
Dr. Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár kedden fogadta a Pedagógusok Szakszervezete és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete képviselőit. Az államtitkár a megbeszélésen tájékoztatta a szakszervezetek delegáltjait, hogy az augusztus 10-i tárgyalás óta a kormány nem kapott választ az Európai Bizottságtól, így a tárgyalás elhalasztására tett javaslatot.
Maruzsa Zoltán átadta ugyanakkor írásban is rögzített álláspontját a polgári engedetlenségről, melyben leszögezte: a polgári engedetlenség a hatályos jogban nem ismert tiltakozási eszköz. Az azt szervező pedagógusok így arra „tanítják” diákjaikat, hogy mérlegeljék, milyen iskolai előírásokat kell betartaniuk és milyeneket nem. Az államtitkár arra kérte a szakszervezeti vezetőket, hogy a jogszabályellenes magatartást, a tanulók erkölcsi értékrendjét negatívan befolyásoló, törvénytelen kezdeményezést ne támogassák.
Forrás: kormany.hu
Facebook hozzászólás
Logikus
2022-09-02 at 18:12
Bujpál Péter
1)Az unió mindenbe beleüti az orrát, olyanba is, amire nem kapott felhatalmazást a szerződések alapján.
2) Tehát, ha szereti mindenbe beleütni, akkor fizessen!
Bujpál Péter
2022-09-01 at 11:07
1. Az Unió az oktatásügyet a tagállamokra bízta, miért onnan várjuk a segítséget?
2. A minszterelnök, az államtikárok, a rendőrök-megérdemelt-fizetésemelése és más ,pl.a hataron kívüliek támogatása hogy került ki az uniós pénzvárás sorából?
Hedvig
2022-08-31 at 13:32
Tudom Andromeda, szomorú is vagyok. Sajnos még családon belül, a gyerekeimnél is tapasztaltam. Ritka, hogy egyetemet, vagy főiskolát végzett fiatalokon ne fogjon az agymosás. Rossz korban vannak, lázadnak a szülők és a világ ellen, és a baloldal ezt remekül kihasználja. Ritka a régi vágású tanító, és tanár, aki még a gyerekek és a pálya szeretetéért folytatja a munkát. A nagy többséget már régen nem ez vezérli. Már általános iskolában kezdik, a gimnáziumban már komolyabban folytatják a gyerekek átnevelését, mindezt csak megkoronázzák a felsőfokú intézményekben. Mire a fiatal onnan kikerül, teljesen átformálják. Folyamatosan termelik az utánpótlást. Valahogy nem tud, nem bír a FIDESZ sem rendet tenni az oktatás terén. Ez pont olyan mint a bíróságok területe. Hiába ágálunk, semmi nem változik. Beépültek oda, és hiába halnak ki az öregek, a gyerekeik viszik tovább a zászlót. Valami nagyon nagy dolognak kellene ahhoz történni, hogy ez a trend megtörjön. Persze akadnak tisztességes tanárok is, az én baráti körömben is vannak, szenvednek is rendesen abban a légkörben ami ott uralkodik. Néha eltűnődöm rajta, hogyan lehetne ezen változtatni. Ezen még az idő sem segít, a nyugat pedig segíti is ezt a folyamatot. Csoda hogy Magyarország még tartja magát, s nem tört meg. Egyszerűen nem bírnak velünk. Már mindent megtettek amit csak lehetett hogy elpusztítsanak mindent ami emberi, értékes és szép, és mi mégis itt vagyunk és rajtunk törik meg minden olyan szándékuk, amivel tönkretehetnének minden konzervativ értéket. Hát majd meglátjuk, mi lesz. Amíg bírunk tartsunk össze.
pampafu
2022-08-31 at 11:16
Brüsszel nem adja oda a pénzt a tanárok béremelésére !
Mikor ébrednek fel a baloldali tanárok, hogy maguk ellen
lázadnak ?
Ungarn über alles !
2022-08-31 at 10:23
nna ! ma már a csehokoszos-szláv eus-eb is azt ugatta, hogy jobban kéne símulnunk az EU-hoz
hát ők már tökig-szopó helyzetben vannak, mi ha akarnánk se férnénk közelebb
Andromeda
2022-08-31 at 10:07
Hedvig, nagyon szépen és okosan összefoglaltad. Sajnos hozzá kell tenni, hogy sok egyetemen/főiskolán uszitanak a kormány ellen, és aki nem ért egyet ezekkel az uszitokkal, beleértve a diákokat is, azoknak legjobb esetben kuss van. Vagyis Magyarországon csaknem ugyanolyan mértékű újkomcsi-alliberalus-woje terror van az egyetemeken, tisztelet a kivételnek, mint nyugaton.
Hedvig
2022-08-30 at 22:54
Ts: nyugodtan szidhatsz bennünket, nem dől össze a világ. Természetes hogy féltjük a gyermekeinket, és az unokáinkat, éppen ezért szeretnénk ha tisztességes nevelést kapnának az iskolákban. Ezt viszont csak feddhetetlen, tisztességes, a hazájukat megbecsülő , a gyermekeket szerető, az emberi tisztességet, és erkölcsöt betartó tanárok tudják biztosítani. Gondoltál már arra, hogy a te tanári béredet más emberek adójából fizetik? És azt is észrevetted hogy sokan közülük még annyit sem keresnek mint te? Gondoltál már arra a sok kisnyugdíjasra, aki nem háborog, nem követelőzik hanem tekintettel van az ország teherbíró képességére?
Én egyébként nem bántani akartam a pedagógusokat, pusztán azt szerettem volna elérni hogy ne zsaroljanak senkit sztrájkkal fenyegetőzve, és gondolkodjanak el azon, hogy mások sincsenek jobb helyzetben mint ők, mert mások adóznak minden bevételük után. Egyébként azt a kérdést is lehetne feszegetni miért csak a jobboldali kormány idején fenyegetőznek. Részemről a vitát lezártnak tekintem, sajnálom hogy nem értünk egyet
János
2022-08-30 at 22:07
TS
2022-08-30 at 21:25
Nem én lettem megszólítva, de adalékként:
ad 1.
A tanárok többségét alkotó, liberálkomcsi PDSz tag miatt. Így remélhetőleg hamarabb kikopnak és nem okoznak több kárt gyermekeinkben. Tőlük inkább el kellene venni❗
ad 2.
Ha figyelnél láthatnád; elvtársaid, az EU vezetői határozzák meg ki mire kaphat pénzt. Mindenbe belepofáznak és mondvacsinált okokra hivatkozva, politikai indíttatásból szivatják hazánkat.
Náluk reklamálj! Egyébként pedig örülhettek ha tudtok télen fűteni és lesz mit enni. Arról nem is beszélve, hogy az ország fizikai védelmére több anyagi áldozatot kíván. A ti szaros életeteket is védik ???
Jogos, de jelen körülmények között túlzott igényetek vannak. Különösen akkor, ha figyelembe vesszük az “áldásos”, országromboló tevékenységeiteket.
Méghogy sztrájk, meg ilyesmi ❗❗❗
bl
2022-08-30 at 21:37
A tanároknak nemcsak a fizetés a baja, hanem az, hogy a nagy liberalizmusban nincs tisztelet, nincs semmi, senki se figyel már oda semmmire, mindenki csak magával van elfoglalva. Valamikor a mester még azt mondta az inasnak, hogy FIGYELJ IDE, MERT CSAK EGYSZER MONDOM EL.
TS
2022-08-30 at 21:25
Andromeda, ne járjál egy helyben, amit te csinálsz, az a trollkodás, nem gondolod? Két dologra válaszolj:
1. kérdés. Amikor ment a szekér és nem volt válság, akkor miért nem tartotta be a kormány a saját törvényét, miszerint a minimálbérhez igazítják a tanári alapbért? Ha ez megtörtént volna, ma nem itt tartanánk.
2. kérdés. A pedagógusok bére nem az illető államra tartozik? Mi köze ennek az EU-hoz?
Ha kilépünk vagy kirúgnak onnan, akkor soha többé nem lesz bérrendezés? Vagy egyáltalán kapnak majd fizetést a tanárok?
Andromeda
2022-08-30 at 21:18
Látom, is is trollkodnak a komcsi-gyurcsanyista. Szerencsére engem és gyerekeimet ilyenek nem tanították. Először is, a kormány explicit beleírta, hogy az EUs alapokból a pedagógusok fizetésére is fog költeni. Másodsorban pedig a terrorista, antidemokratikus, rasszista és nacionalista EU vezetés teljesen nyilvánvalóan törvénytelenül.tartja vissza a Magyarországnak járó pénzeket. Harmadszor, a komcsi pedagógusok teljesen nyíltan azon mesterkednek, azt támogatják, hogy Magyarország egy fillért se kapjon.
TS
2022-08-30 at 21:03
“Az Orbán-kormány célja, hogy 2028-ra a pedagógusok átlagbére elérje a magyarországi diplomás átlagbér 80 százalékát” 😎
“A pedagóguséletpálya-modellre és így a bérek fejlesztésére összesen 978,7 millió eurót, vagyis mintegy 400 milliárd forintot költene a kabinet a következő években.” 😎 Hát kezdjék el!
“Emellett azt is tervezik, hogy az elért bérszínvonal megőrzése érdekében az inflációval megegyező mértékű indexálást vezessenek be 2029-ig.” 😎 😎
Indexállás! Áll az index, a 2015-ös szinten 😎
“átlagbérük 2020-ban a diplomás átlagbér 63,6 százaléka volt, míg az EU és az OECD országok esetében 80-90 százalék.”
Kedves Hedvig és a többi, írjatok már a megfelelő helyre, hogy ne kapassák már el azokat a lusta tanárokat ennyire!
TS
2022-08-30 at 20:52
Hedvig, akkor a legnagyobb joggal írok kritikát. Gondolom, te nem hallgatod az elkeseredett kollégáid hozzászólásait a tanáriban úgy, mint én. Nem is kell bele politika, csak annyi, hogy “naponta 3-4-5 órát tanítok pluszban, estig”, másnap a kolléga meg legyen jókedvű és vidám, de ne legyen fáradt ehhez. Mihez? A GYEREKEKHEZ! A legdrágább anyaghoz!
Titeket fizetnek, hogy gyűlöljétek a tanárokat, vagy a sarokban álltatok féllábon elsőben, esetleg örültök, hogy a becsületébe és a lelkébe gázolhattok védteleneknek, azoknak, akik a gyerekeitekkel, unokáitokkal foglalkoznak?
Sivár egy brigád vagytok!
TS
2022-08-30 at 20:46
Moliere, úgyis törölnek téged (is). Ha jól tudom, az itt írogatók közül mi vagyunk tanárok, a többi bértrollnok meg maga sem tudja, miről beszél.
Írásod lényegét ideszerkesztem:
Ennek a kormánynak és sajtójának a legaljasabb hazugsága, hogy a pedagógusok bére az Európai Unió bármely jellegű döntésén múlik.
Nem is múlhat azon, ilyesmit a tagállamok hatáskörébe tartozik finanszírozni.
Ez olyan, mintha bármely kormány hasonló vitás helyzetben azt mondaná, hogy “most már csak az európai unió térfelén pattog a labda, az ő kezükben vannak a magyar nyugdíjak”.
A pedagógusok bérét az az évi költségvetésben kell biztosítani!
Az EU-tól ezer egyéb célra lehet forrásokat kapni. Ha kapsz.
TS
2022-08-30 at 20:40
Kérdés. Amikor ment a szekér és nem volt válság, akkor miért nem tartotta be a kormány a saját törvényét, miszerint a minimálbérhez igazítják a tanári alapbért? Talán tárgyaltak a pedagógusokkal, hogy bocsi, nem gondoltuk, hogy ilyen gyorsan emelkedik a minimálbér, amire amúgy meg büszkén hivatkozunk? Nem, nincs indexálás és coki nektek! Ez ám a hazafias, demokratikus és emberséges hozzáállás!
moliere
2022-08-30 at 20:40
ENNEK a kormánynak és sajtójának a LEGALJASABB hazugsága, hogy a pedagógusok bére az Európai Unió bármely fing jellegű döntésén múlik.
Nem is múlhat azon, ilyesmit a tagállamok hatáskörébe tartozik finanszírozni.
Ez olyan, mintha bármely kormány hasonló vitás helyzetben azt mondaná, hogy “mostmár csak az európai unió térfelén pattog a labda, az ő kezükben vannak a magyar nyugdíjak”. Ugye, milyen vérforralóan hangzik? Csak nyuggernek kell hozzá lenni, és máris a plafonon lennék. Hát ÍGY képzelje el a sok fideszes nyuggertroll, hogy milyen agyatlan fasság a pedagógusokkal kapcsolatos kiéheztetéses politikát még Brüsszelre is fogni. Ha pedig valaki MÉG ENNYIT SEM adna a pedagógusoknak, fenenagy fideszességében, akkor annak pedig annyit, hogy remélem, egyszer majd brüsszeltől függ a száraz kenyérvége meg a koszos víz a csajkában, gyógyszerről meg ne is reménykedjen, ha beteg, hát annyit ér!
Hülye troll, ne válaszolj, nem fogom olvasni 😀
A PS meg adhatna magára annyit, hogy miután kinyírták félig, kormányrészről, legalább ilyen szintű szolgalelkűségeket nem terjeszt, hogy “Brüsszeltől függ a tanárok bére”. Kizárólag Orbán Viktortól és a gazdag magyaroktól függ.
Hedvig
2022-08-30 at 19:57
Géza kék az ég: Nem vagyok troll, FIDESZ ill. Konzervatív szavazó voltam, vagyok és leszek, azért írtam le ezeket a dolgokat, mert akik sokat sírnak béremelésért, nézzenek először a lelkükbe, rendesen adóznak-e, tisztességesen végzik-e a munkájukat, és gondolnak-e erre a szegény többszörösen kirabolt, országra, és népre, vagy csak követelőzni tudnak. Ahogy említettem, FIDESZ szavazó vagyok, de ez nem jelenti azt, hogy mindenben egyetértek a kormánnyal, a javaslataimat, illetve mondanivalómat építő szándékkal teszem. Egyébként pedig úgy gondolom egy FIDESZ szavazó nagyobb joggal kritizálhatja a kormány munkáját, es kérheti számon az ígéreteket, mint az aki el sem ment választani, vagy az ellenzékre szavazott.
Logikus
2022-08-30 at 19:49
Drazsen/Ballib
Amikor ép háború van a szomszédban, akkor mire kell költeni elsődlegesen? Hmm?
Netán nem a fegyveres testületek fejlesztésére?
Egyébként, ha az EU tisztességes lenne, és nemcsak egy ballib sóhivatal, ami kizsigereli a tagállamokat, akkor már rég folyósították volna a járandóságunkat. Ugyanis, ami onnan jön az nem kegyelem adomány, hanem járandóság! Annak fejében, hogy mi is több ezer milliárdot rakunk a közös kalapba, és a külföldi(EU-s cégek) nálunk sokat kaszálnak, aminek a hasznát más ország gazdaságába fordítják vissza. Tehát a mondvacsinált kifogásokat, amik alaptalanok jobb lenne abbahagyni, ugyanis a tisztesség és a jog ezt követeli meg! Sajnos pont az EU nem tartja magát ahhoz, amit másoktól követel…
Andromeda
2022-08-30 at 19:45
Hedvig, sajnos az orvosokkal kapcsolatban nem működik a dolog. Minden azon múlik, hogy mennyire tisztességes az orvos. Ugyanis az orvosokat csak orvosi szakértők tudják megítélni, a betegek csak ritkán. Az állami ellátásban a csaló orvos nem dolgozik, csak lógatja a lábát, a magán ellátásban ugyan dolgozik, de drágán, és orvosilag nem indokolt beavatkozást gyakran végez. Úgyhogy a piacgazdaság is csak akkor működik, ha tisztességes emberek működtetik.
Vica
2022-08-30 at 19:33
Hedvig! Milyen jó, hogy mondod! Ezt valahogy elfelejtjük! Bizony, én is fizettem nyelvtanároknak (két ff.) Csak úgy tudod jól beszélni, ha korrepetálnak! Az is igaz, hogy sokan nem vállalnak, de a takarító sem követelhet jó fizetést, hogyha nem tanul tovább!
A sorsunkért csak mi vagyunk a felelősek!
Géza Kékazég
2022-08-30 at 19:26
Ha a pedagógusok még nem is kapták meg a béremelést, látom a trollok alaposan ki lettek stafírozva. Talán Márki-ZP a 100 milliójából csurrantott nekik is?
Vica
2022-08-30 at 19:25
Hedvig! Kedves Hedvig! Nagyon sajnálom ami veled történt! Sajnos igaz! De, a végén te is mondod, hogy vannak kivételek! A fiatal orvosokat muszály volt megfogni, a paraszolvenciát valahogy “csökkenteni”. Magnéziumot, D3-vitamint, K2- vitamint egyél.
Sok zöld, lila élelmiszer, 2-3 dkg olajos magvakat, C-vitaminokat tartalmazó gyümölcsöt (5-10 dkg./nap) Hal-olajat /keveset a salátára,
a You Tube-on sok okosság van. Kívánok jobbulást, ezzel örömteli napokat, sikerélményt minél többet.
SOHA NEM KÉSŐ!
Ha lenne kérdésed a PS-en megtalálsz. Üdvözlet: Vica
Hedvig
2022-08-30 at 19:08
Még valami: visszatérvén a pedagógus béremelésre, amikor a gyerekeim középiskolások voltak akkori viszonylatban hatalmas pénzekért korrepetálták őket matekból, angolból stb. Bizony adót egyik tanár sem fizetett ezek után az órák után. Ezekről a dolgokról szemérmesen hallgatunk, pedig bizony ez is a pedagógusok béréhez tartozik. Lehet arra hivatkozni hogy az külön munka, de mások is végeznek külön munkát, de abból bizony könyörtelenül elviszik az adót. Tudom, most darázsfészekbe nyúltam, de ez az igazság.
Hedvig
2022-08-30 at 18:56
Vica, sok tekintetben igazad van, de a koromnál fogva sajnos elég sokat megfordultam már orvosi rendelőkben, és a tapasztalataim bizony nem jók. Az egyik: csúnya csontritkulásom van. 4 végtagtörésből kettőt észre sem vettek, nem is kezeltek flegmán még ki is oktattak, így aztán maradandó örökké fájdalmas, nehezen mozgatható sérülés maradt utánuk. A harmadikat ugyan ellátták, 2,5 hét alatt 3x szedték szét fájdalomcsillapitás nélkül, mégsem sikerült jól helyrerakni. Egy törés volt amit jól elrendeztek, de gipszcserénél az ujjaimnál fogva fellógatva tartották a karomat 1,5 órán keresztül, mert a kezelőorvosomat a főorvos megbeszélésre hívta be. Hiába tiltakoztam hogy nagyon fáj már a vállam, nem érdekelte őket, így aztán ezzel a vállammal évek óta kínlódok. Mesélhetnék a 6-7 órás várakozásról, anélkül hogy 1 fájdalomcsillapítót adnának, és még sok minden másról is, de nincs értelme. Ezek az esetek a János kórház traumatológiáján történtek, nem is olyan régen. Ha azok az orvosok akik kimennek dolgozni,nyugaton is ilyen színvonalon végeznék a munkájukat mint idehaza, pillanatok alatt hazapaterolnák őket. Nem akarok igazságtalan lenni, nagyon sok tisztességes, orvossal találkoztam, de meg kell mondjam, ők akkor is tisztességesen végezték a munkájukat hálapénz nélkül is, amikor meg nem volt orvosi béremelés. Azért javasolnám a betegek elégedettségét vizsgálni, és differenciált béremelést alkalmazni, mert aki alacsonyabb bérért nem végzi rendesen a munkáját, az magasabb bérért sem fogja. Ha valakinek nincs a vérében a munka szeretete , azon nem segít a béremelés, csak a szigorú ellenőrzés. Ez a nyugatra költözés örök adu ász az orvosok kezében, csak egy a probléma. Szerintem kevesebb tisztességes orvossal többre mennénk, mint azokkal akik csak az állományt dúsítják, és a felemelt bér ellenére még a súlyos daganatos betegektől is elfogadják a hálapénzt. Lehet mondani hogy a beteg a hibás, miért adja, csakhogy a beteg kiszolgáltatott, tisztességes bánásmódra, kezelésre es gyógyulásra vágyik. Ha ezt nem kapja meg, akkor kénytelen letenni a hálapénzt.
Vica
2022-08-30 at 18:53
Drazsen! A fizetésemelés nem a Kormány kötelessége! Ez nettó- Okt.Minisztériumi feladat. A Parlament megszavazza a (büdzsét) – az éves költségvetést. Hogy melyik Minisztériumnak mennyi pénz jut, az a Gazdaság teljesítésétől, és a FONTOSSÁGI SORRENDTŐL FÜGG.
Ha, a Honvédséget kell fejleszteni, ha az energia stoppot kell prolongálni, ha a család támogatásra is, a nyugdíjak infláció követésére kell pénz, és még sorolhatnám;- a bugyuta Harácsonygelő baromságai miatt be kell fejezni megkezdett sürgősen lezárandó beruházásokat, stb. akkor nincs helye a követelőzéseknek, főleg, hogy a gyermekeinket is belerángatják!
Az EU- természetesen nem fizet semmiféle bért, csak nekünk be kell fizetni a köteles részt, ők viszont visszatartják, ezzel azt akarják megvalósítani, hogy anyagi csődbe kerüljünk, az elégedetlenséggel KÁOSZT REMÉLNEK, ÉS LE LEHET (SZERINTÜK) VÁLTANI A KORMÁNYT!
A Fidesznek van annyi esze, és Közgazdasági tudása, hogy nem lesz buta IMF, Világ Piaci, vagy EU-Banki hitelt felvenni, hogy a tanárok örömködjenek!
Mi pedig mehetünk rabszolgának az EU-ba! MÉG MIT NEM?
János
2022-08-30 at 18:48
TS
2022-08-30 at 17:52
A hazáját szerető pedagógusok – nem a PDSZ tagjai ❗- nem is zsarolják a kormányt, nem viszik utcára a gyerekeket, végzik becsülettel a napi munkájukat.
A PDSz és tagjai viszont mindent megtettek eddig is hogy országunk ellen dolgozzanak. Ők gyermekeink legnagyobb ellenségei: hamis ideológiákra nevelik őket. ???
A legjobb volna, valóban kihallna az a banda, mert többet ártott eddig is, mint használt. Többségük ócska komcsi vagy liberálbolsi.
Erechi Simetán
2022-08-30 at 18:32
Nem, a pedagógusok béremelése a magyar állampolgárok közösségének, illetve a kormány szándékán múlik!
Vica
2022-08-30 at 18:18
Hedvig! Elfelejted, hogy az orvosok után tíz körömmel kapkodnak nyugaton, mert a képzésre nem költenek! A másik;- sok százezer paraszolvenciát kellett megszüntetni a béremeléssel! Az orvos, mégis csak életeket ment! A tanárok már évek óta “lazítanak” Ha, átállunk a netes oktatásra ez a pedagógus engedetlenség is okafogyottá lesz! Megoldás lehetne addig;- fizetőssé kell tenni /csak a gazdagok részéről/- az oktatást.
A KEVESET NEHÉZ BEOSZTANI!
Vica
2022-08-30 at 18:06
TS! Felháborító a hozzáállásotok! Először, a PSZ túlfizetett alakjai megtépázták a KÖTELEZŐ NYP. 6%-os úm. befektetéseit! Amikor a játékukat /évi 6 milliárd Ft-ot/ elvették, azonnal sztrájkot hirdettek, amit a mai napig gyakorolják, gyűlöletből.
Nagyon tisztában vagyok a pedagógusok helyzetével, munkájukkal, kötelességeikkel, és a /tisztelet a kivételnek/ megengedhetetlen lazaságukkal minden szinten! A pedagógus, tanár, segédoktató meg van fizetve! Bőven! Az, más, hogy a Fidesz politikusai azon vannak, hogy mindenki jobban éljen a munkája eredményeként. Az orvosokat kár irigyelni! Van számukra EÜ-hozzájárulás. De, nincs fizető oktatás, a gyerekek többsége ingyen kap könyvet, ellenállnak a külföldi diákok ELIT iskoláztatásának amiből bevétele lehetne a Kincstárnak.
E helyett van pofátlan követelés, amikor a jövő zenéje kicsit sem kecsegtető! Ha, nem tetszik, hogy szegény országban kell élni, akkor tenni kell ez ügyben!
TS
2022-08-30 at 17:52
Hedvi, a pedagógusoknak NINCS zsarolási lehetőségük, egy lehetőségük van: a kihalás. Amikor majd 80 000 pedagógus hiányzik, akkor majd lehet kapkodni. Mi az, hogy mindent nem lehet egyszerre? És miért éppen a gyermekeinkkel foglalkozók cumiznak a legnagyobbat vagy majdnem a legnagyobbat? És miért kellene az éhbért eltűrnie a tanároknak? Mit is mondott a Marosán úr? A pedagógusok a diplomás ÁTLAG 55%-át keresik.
Hedvig
2022-08-30 at 17:52
Ha az EU nem teremtett volna ekkora válságot szándékosan, akkor lenne miből béreket emelni, még úgyis hogy kitört Ukrajnában a háború. Ha a pénzt a pedagógusbérekre fordítanák, de a fiatal pedagógusoknak nem jutna családtámogatás, és világpiaci árat kellene fizetniük a gázért és áramért, akkor az lenne a bajuk. Jó lenne ha tudomásul vennék nem ők az egyetlenek akiknek alacsony a bérük. Sajnos nem megy minden egyszerre. Az persze más kérdés, hogy az orvosokét nem kellett volna egyszerre ennyire megemelni, és akkor másoknak is jutott volna a béremelésből. Akkor viszont azért menne a sírás, hogy miért csak ekkora béremelést kaptak. Az orvosok, pedagógusok olyan helyzetben vannak, hogy mindig zsarolni tudják a kormányt, de érdekes módon ez balos kormányzás esetén nem jut eszükbe. Akkor nem keveslik a bérüket. Ideje lenne a teljesítményüket megfizetni, nem a munkahelyükön eltöltött idejüket. Elég sok szakember van ebben az országban, dolgozzák ki, hogy lehetne ezt megoldani. Az orvosoknál egyszerű: a betegek elégedettsége és létszáma alapján megoldható lenne, csak akarni kellene, és mindjárt nem lennének olyan kiszolgáltatottak a betegek. Valami módon ki kellene dolgozni ezt a módszert a pedagógusoknál is. Egyébként többre mennénk igazi tanárokkal, tanító nénikkel, mint pedagógusokkal. Nekik elsősorban a gyerekek számítottak, nem a pénz.
Simon Attila
2022-08-30 at 17:51
Érdekes, hogy amikor a szocikormányok voltak hatalmon 2010 előtt, akkor valahogy mindig kussoltak a szakszervezetek. Gyurcsányékkal valamiért megértőek voltam akkor is, amikor iskolákat zártak be és több ezer pedagógust az utcára tettek. Rohadjanak meg!
Hedvi
2022-08-30 at 17:49
Ha az EU nem teremtett volna ekkora válságot szándékosan, akkor lenne miből béreket emelni, még úgyis hogy kitört Ukrajnában a háború. Ha a pénzt a pedagógusbérekre fordítanák, de a fiatal pedagógusoknak nem jutna családtámogatás, és világpiaci árat kellene fizetniük a gázért és áramért, akkor az lenne a bajuk. Jó lenne ha tudomásul vennék nem ők az egyetlenek akiknek alacsony a bérük. Sajnos nem megy minden egyszerre. Az persze más kérdés, hogy az orvosokét nem kellett volna egyszerre ennyire megemelni, és akkor másoknak is jutott volna a béremelésből. Akkor viszont azért menne a sírás, hogy miért csak ekkora béremelést kaptak. Az orvosok, pedagógusok olyan helyzetben vannak, hogy mindig zsarolni tudják a kormányt, de érdekes módon ez balos kormányzás esetén nem jut eszükbe. Akkor nem keveslik a bérüket. Ideje lenne a teljesítményüket megfizetni, nem a munkahelyükön eltöltött idejüket. Elég sok szakember van ebben az országban, dolgozzák ki, hogy lehetne ezt megoldani. Az orvosoknál egyszerű: a betegek elégedettsége és létszáma alapján megoldható lenne, csak akarni kellene, és mindjárt nem lennének olyan kiszolgáltatottak a betegek. Valami módon ki kellene dolgozni ezt a módszert a pedagógusoknál is. Egyébként többre mennénk igazi tanárokkal, tanító nénikkel, mint pedagógusokkal. Nekik elsősorban a gyerekek számítottak, nem a pénz.
TS
2022-08-30 at 17:49
A kormány 2014 óta hallgat arról, miért szüntették meg a pedagógus alapbér minimálbérhez való kötését. Akkor szó sem volt semmi EU-s megegyezésről, cumi és kész.
Sajnos, kezdek sejteni egy rossz hírt ebben az ügyben.
Miért nincs a tanárok bére rendezve?
Mert nemsokára nem lesz rájuk szükség.
Miért nem lesz rájuk szükség? Talán jönnek a robottanárok vagy elfogynak a gyerekek?
Igen, elfogynak a gyerekek.
Miért fogynak el a gyerekek, amikor elég szép támogatást kapnak a gyereket vállalók hazánkban?
Azért bazmeg, nem kopsz már le, azért, mert mind megdöglünk egy atomháborúban.
És ha nem lesz atomháború?
Akkor, majom tanárok, örüljetek, hogy éltek.
És a többiek, akik kaptak fizetésemelést?
Azok még jobban örülnek, az a pár ezer tanár, aki akkorra még megmarad a pályán, már nem számít majd.
TS
2022-08-30 at 17:43
A pedagógusok béremelése nem függhet holmi EU-s pénzektől. Az a magyar kormány KÖTELESSÉGE.
Lenne. De nem annak képzelik. És ha nem lesz megegyezés az EU-val, aminek az esélye 0 (nulla), akkor marad minden a régiben? Mintha ma azt ugatta volna valaki a kormányzatból, hogy 2028-ra…vagy május 40-ben ennyi meg annyi lesz a pedagógusok bére. Szóval akkor ez jól kezdődik!
Holnap azt is tudjuk, mit mond majd az igazgatónk az értekezleten: a mi tankerületünkben – Pest megyében kivételek között- eddig kifizették a túlórákat, mostantól nem fogják. (És az mi, hogy Budapesten nem fizetnek eseti túlórát az általános iskolákban?) Szóval kösz, jól kezdődik a tanév.
PG
2022-08-30 at 17:29
Egyetértek Dr Maruzsa Zoltánnal! Az előbbi két hozzászóló viszont tévedésben van. Mivel a rendőrök nem szaladtak Brüsszelbe tüntetni a kormány ellen, a pedagógusok szervezetei és képviselői pedig igen. A mostani ellenzék EU képviselői heves harcot folytatnak hazánk ellen. Harcolnak azért, hogy hazánknak ne fizessék ki a nekünk járó pénzt.
Márpedig a PDSZ is éppen az ellenzék vitorláját fújja. Különben pedig tényleg hiányzik az a pénz a közkasszából. Ha mondjuk a kormány azon az áron emelné a pedagógusok bérét is soron kívül, hogy megemelik érte a rezsit meg az adókat, s ezt nem tartaná titokban, akkor a közharag elsöpörné a PDSZ-t és az egész követelődző brancsot. Darzsen néven beíró abban is téved, hogy a választások előtt ezt meg ígérték. Nem ígérték meg! Csak azt, hogy a lehetőségét és a feltételeket megvizsgálják, s ha lehet, ha hozzájut hazánk a neki járó EU-s pénzhez, akkor természetesen meg fogják emelni.
Ungarn über alles !
2022-08-30 at 17:19
Drazsen
17:07
eccerű, drazsényi ésszel én sem mondanék mást
TalEle
2022-08-30 at 17:17
A tanárok jobb ha tudják, hogy amikor Dobrev, Újhelyi, Donáth, Cseh meg a többi hazaáruló f@szopó az országnak járó EU-s forrásokat blokkoltatja, akkor az ő béremelésüket is blokkoltatják!
Drazsen
2022-08-30 at 17:07
Nem az EU-n múlik. Ez egyértelműen a kormány kötelessége. A választások előtt nem úgy lengették be a fizetésemelést, hogy majd az EU-forrásból. Fegyveres testületek tagjainak tudtak állam pénzből fizetésemelést adni, a pedagógusokét is abból kell megoldani.