A politikának igenis van keresnivalója a nyári fesztiválokon – Samók Dáviddal beszélgettünk (PS-interjú)
Nemrég olyan nagy vihart kavart a VOLT Fesztiválon az, hogy a rendszerváltás harmincadik évfordulója alkalmából egy kivetítőn néhány másodpercre felvillant Orbán Viktor egykori beszéde, hogy Molnár Áron még a fellépését is lemondta és politikamentes fesztivált követelt. Akkora tragédia persze nem történt, az eset azonban a fesztiválszezon közepén felveti a kérdést: mennyire van helye a politikának egy ilyen rendezvényen a szórakozni vágyó fiatalok között? A fiatalok, a politika és a fesztiválozás kapcsolatáról portálunk Samók Dávidot, a MIPE (Magyar Ifjúságért Polgári Egyesület) főtitkárát kérdezte, aki szervezetével azt tűzte ki célul, hogy segítse, támogassa, közösségé formálja, illetve keresztény-konzervatív értékekkel vértezze fel a hazai és a határon túli fiatalokat.
A MIPE egy fiatalokat támogató szervezet, amely a közösségépítést tűzte ki zászlajára, illetve azt, hogy keresztény-konzervatív értékeket közvetítsen a fiatalok irányába. Ezek szép célok, de felmerül a kérdés, hogy miért foglalkoztat ez egy 18 éves fiatalt, aki ezt az energiát akár a bulizásba is fektethetné?
Az az alapvetés, hogy a keresztény-konzervatív értékek minden fiatalban ott vannak. Úgy lehet ezt elképzelni, mint egy műemlék-épületet, amelyben freskók vannak, és amelynek a falára felfestenek egy diszperzit réteget. Így készül a kozmopolita-liberális világpolgár. Úgy érzem, nekünk hangsúlyoznunk kell ezeket az értékeket, hiszen gyakran észre sem vesszük, hogy ragaszkodunk ezekhez – nem kérdés például a mai Magyarországon, hogy egy esküvőnek van templomi része is, illetve, hogy március 15-én nem otthon ülünk, hanem elmegyünk valahová.
A szervezetünk úgy jött létre, hogy elhatároztunk, hogy ezekkel az értékekkel a fiatalokat szeretnénk támogatni abban, hogy határokon átívelő kapcsolatokat építsenek, közösségeket alkossanak, és szeretnénk ösztönözni őket arra, hogy megéljék az említett értékeket. A legújabb kezdeményezésünk például az Iuvenes Talentum Program, amelynek középpontjában a művészet és az önkifejezés áll. Szeretnénk a fiatalokat abban támogatni, hogy megvalósíthassák a kreativitásukat, legyen szó egy rockzenekarról vagy akár egy kiállításról. Nagyon széles a spektrum, szabad pályázati rendszer van, tehát megírhatják, hogy mire van szükségük. Ez lehet utazási költség, helybérlés, fellépés szervezése, stb.
Ez azért érdekes, mert az ember azt gondolná, hogy a fiatalokat két dolog nem érdekli: az egyik a művészetek, a másik a politika.
Ez egy féligazság. Ha belegondolunk, ki ne járna el egy jó zenekar koncertjére? Az is művészet. De persze vannak olyan területek, amelyek nagyobb kihívás elé állítják az embert, ilyen például egy kiállítás. De abban a világban, amelyben egy 16 éves lány kontinens-szintű klímavédelmi mozgalmat tud indítani, én azt mondom: ha van egy jó üzenet, azzal célba lehet találni. A politika megint más. Ha megkérdezzük a fiatalokat, hogy mennyire érdekli őket ez az egész, akkor az első reakció nyilvánvalóan a tagadás, az elhatárolódás. Ennek ellenére mindig be lehet azért dobni egy olyan labdát, amire regálni fognak, és amiről elmondják majd a véleményüket. Nagyon nehéz például ma Magyarországon olyan fiatalt találni, aki nem tudja, mit jelent, hogy “Juncker és az isiász”.
De ez egy bulvártéma, amin lehet röhögni. Inkább kabaré, mint komoly politika. Mi az, amivel ezt az érdeklődést el lehet mélyíteni? Szükséges egyáltalán, hogy a fiatalok foglalkozzanak az ilyesmivel?
Az a baj, hogy manapság egy érdekes helyzet alakult ki. Például rászoktunk arra, hogy nem aktuális eredményeket kezdünk el kritizálni. Arra gondolok például, hogy manapság nem az van, hogy az egyik oldal azt mondja, hogy “30 százalékos béremelés”, a másik oldal pedig azt mondja, hogy “40 helyett 30”. Manapság inkább az van, hogy az egyik azt mondja, hogy “30 százalékos béremelés”, a másik pedig azt mondja, hogy “nincs egyáltalán béremelés”. Persze mindkét oldal véleményében van részigazság, és így a megértéshez azt kell mérlegelni, hogy a részigazság mértéke hol a legmagasabb. Ez bonyolult, és érthető módon a fiataloknak nincs energiájuk, hogy utánajárjanak. Innentől kezdve meg az tudja megfogni a fiatalokat, aki hangosabb, aki többször elmondja az üzenetet. A megoldás az lehetne, hogy nem direkt politikai üzeneteket fogalmazunk meg, nem paneleket rakunk egymás mellé és várjuk a csodát, hanem kihasználjuk az olyan felületeket, mint a Facebook, az Instagram, a YouTube. Ezek hasítanak. Olyan üzenetek kellenek ezeken a csatornákon keresztül, amelyek önmagukban értelmezhetőek, vagy beterelik a fiatalokat egy olyan közegbe, ahol jelen van a politika.
Itt ül velem szemben egy 18 éves fiatalember, aki öltönyben jár, nem bulizni jött fel a fővárosba, hanem azért, hogy alpolgármesterekkel tárgyaljon, miközben az a célja, hogy elérje a fiatalokat, üzeneteket adjon át nekik és közösségeket építsen. Ezt én nem nevezném értelmezhető üzenetnek egy fiatal számára.
Igaz, én sok tekintetben kilógok a sorból. És igen, van egy növekvő szakadék az öltönyös fazonok – akik irányítják a dolgokat – és a fiatalok között, akik vagy jól érzik magukat a rendszerben, vagy elszenvedik azt. A kettő között van átjárhatóság, és ezért kellenek hídemberek. Ez nem könnyű feladat; erre a szerepre, ami nekem van, viszonylag kevesen vállalkoznak.
Ismeretes, a VOLT-fesztiválozók nemcsak koncerteket, hanem Orbán Viktor rendszerváltás-korabeli szavait is hallhatták két fellépő között. Ez persze a haladóknál nagy vihart kavart, annak ellenére, hogy 2008-ban Gyurcsány Ferenc is elment Sopronba. Ha jól tudom, a MIPE pedig a Campus Fesztiválra települ majd ki. De van helye a politikának egy fesztiválon?
Van helye. Roppant ostoba hozzáállás azt mondani, hogy nincs, hiszen mi az elsődleges vád a politikával kapcsolatban? Az, hogy távol van az emberektől. Egy fesztiválon mi van? Közvetlen érintkezés, talán a legközvetlenebb. Manapság lakossági fórumokra már csak a keménymag jár, egy fesztiválon viszont mindenféle színezet jelen van, és megvan a lehetősége bárkinek, hogy odamenjen egy sátorhoz és kiöntse a szívét mondjuk a kormány munkájával kapcsolatban. A VOLT-on, ami történt, az megint a neoliberális tempó, vagyis a valóságtagadás. És értem én, hogy Gyurcsány ott volt 2008-ban, de tekintsünk el attól, hogy mindig Gyurcsány-Orbán relációba tesszük a dolgokat. Itt történelemről van szó, harminc éves a rendszerváltás. Ma Magyarországon komolyan gondolják csoportok, hogy elvitassák a rendszerváltás folyamatából, hogy a szürke pártállami vezetés és a nem éppen lendületes fiatalságáról ismeretes ellenzék között volt egy fiatal, aki meg tudott fogalmazni egy üzenetet, amit egy ország érzett a nyelvén.
Milyenek a mai fiatalok? Mennyire van bennük tettvágy, illetve az, hogy változtassanak a dolgokon?
Kreatívak, ötlettel teliek, viszont meg nem értettek. Ez dióhéjban azt jelenti, hogy nagyon jó elképzeléseik vannak és rengeteg dolgot sokkal jobban látnak az idősebb, sokat látott generációknál. De van egy előre megfáradtság, hogy “a mi hangunk úgysem számít”. Az elégedetlenség persze sokszor érthető, de más-más kiváltó okok vannak a generációk között. Ha a 25-30 éveseket nézzük, azt látjuk, hogy ennek a generációnak a tagjai a rendszerváltásnak a vesztesei, mert ők nem a lehetőségeket, hanem a legnehezebb időket örökölték meg, mivel belecsöppentek a vadkapitalizmusba, ahol meg kell küzdeni még a semmiért is. Mi, huszonévesek már a fellélegzőbb rétegbe csúsztunk, akiknek már több adatott meg, de még mindig nem minden. De az igényeink is magasabbak már, ezért nem igazán tűnik fel, hogy sokkal jobban élünk, mint más generációk. Ez egyébként egy olyan terület, ahol feladatunk van; ez legalább akkora kommunikációs feladat, mint egy ténylegesen megoldandó probléma.
Fotó: Horváth Péter Gyula/PS
