
Lemond tisztségéről a Színház- és Filmművészeti Egyetem Hallgatói Önkormányzatának elnöke, Csernai Mihály, és január 18-tól Podlovics Laura, korábbi alelnök veszi át a helyét – adta hírül az SZFE HÖK a Facebookon. A bejegyzésben azt írták: a közeljövőben az ügyvivő elnök és a jelenlegi elnökség elsődleges feladatát, a hallgatói fórummal továbbra is szoros együttműködésben folytatott érdekvédelmen túl, az új HÖK választásának kiírása jelenti majd.
Csernai Mihállyal tavaly szeptemberben interjút is készített a 24.hu ahol többek között arról is beszélt: ő vezette a Hallgatói Önkormányzatot az egyetemfoglalás időszakában. Akkor azt mondta, a megvannak a céljaik, de ezen túl semmi sem tervezhető, hiányoznak a kiszámítható keretek. Csernai Mihály a saját Facebook-oldalán indokolta meg a távozását:
Vállalva az eddigi és az ezutáni cselekedeteim és szavaim következményeit. Tiszta lelkiismerettel, de a munkába belefáradtan és az elmúlt időszak történései kapcsán tehetetlenül nyújtom be lemondásomat a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói, oktatói, polgárai, egy szóval, a Fórum felé.
– írja többek között a posztban.
Forrás: Facebook, 24.hu; Fotó: Facebook
Facebook hozzászólás
Borsmenta
2021-01-19 at 15:22
Ne tedd ezt Misi.A szivem szakad meg miattad.
ómió
2021-01-19 at 10:29
Blokádhiány-szindróma?
Namond
2021-01-19 at 08:49
A HÖK a KISZ pótléka, ráadásul közpénzből működik és támadja az oktatás iránt elkötelezett előadókat..
Látszik, hogy nem zárult le a rendszerváltás, bár a FIDESZ biztatóan kezdett.
Joseph K Pinter
2021-01-18 at 18:48
A Tesco-ban keresnek árúfeltöltőket…fel a fejjel, hátha sikerül!
Fekete Medve
2021-01-18 at 18:26
Egy szerepre azért alkalmas. Ez lehet a Himnuszban a Balsors.
Ilyen pofával ….
Esvány
2021-01-18 at 18:19
Kattasztrófea! Nem debil az, akiről a kép készült?
kekeckedő
2021-01-18 at 17:41
Bár-így helyes.
kekeckedő
2021-01-18 at 17:40
B4 a szem a lélek tükre,de az arc nemfejezki semmit?….
obsitos
2021-01-18 at 16:55
Tanulmánykép egy 1930-as orvosi tankönyvből:
-Nyeregorr; bamba tekintet = LUESZ
Nescio Vulgaris
2021-01-18 at 16:25
És még egyszer a 20 éve eltávozott Sinkovits Imréről:
https://www.blikk.hu/sztarvilag/sztarsztorik/sinkovits-imre-gyasz-evfordulo-sinkovits-mariann/hg8s80d
Nescio Vulgaris
2021-01-18 at 16:18
Ha már SzFE:
Szomorú, hogy a PS nem emlékezett meg nagyszerű színészünk, Sinkovits Imre halálának 20. évfordulójáról…
Hiánypótlásul:
https://index.hu/kultur/2021/01/18/sinkovits_imre_azert_lettem_szinesz_mert_minden_szerettem_volna_lenni./
Lel
2021-01-18 at 16:11
mi volt az a nagy munka amibe belefáradt- piálás,bulizás,drogozás,lázítás,hisz még a budiba is lusták voltak elmenni, életében még nem dolgozott, kibírna ez tíz percet havat lapátolni? szivesen megnézném a lapátolását, de a ripacskodására, ha fizetne sem mennék el
Mekkelek
2021-01-18 at 15:19
Ilyen civil horrorsztárok tanulnak az szfe-n?
Amúgy, ha az állam pénzeli, akkor az állam működteti, pont.
Ilona
2021-01-18 at 15:04
“Pótolhatatlan veszteség?”
Ez egy cseppet sem baj, mert ez esetben akkor nem lesz több HÖK elnöke ennek az SZFE-nek. Amennyiben mégis választanak helyébe mást, akkor a pótolhatatlan már pótolva.
Nincs űr a távozása után. Ő pedig mehet, majd pl. kapálni, kaszálni, lehet ahhoz több tehetsége lesz, és nem is fárasztja ki, majd annyira a munka, mint most , mint említette. Első ránézésre talán jobb farmer lenne belőle, mint színész.
szemet szemért
2021-01-18 at 14:08
SZFE= szarházi fostosok egyesülete.Ha ez volt az elnök akkor milyen volt a többi.Kénytelen vagyok meginni egy pohár saját hogy el ne hányjam magam.Bendegúz szerint olyan rusnya hogy ilyen még a kalendáriumban sincs.
Kálmán a mezőről
2021-01-18 at 13:32
Jávor, Latinovits, Bessenyei és Sinkovits országában ma így néz ki egy színészkirály.
Már ez a pofa megérne egy beszántást.
Kétes
2021-01-18 at 13:26
Hú!
Az a satyka és pláne a szemcsi nagyon ott van ám! Az amerikai safespacekben hordhatnak ilyet.Cool!
Cassandro
2021-01-18 at 13:24
Elnézve a kiscsávó búráját nem tudom csak az SZFE HÖK elnökének szerepében elképzelni. Ez akar színész lenni? Még komédiásnak is gyenge így első ránézásre.
Namond
2021-01-18 at 13:20
Gratulálok.
Gergő, mennyit hozott a kasszába ennek a kanásznak ma reklámozása?
Dragon
2021-01-18 at 12:51
Qazimodo mehet vissza a toronyba harangozni,esetleg a Nagy Blankával még össze jöhet mert úgy illenének egymáshoz mint a borsó meg a héja.
A Nagy Testvér figyel téged
2021-01-18 at 12:50
Azzzttttaaaaa…. fejet!!! Láttátok? ????????????
Fekete Medve
2021-01-18 at 12:47
Szerencsétlen hülyegyerek. Még a dögödnek az eltakarításáról és ártalmatlanításáról is az adófizetőknek kell gondoskodni.
khm
2021-01-18 at 12:37
Uncle Ment
Pedig nagyon is így néz ki,sőt ígyebbül:
“https://www.google.com/search?source=univ&tbm=isch&q=Csernai+Mih%C3%A1ly&client=firefox-b-d&sa=X&ved=2ahUKEwjt6oKssaXuAhUHx4sKHaKMBfYQjJkEegQIARAB&biw=1366&bih=654”
Itt látható néhány fénykép a “derék” ifjúról,izé zsoldosról.
Ebből látható,hogy Quasimodo szerepére alkalmatlan,hiszen ő csak púpos volt,és nem debil.
Neducza Milán
2021-01-18 at 12:04
A képen Patrik, Spongya Bob haverja látható. Már láttam a tv. – ben. De mi köze az “SZFE” – hez, azt nem tudom.
odu
2021-01-18 at 12:01
Nem egyszerű a kétkezi balhé csinálók sorsa, ha nincs siker úgy tűnik ők is útilaput kapnak. Esetleg kötelező továbbképzéses vezénylés a békés és demokratikus Bagdadban?
Szabó László
2021-01-18 at 11:56
Én arra sem jöttem rá, minek a hallgatói önkormányzat?! Csak teleszórják üres fecsegéssel, semmitmondó hírekkel a Neptun üzenőfalat.
Uncle Ment
2021-01-18 at 11:46
Ez a szegény szindrómás fiú a képen ugye nem ő?
Mondjátok, hogy a kép csak illusztráció!
Beobachter
2021-01-18 at 11:33
Nem ér rá, mert Sörös ügynök – továbbképzésre megy Ámérikábá! Pont oda, ahová a romentumosok!
HP
2021-01-18 at 11:33
Ez az alak legfeljebb Quasimodot alakíthatja hitelesen
oshon
2021-01-18 at 11:28
Mehet negerlabat mosni az USA-ba , tanulja es tanitsa a terdenjarast … soha tobbe vissza ne jojjon !
Tuti
2021-01-18 at 11:25
nagyblanka, feketeruhas nover, pukli, az apeh-os tag…meg egy ujabb “arc” aki mehet a sullyesztobe!
“Kar erte, jo ugynok volt!”
Virág elvtárs
2021-01-18 at 11:23
Elfogyott a gitt?
Nincs mit rágni……
aladin
2021-01-18 at 11:18
Jaj most nagyon elszomorodtam, hogy a többi müvész selejt miért nem mond le.
BB
2021-01-18 at 11:17
Eddig tartott az ifjú titán igazsága! Belefárad! Mibe? Kívülről anarchiának és jogtalanságnak tűnik a SZFE tüntikéje. Valószínű rájōtt erre a fiatal úr.
WLM
2021-01-18 at 11:15
Hivatalosan még létezik az SZFE? Én azt hittem már felszámolták, mint működésképtelen jelenséget, amely semmi mást nem szolgál, csak az aberráltak moslékkoalíciójának a 2022-es választási győzelmét. Már azok számára, akik reménykednek benne.
Királytigris
2021-01-18 at 11:13
Mi van Misike? Kipukkadt a SZFE lufi? Nincs mit tenned, óh… minő tragédia egy sorosi samesznek, naplopás helyett el kell menned dolgozni!
Nescio Vulgaris
2021-01-18 at 11:09
Ezentúl biztosan a szakma csínjainak elsajátítására, a tanulásra fog koncentrálni…
vas utcai vicc
2021-01-18 at 11:05
ettől még zsákos krumplit se vennék a piacon..
khm
2021-01-18 at 10:51
De szép vízfejű lény…..
Böngér fia Bors
2021-01-18 at 10:47
Ez bajkeverő külföldi ügynök igazán távozhatna az országból, mondjuk az elvtársakhoz Amerikába.
Torockó
2021-01-18 at 10:46
Sötét embernek látszik, nem való másra, mint utcaseprésre…