Horvátországban megélni a horvát válogatott döntőbe jutását nyilván különleges élmény. Egyszerre felemelő és keserű: remek volt látni ezt a nagybetűs csapatot, amelynek játékosai megszakadtak a válogatott sikeréért, és hihetetlen akaratukat, emberfeletti munkájukat (három hosszabbítás!) végül megjutalmazta az élet. És persze legörbül a szánk, mert erről a diadalmenetről eszünkbe jut a magyar futball, ami most nem is sárga, hanem egészen zöld narancsnak tűnik. Hinnünk kell abban (mi mást tehet egy futballbolond nép), hogy ez egyszer velünk is megtörténhet: a példa most már adott, a kis nemzetekről, elérhetetlen álmokról szóló hamis legenda szertefoszlott. Egyszer talán a magyarfoci is felnő a magyar sporthoz.
Itt ülök a csodaszép horvát tengerparton, a teraszról hallgatom a morajlást. Szerdán életem egyik legszebb futballélményét éltem át – idegenként, vendégként egy horvát kocsmában. Bevillannak az este képei. Aki nem látta: Horvátország egymás után harmadik hosszabbításos meccsét is megnyerte a vébén, az angolok hiába lőttek gyönyörű szabadrúgásgólt már az elődöntő elején, az összezavarodott, hullafáradt horvát csapat valahogyan összeszedte magát a második félidőre, és egyenlített. Aztán jött a felejthetetlen gól. Horvátország megint megmutatta a világnak, hogy akaratban, szívben, összetartásban szinte felülmúlhatatlanok: mindenüket, de tényleg mindenüket beletették ebbe a százhúsz percbe is, és a futball ezúttal szebbik arcát mutatta. Igazságot szolgáltatott.
Angol nagyképűség, angol bukás
Anglia nem érdemelte volna meg a továbbjutást, főleg nem a szurkolói, meg az angol sajtó. It’s coming home – szólt a sláger, és sokan már előre vébégyőztesnek tekintették önmagukat. (Nem a futball megy haza, hanem ti, angol barátaink, már a bronzmeccs után.) A tizenegyesek berúgásában valóban elsőrangú Kane képzeletükben már a világ legjobb csatára volt, a csapatból előre legendás együttest faragtak, holott aki józanul szemlélte őket, az látta, hogy semmivel sem meggyőzőbbek elődeiknél (a ’96-os Eb-csapattal össze sem lehet hasonlítani ezt az együttest). Kolumbia ellen már majdnem ráfaragtak a gyáva focira, a masszív, egysíkú Svédországot egy rémesen unalmas meccsen ejtették ki, két fejessel. A horvátok ellen is pontrúgás után villantak, és bár az első félidőben megnyerhették volna az elődöntőt, ezúttal is igazodtak az újkori angol válogatott hagyományokhoz: szépen elbaltázták az egészet.
A második félidőben teljesen visszaálltak, színészkedtek, húzták az időt, méltatlanul gyengén, térfelükre hátrálva futballoztak, azt hitték, hogy szépen lehozzák 1–0-val. Hát nem. És ez így volt jól.
Nem kellett végignéznünk még egy nyúlós, szürke taktikai győzelmet, helyette a vb egyik felejthetetlen mérkőzését láthattuk.
A horvátok a meccs első felében nem játszottak jól. Kizsigerelve, ötlet, finesz nélkül futballoztak, de fejben és testben végig erősek maradtak, megőrizték magukat csapatnak, senki sem csinált megbocsáthatatlan butaságot, és valahogy kihúzták a hosszúra nyúlt holtpontot. Utána az élbajnokságokban edződött rutinos rókáik már többször megvillantak (Perisic és Mandzukic is duplázhatott volna), és mivel kétszer megelőzték a magukat már jól védekező együttesnek gondoló angolokat, teljesítették a horvát álmot.
Öröm volt hallani a dudálást, a nevetést, a tengerparton alakult kisebb-nagyobb tűzijátékokat, hallgatni a mólón bömböltetett horvát „Kárpátia-dalokat”, a mindenhol felbukkanó, unalmas, monoton hazafias rockot, ami azért este – vb-döntőbe jutottak, emberek! – mégis szépen csengett még azoknak is, akik Pink Floydon és Led Zeppelinen nőttek fel. Horvátország mert és nyert, a károgók, a statisztikusok, az ellendrukkerek várakozása ellenére bejutott a fináléba. Még akkor is, ha sokak szerint „kis országként” semmi keresnivalója nincs (nem lenne) ott. Micsoda ostobaság: éppen ez teszi fantasztikussá ezt a sikert. Éppen azért unalmas a Bajnokok Ligája, mert ott ilyesmi már nem történhet meg.
Egy pármilliós közép-európai nemzetről beszélünk, amely a véres jugoszláv háború után szépen felépítette magát. Sokan azért morognak, mert nacionalisták, de ha magunkban ezt felemelőnek látjuk, és sokaknál hiányoljuk, akkor miért is kárhoztatjuk ezért a szomszédunkat? A sovinizmusból nem kérünk, de az egészséges hazaszeretet teljesen más.
Most inkább csak irigyelhetjük őket. Amikor este a kisfiam megkérdezte, hogy a magyarok mikor fognak nyerni, muszáj volt optimistának lenni. Azt mondtam, hogy amikor te nagy leszel, akkor mi is győzni fogunk.
Hazudtam? Tódítottam? Vagy reménykedem? (1,2,x.)
Túl sokat láttam, tanultam és tudok a magyar futballról ahhoz, hogy ebben valóban, mélyen hinni tudjak. És most nem is említem a szintén szerdai, macedóniai Kispest-vereséget, nem beszélve a bajnok Videoton lichtensteini (vagy luxemburgi? Nem teljesen mindegy?) döntetlenjéről. Hagyjuk is.
Sétáljunk vissza a naposabb oldalra: Horvátország vasárnap történelmet írhat. Most egy világklasszisokkal teli, pihentebb társasággal fog találkozni. Azt, hogy egy erősebb csapattal, már nem igazán mernénk kijelenteni.
Ha van a futballnak lelke (van), ha van mélysége, akad még felemelő története az euró- és dollárhegyeket termelő bolhacirkusz mögött-alatt-felett, akkor a horvát válogatott beteljesíti a végzetét. Ha nem, akkor meg ezüstérmesek lesznek, mint a nagy csehszlovák csapatok vagy a két legendás magyar válogatott.
A program elkészültét a Tippmix forgalmazója, a Szerencsejáték Zrt. támogatja.
Fotó: MTI/EPA
Deplorable
2018-07-12 at 15:04
Tudom, talán sokaknak furcsán hangzik, de én úgy érzem, hogy a horvátok egy kicsit helyettünk is játszanak. (A családi nevem horvát eredetű, és az apai őseim a török elleni harcokban mutatott vitézségükért kaptak magyar nemességet…)
Dobos László
2018-07-12 at 15:24
Megnyugtatlak, hogy a horvátok meg részben magyar – helyesebben: hun – eredetűek. Egyik nagyanyám horvát volt.
Zita
2018-07-12 at 23:50
🙂
Dobos László
2018-07-12 at 15:06
“Jönnek a csehszlovákok!…” – engem ez a vészfigyelmeztetés kísér végig 1969-től a mai napig a magyar futballal kapcsolatban. Gyűlölöm a magyar futballt és gyűlölöm a magyar futballistákat. Mert azóta én semmi mást nem látok, mint azt, hogy hogyan hoznak újra és újra szégyent Magyarországra ezek a szarjancsik. És nem érdekel, hogy időnként – véletlenül – van egy-egy villanás (mint legutóbb az EB-n, habár csak azért jutottunk ki, mert felemelték a bejutó keretet). Egyébként van megoldás: feloszlatni az MLSZ-t, sóval behinteni a helyét, önálló bűncselekményi tényállássá tenni az “Aranycsapat”-ozást (halálosan unom, hogy folyton a 6:3-ról nosztalgiázunk, 54 után két évvel Puskásék Törökországban simán kikaptak a noname török válogatottól, mert nem kaptak elég prémiumot), és egyetlen költségvetési fillért sem adni ezeknek. Éljenek meg a piacról, mára a futball vegytisztán szórakoztató cirkusz lett, ha szar a produkció akkor nuku néző, nuku zsé, és nuku bömös verda. Orbán egyetlen nagy hibája, hogy futballbolond, és ennél csak még egy nagyobb hibája, hogy ezért a mocskos szar magyar futballért még stadionokat is építtetett. Ezért rettenetesen megalázó ránk nézve a horvátok egyébként nagyon megérdemelt győzelme. Nem az angolokra nézve megalázó, hanem ránk.
Misi
2018-07-12 at 23:52
ez nem csak a játékosok hibája, hanem főleg a mindenkori vezetésé, akik pénzmosóként funkcionáltatják a rendszert, és valamiért érdekük, hogy a magyar foci a híg fos- állapotában legyen
Nostradamus
2018-07-12 at 15:08
A magyar csapat akkor lesz sikeres, ha a teljesítményt díjazzák, nem a urambátyám viszonyokat. Amíg az edzők és játékosok vígan megélnek a politikai kapcsolataikból és elvárások nélkül ömlik a közpénz stadionokra, akadémiákra, nem lesz jó magyar futball.
Balazsicz János
2018-07-12 at 15:27
Nagyon örülök a teljesen megérdemelt horvát győzelemnek. Nagyon jó és követendő példa a fáradhatatlan, harcos és lendületes támadó játékuk. Töretlen hittel, elszántsággal és nemzeti elkötelezettséggel áthatott játékuk nagyon szimpatikus. Éles kontraszt a magyar válogatott védekezésre épülő, lassú, körülményes és önbizalomhiányos játékával szemben, amelyből még a hazafias elkötelezettség is hiányzik. Sokan bízunk a VB-győzelmükben. Hajrá Horvátország!!!
János Szabó
2018-07-12 at 16:26
Az angol csapat megkapta, ami neki járt ! Mostmár csak a franciákat kell legyőzni!
Dokoli
2018-07-12 at 20:01
Az elmúlt három évben a horvát sajtóban naponta jelentek meg gusztustalan hazug cikkek az országunkról és a kormányfőről.Talán még a nyugateurópai sajtóban megjelent írásokon is túltettek,az olvasói hozzászólásokról meg ne is beszéljünk.Kivétel nélkül az ÖSSZESBEN.Jobb vagy baloldali horvát sajtó,jobb vagy baloldali horvát kormány,mindegy.Ettől még lehet nekik szurkolni de én nem tudok,ahogy a franciáknak sem.
Macera
2018-07-13 at 11:48
A 4-5 milliárdos Afrika-Ázsia angol-gyarmatokról válogatottat leverte a 4 milliós Horvátország. Lenne kalapom egyfolytában lengetném. Hajrá horvátok! Helyettünk is!
MJF
2018-07-13 at 13:20
T. Tatos Lajosnak! Feleslegesnek tartom visszamenni 2-300 évet, azon változtatni nem lehet!!
Amin lehetne az a békességben, barátságban való hit.
Nem kellene ünneprontónak lenni, azért is HAJRÁ HORVÁTOK!!!!!!
pofonfa
2018-07-13 at 13:32
Na,az elmúlt évek során csak azt malmozta a ballib bullshit generátor, hogy a foci Orbán magánhobbija, amire közpénzt költ,pedig oktatásegészségügy”, meg hogy ezzel szítja a magyar nacionalizmust pedig “no nation,no border”.Ha személyes jelenlétével támogatta a csapatot, akkor “ott szotyizik a Vip páholyban”. Röviden összefoglalva, ment a szemétkedés.
Most meg “bezzegahorvátokOrbánhibája.”Ezek szerint a Miniszterelnök helyesen ismerte fel, hogy a futball nem csak sport,”soft power”,nemzetegyesítő és országimázs építő eszköz. Akkor eddig miért ment az acsarkodás, miért nem támogatták ebben? Miért nem istenítették a francia EB idején, amikor fantasztikusan teljesített a magyar csapat? Vagy a kudarc az Orbáné de a sikerhez mi köze? Mi volt az akkori ballib duma? Hogy Orbán ne is mutatkozzon együtt a sikercsapattal, mert politikai sikert kovácsolna egy sportsikerből, amihez semmi köze, stb…
A horvátoknak ezért könnyebb. Nincs ilyen tetű, hazát semibe vevő, csak önmagukért létező ellenzékük és megmondóembereik.
A magyar foci egyik baja pedig, hogy ugyanolyan leválthatatlan, székükhöz ragaszkodó szakember gárda posványos kiskirálysága, mint a MTA ,a T. bírói kar , az ügyvédi Kamara, vagy az egyetemi autonómiát kiskirályságként üzemeltető diák önkormányzatok. Ha Orbán itt rendet próbál vágni, kéretik a továbbiakban nem egyedül hagyni hanem mellé állni. A fociban is. Vagy ha ez nem megy, akkor a továbbiakban kéretik kussolni.
Åron
2018-07-13 at 21:20
Persze.Fùvel benött öreg rotyoga stadionokkal jobb lenne ugye??
Lazits
2018-07-13 at 23:40
Hülye
Lazits
2018-07-13 at 23:42
mármint khm.