Meghalt száztizenegy, többségében idős, krónikus beteg, és újabb ötszázhetvenhárom magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést. A kormányzati...
Bár gyanúsítotti kihallgatásra egyelőre nem került sor, a BRFK-nál zajlik a nyomozás, amit az Altusnál folytatott jogosulatlan...
Paróczai Anikó momentumos kispesti önkormányzati képviselő bejelentette, indul az előválasztáson. Két ellenfele már biztosan van: Arató Gergely...
A koronavírus-fertőzés mértéke Európában és a vírus új, fertőzőbb változatainak megjelenése a legnagyobb óvatosságot igényli – hangsúlyozta...
Hosszan tartó, küzdelmes betegség után, ötvenhat éves korában hétfőn elhunyt Kriza Ákos, Miskolc korábbi, kormánypárti polgármestere. Kriza...
Mindenképpen szeretne részt vállalni a Fidesz és az Európai Néppárt közötti párbeszédben Schaller-Baross Ernő. A Fidesz-KDNP új...
Hivatalba lépése után Joe Biden felül fogja írni Donald Trump friss rendeletét, amellyel a távozó amerikai elnök...
A világban 95 544 853-ra emelkedett a koronavírus-fertőzöttek, 2 039 947-re a halálos áldozatok és 52 617...
Újabb bizonyítékok vannak arra vonatkozóan, hogy az új típusú koronavírus dél-afrikai variánsa könnyebben, erősebben kapcsolódik az emberi...
Bár mérsékelten újra javul a koronavírus-járványhelyzet Csehországban, hétfőn bejelentették, hogy megbetegedett Tomás Petrícek külügyminiszter és megjelent a...
Üdvözlik az érdekvédő szervezetek a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól szóló törvény módosítását, amelynek eredményeképpen január elsejétől megszűnt...
A vidéki LMBTQ-szervezetek és programok támogatására hirdetett adománygyűjtést a Budapest Pride, a befolyt összeg egy részét idén...
Eperjes Károly szeretné beoltatni magát a koronavírus ellen, ám miután már kétszer is átesett a betegségen, a...
Továbbra sem csillapodnak az Egyesült Államokban az indulatok, a demokraták támogatói kíméletlenül le akarnak számolni a Trump-szavazókkal,...
Legyenek nagyon óvatosak, elővigyázatosak, mert ennek a vírusnak a fele se tréfa! Javaslom, hogy mindenki, aki teheti,...
A Capitolium ostroma nyomán rendkívüli biztonsági intézkedésekkel készülnek Washingtonban Biden beiktatására. Rövid időre óvintézkedésként lezárták a washingtoni...
Az Európai Bizottság sokadjára hagyja cserben a hagyományos nemzeti kisebbségeket, felháborító hogy a testület nem hajlandó semmilyen...
A migrációs kvóta elutasításának fenntartását hangsúlyozta a magyar igazságügyi tárca vezetője az EU-tagországok általános uniós ügyekkel foglalkozó...
Az elmúlt öt évben kétszeresére nőtt az informatikusok iránti kereslet Magyarországon: a munkáltatók 44 ezer digitális szakembert...
Megkezdődött hétfőn a koronavírus elleni oltás beadása a 70 éven felüli korosztály tagjainak az Egyesült Királyságban. A...
Újabb három jelentős, nemzetközi jelenléttel rendelkező német vállalat döntött további magyarországi beruházás mellett – jelentette be Szijjártó...
Recseg az ellenzéki összefogás Kispesten, miután a Momentum helyi politikusa kiborult azon, hogy a korrupciós ügyekkel körbehálózott...
Katonákkal csapott össze a határon a migránskaraván, több csoportnak pedig sikerült tovább jutnia az Egyesült Államok felé,...
A koronavírus elleni oltóanyag igazságosabb elosztását sürgette hétfőn Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója, aki...
Továbbra is csak panaszkodik Budapest főpolgármestere és rosszindulatú kampányt folytat a kormány ellen. Karácsony Gergelynek egyben igaza...
Harmincnapi letartóztatásra ítélte hétfőn egy bíróság Himkiben Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikust, aki vasárnap este tért vissza...
Idén 100 munkaadó majdnem 550 magasan képzett szakember részére igényelt már kutatási, fejlesztési és innovációs (KFI) bértámogatást...
Portálunk már beszámolt róla, hogy miközben a magyar baloldal elképesztő kampányt folytat itthon a kínai vakcina ellen,...
7537 milliárd forint érkezik a magyar vidék erősítésére, fejlesztésére a Közös agrárpolitika (Kap) uniós és hazai forrásai...
A koronavírus-járvány leküzdéséről, a magyarországi és az uniós baloldalnak az országot támadó magatartásáról, a migrációs nyomásról, a...
Magyarország érdekelt San Marino és az Európai Unió minél szorosabb együttműködésében, és hatékonyan együttműködhet az országgal a...
A nyilvánosság, az átláthatóság élharcosai, a Magyar Kétfarkú Kutyapárt és annak elnöke, Kovács Gergely elvben mindent elkövetnek...
A kormány újabb kétmilliárd forintos eszközbeszerzéssel támogatta a koronavírus-járvány elleni védekezést az Egészséges Budapest Program keretében –...
Zavartalanul működik tovább a nemzetpolitikai intézményrendszer: folyamatosan kapják a forrásokat azok az intézmények, amelyeket 2011 óta támogat...
Van elég hely a hajléktalanszállókon, így senkinek nem kell az utcán aludnia – közölte az Emberi Erőforrások...
Rágalmazás miatt újabb bírósági eljárás indul Matteo Salvini volt olasz belügyminiszter ellen – írta az olasz sajtó...
Oroszországban hétfőn megkezdődött a tömeges lakossági védőoltási kampány a Covid-19 ellen. Anna Popova tisztifőorvos, az orosz fogyasztóvédelmi...
Budapest idén is az állami költségvetés legnagyobb haszonélvezője, ami helyes, hiszen a nemzet fővárosa, a legnagyobb magyar...
Hétfőn is sajtótájékoztatót tartott a járványkezelésért felelős operatív törzs, ahol beszámoltak a legfrissebb adatokról, valamint információkkal látták...
Nem csak bírságokkal büntetik a járványügyi szabályokat megszegőket Bali szigetén, hanem például fekvőtámaszok lenyomására is kényszerítik a...
A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) hivatalos Facebook-oldalán ír a Svábhegyi Fogaskerekű Vasút rekonstrukciójával kapcsolatban kialakult...
Lemond tisztségéről a Színház- és Filmművészeti Egyetem Hallgatói Önkormányzatának elnöke, Csernai Mihály, és január 18-tól Podlovics Laura,...
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) menetjegyek és bérletek nyomtatásához szükséges biztonsági hőpapír beszerzésére kiírt, szabálytalan és bírságot...
A Fidesz-székház előtti agresszív demonstrációk között tűnt fel Misetics Bálint még 2013-ban, majd aktív résztvevője volt az...
Idén január végéig részletes, ám egyszerűen áttekinthető díjkimutatást kapnak a lakossági banki ügyfelek bankszámlájuk tavalyi egész évi...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS