üljenek le!
MonaLisa
2019-12-10 at 10:19
Hallotta valaki ezt a beszélgetést? H A Z U D I K !
Dragon
2019-12-10 at 09:34
Beindult kommancséknál a hosszú kések éjszakája,ropogjon a baráti tűz,ELVTÁRSAK IDE LŐJJETEK!
Hülye ellenzék
2019-12-10 at 07:32
Most tényleg azt képzelte itt vagy bárhol valaki, hogy csak a DK fog ütni? Csak a DKs zsarolók fognak beleszólni a hazai politikába? Most éppen azt készülnek megcáfolni a bloggal, hogy Orbán rosszabb, mint Gyurcsány, tehát nyugodtan jöjjön ismét Feri és csapata. Nos, biztos vagyok benne, hogy bár egyelőre a ballib dobott kavicsot a tóba, a hullámok pillanatok alatt nagyobbak lesznek, mert nem csak a ballib tud köveket dobálni, de mivel átléptek egy határt, mostantól a másik fél se fogja hagyni magát. És igen. Ha volt következménye Borkainak, legyen Wittinghoffnak és a többinek. Ha Borkai a keresztény családapa modelljét qurta el, akkor a ballibeknek is van modellje, most éppen azt készülnek lerombolni. És igen, csinálják, bárki is teszi, mert ez az ellenzék októberben 5 év túlélési pénzt kapott, pedig nem érdemelte meg. Sokkal jobb csapatuk lehetne, ha végre leszámolnának a régi ballib gárdával. Eltűnt az MDF, eltűnt az SZDSZ, de az MSZP és a DK még itt van velünk. Nos, most ők is eltűnnek végre!
Mon3
2019-12-10 at 09:50
Sajnos nem. A kommunista nem vész el, csak átalakul. Azt jól látja, hogy sok formációjuk eltűnt, de mindig alakulnak újak, csak a szereplők maradnak ugyanazok.
A természet törvényei mindig érvényesülnek, mert ahogy a valóéletben ott is vannak élősködők és mindig is lesznek. Csak arra kell ügyelni, hogy nehogy nagyon elszaporodjanak, mert akkor eltudják pusztítani a gazdatestet.
gyozo2018
2019-12-09 at 23:13
DK vs MSZP.
Viszkit rája.
Kása mása
2019-12-09 at 22:53
Menyből az angyal, lejött hozzátok,-idő előtt- látjátok ?
László Ferenc
2019-12-09 at 22:46
Az ATV-ben Molnár kijelentette, soha sem drogozott, nincs lakása (még bicikli tárolója sem?) semmi sem igaz abból amit a blog állított.
Ha ő ilyen rendes polgári életet él – mint ahogy állítja – akkor miből ismert magára, vagy a szintén jelentkezett II. kerületi polgármester?
Vagy ez egy elterelő előre menekülés? Azt állítja Molnár, hogy megzsarolták. Akkor miért az ATV-be ment nyyilatkozni, mentegetni magát – azok után, hogy megjelent a cikk a blogban, nem pedig azonnal a rendőrségre ment, feljelentést tenni zsarolás kisérlete büntette miatt?
Az, akinek nincs vaj a fején, az leg alább is ezt tette volna – leg alább is ilyen sorrendben.
Benedek Károly
2019-12-09 at 23:14
Lehet, hogy jelezték, hogy ő a következő…
Lesznek még többen is.
Esvány
2019-12-09 at 22:21
Elvtársék megpróbálnak előre menekülni.
Rizikó
2019-12-10 at 00:06
Multkor kommenteltem hogy ez a menetrend NG a Dk videósa.LACKNER is az ketten hozták össza kispesti videót az Mszpé és a Gajda van nagy bajban.Jelzi Bősz libsi beállása a Dk frakcióba a koncentrálást a következő a párbeszed nevú nulla lesz ő a momentum fele repül.Aztán a Jobbikot likvidálják könnyedén Marad a Momentum és Dk.Akkor jön majd a Botka és MárkiZ a xarkeverés csúcsán mint függetlenek.Mint a tiz kicsi indián úgy fognak hullani.
Andromeda
2019-12-09 at 21:36
Egyetértek. Mondjuk Németh Gábor ezzel benyalt a ballib maffiának.
Andromeda
2019-12-09 at 21:34
Nagyon-nagyon köszönöm a tudósítást. Nehéz megítélni Németh Gábor szerepét. Ugyanakkor ezt nagyon jól összefoglalta: “mi történt a Borkai-ügyben és mi történt a Lackner-ügyben? Borkai esetében volt következmény, volt önreflexió. Lackner Csabát viszont a tűéles felvételek ellenére sem ismerte fel senki az MSZP-ben, még Gajda Péter sem…” Viszont két dolgot nem értek: általában is hol van a rendőrség ilyenkor, az ügyek egy része bűncselekmény-gyanús? Másrészt az állítólagos tanúk súlyos veszélyben vannak a szivárogatással, vagy csak sok pénzt akarnak? Túl sok itt a kérdőjel!
Amerigo
2019-12-09 at 19:37
M.Zsolt csak állít valamit, amit bizonyítani kell! Ha van bizonyíték, akkor az ügy zsarolás, ha meg nincs akkor M.Zs. részéről rágalmazás!
A bumeráng elrepült, azt hiszem kapkodhatjuk a fejünket!
Rizikó
2019-12-10 at 00:11
Tereles a Gajda ūgyröl Zsolti is terelő.Fizetett skeanhead provo volt.Ismeri a módit.
Vak Pali
2019-12-09 at 19:24
“MERT E GYÜLEKEZETBEN JELEN VAN EGY BŰNÖS, PARÁZNA, SZEMÉRMETLEN ASSZONY, AKIT MOST AZZAL BÉLYEGZEK MEG, HOGY INNEN A SZÓSZÉKRŐL A FEJÉHEZ VÁGOM A BIBLIÁT!!!
– KIÁLTOTT FEL A PAPP, MIRE A JELENLÉVŐ VALAMENNYI ASSZONY LEHÚZTA A FEJÉT AZ ELSŐ SORBAN. MAGAM LÁTTAM!!!
VAK PALI
Rizikó
2019-12-09 at 18:53
Megfontoltan terelnek a Gajda videóról!Cspodalkozom s PSen hogy beugratják.y
Krump Lee
2019-12-09 at 18:35
nyami-nyami, fincsi ügy
tango47
2019-12-09 at 18:33
Sokaknak van vaj a fején és önként kiállnak a napra.
gyozo2018
2019-12-09 at 18:33
Kit érdekel, hogy a DK hogy darálja be a maradék MSZP-seket, hogy ketten maradjanak a porondon a momentummal?
Egyik kutya, másik eb.
Amerigo
2019-12-09 at 19:03
Bingó! Lesz itt még politikai Szent Bertalan éj, amint a kígyóbűvölő megforgatja a kést a nyomentumban (persze csak képletesen), vagy a XXI. századi párt leteszi a hűségesküt és beolvad! A nyilasok már beolvadtak!?
Andromeda
2019-12-09 at 21:43
Igazad lehet, hogy a DK az angyal ügyvédje is. Logikus, mert a DK és az MSZP ugyanaz a párt volt. De a Momentum kívül áll, őket nem lehet zsarolni, mint az MSZP és a Jobbikot. De attól még a Momentum legalább ugyanolyan rossz és veszélyes Magyarországra.
Rizikó
2019-12-10 at 00:03
Multkor kommenteltem hogy ez a menetrend NG a Dk videósa.LACKNER is az ketten hozták össza kispesti videót az Mszpé és a Gajda van nagy bajban.Jelzi Bősz libsi beállása a Dk frakcióba a koncentrálást a következő a párbeszed nevú nulla lesz ő a momentum fele repül.Aztán a Jobbikot likvidálják könnyedén Marad a Momentum és Dk.Akkor jön majd a Botka és MárkiZ a xarkeverés csúcsán mint függetlenek.Mint a tiz kicsi indián úgy fognak hullani.
arkon
2019-12-10 at 04:42
Ez volt, van és lesz is mindig a triumvirátusok sorsa! EElöször a leggyengébbet kell közösen felszámolni, majd ha ketten maradnak a pályán, kezdőshet a háború !
Nahát
2019-12-09 at 18:24
A fél ellenzék magára ismert. Nem semmi.
Poppy
2019-12-09 at 18:30
👍😂
Aromo a fékezhetetlen agyvelejű nyúl
2019-12-09 at 18:23
Hogy is kell kiugrasztani a nyulat a bokorból?!
Erre előállnak a kapitális nagyvadak…
Amerigo
2019-12-09 at 18:58
És ezek, magukat nagy arccal pozicionáló “nagyvadak” szeretnék az országot vezetni!!! Szent Habakuk segíts rajtunk!!!
Kása mása
2019-12-09 at 22:44
Jelentkezem egy felhivásra,utána feljelentem azt aki semmiről sem
tehet, különben ott sem voltam…. N O R M Á L I S ? Nem, kapitális.
pampafu
2019-12-09 at 22:46
Ha 16 főről irtak volna, akkor 16 kapitális jelentkezik ?
Királytigris
2019-12-10 at 14:54
Nagyvadak??? NYULAK! Egy kalap sz..t érnek.
Valaki
2019-12-09 at 18:13
Hogy micsoda alvilági társaság!