Mike Róbert, világbajnok kenus azt mondta, hiába halasztották el az olimpiát, ő akkor is ott szeretne lenni...
Önmagukat hivatalnokoknak, önkormányzati dolgozóknak kiadó elkövetők tévesztik meg az embereket a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet idején: takarítást ajánlanak...
A vártnál kisebb bevétel mellett csökkent az első negyedévben az IBM nyeresége azzal együtt is, hogy a...
Rövid távon a sportturizmus élénkítése, a sportgazdaság szereplőinek talpra állítása, hosszú távon pedig a sportgazdaság fellendítése és...
Lengyelországban elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent az ipari termelés márciusban éves összevetésben. A lengyel statisztikai hivatal...
Április második felétől május első feléig először a budai, majd azt követően a pesti hídfők közelében is...
Jó döntésnek nevezték a fizetési moratórium bevezetését a banki vezérigazgatók kedden a Portfólió online hitelezési konferencián, és...
Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára korunk egyik legnagyobb fenyegetésének nevezte a klímaváltozást, aminek...
Egyre több német tartományban vezetnek be maszkviselési kötelezettséget a koronavírus-járvány miatt, kedden Baden-Württemberg, Hamburg és Schleswig-Holstein is...
Kifejezetten az új koronavírus okozta légzési elégtelenség kezelésében hatékony, hordozható lélegeztetőgépet fejlesztettek ki vállalati-egyetemi együttműködésben magyar szakemberek....
Négy repülőgép 4,9 millió maszkot, 2 millió kesztyűt, 193 ezer védőruhát és 170 ezer tesztet hozott kedden...
Kalózok kerítettek hatalmukba egy német konténerszállító teherhajót Nyugat-Afrika partjainál, Benin Cotonou kikötőjének közelében és a hajó bolgár...
A magyarországi járvány korai szakaszából származó harminckét vírusminta teljes genetikai analízisét végezték el pécsi kutatók. Az adatokból...
Legkésőbb június 13-án kellene elkezdeni a magyar labdarúgó-bajnokságot, ahhoz, hogy be tudják fejezni a küzdelmeket, ellenkező esetben...
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szerint a magyar élelmiszeripar tönkretételéhez vezet az import áruk favorizálása a kiskereskedelmi...
Az alkotmánybíróságként is működő izraeli legfelsőbb bíróság befogadott három, Benjámin Netanjahu újbóli miniszterelnökké választásának megakadályozását kérő beadványt,...
Több ezer ember életét meg lehetett volna megmenteni azokban az országokban, amelyeket a leginkább sújt a járvány...
Elhalasztják az idei müncheni Oktoberfestet a koronavírus-járvány miatt – a döntést kedden Dieter Reiter, München főpolgármestere és...
Charles Michel, az Európai Tanács elnöke, valamint Didier Reynders uniós igazságügyi biztos bosszúhadjáratot folytat Magyarországgal szemben a...
A kormányfő a Mária Rádiónak adott interjúban rávilágított, hogy már éppen kezdtek jól menni a dolgok, belendült...
A Tatabányai Járásbíróság letartóztatta azt a férfit, aki szombat este a megyeszékhely központjában, a nyílt utcán olyan...
Vita bontakozott ki a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) és a japán szervezőbizottság között arról, hogy melyik fél...
A jelenlegi helyzetben zárt kapus futballmérkőzéseket sem lehet megrendezni Magyarországon – mondta Csányi Sándor. Kapcsolatban vagyunk a...
Autósmiséket tart Mihályi Miklós a Fejér megyei Előszállás plébánosa a koronavírus-járvány idején. Az autók öt perccel a...
Az izraeli légvédelem több rakétát lőtt ki éjszaka a szíriai Homsz tartomány keleti részére – közölte kedden...
Az egy évvel ezelőtt, tavaly húsvét vasárnap elkövetett iszlamista merényletsorozat áldozatairól emlékeztek meg kedden a Srí Lanka-iak,...
Nem csökken az érdeklődés a babaváró támogatás iránt a koronavírus-járvány ideje alatt sem. A családtámogatások egyikét sem...
Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára szerint rendhagyó körülmények között, szigorú egészségügyi-biztonsági...
A nyugat-balkáni országok enyhíteni készülnek a koronavírus-járvány megfékezése érdekében korábban hozott szigorú elővigyázatossági intézkedéseken, néhány helyen már...
A koronavírus-fertőzésen már átesett emberek vérsavójának terápiás felhasználási lehetőségeit kutatják a Nemzeti Népegészségügyi Központ biztonsági laboratóriumában. Olyan,...
Az Oktatási Hivataltól online nyelvvizsgáztatásra négy vizsgaközpont kaphat lehetőséget, már zajlik az akkreditációs eljárás és akár napokon...
A veszélyhelyzet elrendelése óta készenlétben van egy huszonöt fős, úgynevezett biológiai mentesítő csoport a Magyar Honvédség 93....
Az Európai Autógyártók Szövetsége szerint, idén márciusban az Európai Unióban mindössze 567 308 új személyautót helyeztek forgalomba,...
A világban ugyan tovább terjedt az új típusú koronavírus – a fertőzöttek száma 2 477 426-ra nőtt,...
A ramadán idején is zárva marad az iszlám vallás két legfontosabb szentélye, a mekkai Nagymecset és a...
Megfordult, majd a forgalommal szemben haladt egy csongrádi férfi az M43-as autópályán Szeged közelében. Az ellenőrzése során...
Az új típusú koronavírus okozta járvány miatt átmenetileg felfüggeszti a bevándorlást Donald Trump amerikai elnök, aki hétfőre...
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon a kedd reggeli kereskedésben. Az euró...
Isabel Günther, a Zürichi Szövetségi Műszaki Főiskola munkatársa úgy véli, hogy az afrikai országok egy része a...
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 2098 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek...
Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője azt reméli, hogy júniusra “kifut” a koronavírus-járvány, és őszre,...
A moratórium után védeni kell az adósokat, ha gondot jelent számukra a hiteltörlesztés. A jegybank szükség esetén...
A belföldi küldeményforgalomban a karácsony előttihez fogható pezsgést tapasztalnak a futárszolgálatok – írja keddi számában a Világgazdaság....
Műtéten esett át Kim Dzsong Un az amerikai és a dél-koreai média egybehangzó keddi jelentései szerint, a...
Élesen bírált Aurelijus Veryga litván egészségügyi miniszter egy gyógyíthatatlan betegeket ellátó magánintézményt, amelyben nagyon magas volt az...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS