A brit miniszterelnök szerint Londonnak bizonyítékai vannak arra, hogy a Szkripal-ügyben szerdán megnevezett két orosz gyanúsított az...
A négy visegrádi ország illetékes miniszterei megállapodtak arról, hogy jövő őszig megvalósíthatósági tanulmány készül az országaikat összekötő...
Sok ellenzője van a Sargentini-jelentésnek, köztük egy korábbi igazságügyi miniszter és számos szaktekintély – mondta Tomáš Zdechovský,...
Erősödik a kelet-közép-európai együttműködés: Magyarország, Lengyelország, Ukrajna és Szlovákia aláírta a Kárpátok Régió Stratégia létrehozásáról és kidolgozásáról...
“Halálos veszély” fenyegeti az európai projektet belső és külső ellenfelek részéről egyaránt – jelentette ki a Politico...
Ismeretlenek szerda virradóra meggyalázták Széchenyi István köztéri szobrát Szatmárnémeti régi főterén – tájékoztatott a szatmárnémeti polgármesteri hivatal....
Szükség van egy erős Európai Unióra, az európai közösség ereje pedig erős tagállamokon alapszik – szögezte le...
A baloldal minden tizedik pedagógust az utcára tett, és elvett a tanároktól egyhavi bért – mondta a...
Deák Dániel elemző szerint az Európai Parlament (EP) jövő keddi strasbourgi plenáris ülésén egy irányított és egyoldalú...
David Lidington brit miniszterelnök-helyettessel folytatott kétoldalú megbeszélést Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter – közölte a Külgazdasági és...
Jövőre 606 milliárd forintot költenek oktatásra, ez majdnem annyi, mint amennyit az összes magyarországi cég befizet társasági...
A Századvég Alapítvány vezető kutatója szerint Heiko Maas német külügyminiszter törökországi látogatásakor a két állam megromlott szövetségét...
Írásban adott válaszokat is elfogad Donald Trump amerikai elnöktől a 2016-os elnökválasztási kampány során Trump munkatársai és...
Donald Trump elnöksége “teljes idegösszeomlás” – állítja most megjelent új könyvében Bob Woodward, a The Washington Post...
A svájci hatóságok kedden átadták a magyar rendőröknek a csalás gyanúja miatt körözött Sz. Gábornét, akit a...
Jövő szerdán, a Fidesz-KDNP frakcióülésén tájékoztatja Orbán Viktor a kormánypárti képviselőket a Sargentini-jelentés vitájáról, illetve az EP-választásra...
Szooronbaj Zseenbekov kirgiz államfővel tárgyalt kedden Orbán Viktor miniszterelnök Biskekben, aki a találkozón kijelentette, személyes kiváltságnak érzi,...
Ugyanaz a Novicsok típusú idegméreg-hatóanyag okozta a délnyugat-angliai Salisburyben tavasszal, illetve a közeli Amesbury kisvárosban nyár elején...
Hozzávetőleg kétszáz migránst mentett ki kedden a spanyol Salvamento Maritimo tengeri mentőszervezet a Gibraltári-szorosban nyolc bevetésen. Annak...
Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a Sargentini-jelentés semmi másra nem tesz kísérletet, mint Magyarország megbüntetésére az...
A hivatalos rendőrségi statisztikák szerint hónapok óta nem érkeznek menekültek a magyar határra, a kormány most mégis...
A Bill Clinton elnöksége alatt botrányba keveredő Monica Lewinsky a BrandFestival sztárvendége lesz – írja a blikk.hu....
A nagy esőzés miatt a Herenden található halastó gátja áttört, több ház udvara víz alá került, a...
Bíróvá nevezték ki Patyi Andrást. Az erről szóló határozat a Magyar Közlöny keddi számában jelent meg. Patyi...
Új migránshullámtól tart az olasz kormány a kiújult líbiai harcok miatt – írta az olasz sajtó kedden....
Továbbra sincs tartós európai megoldás a migrációs válságra, az Európai Unió tagországainak vezetői még mindig csak a...
Soros György által támogatott szervezetek irányítják a Magyarország elleni támadást – közölte a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára kedden...
Pártok feletti baloldali mozgalom elindítását jelentették be kedden Berlinben, az Aufstehen (Talpra!) nevű szerveződésnek a vezetők szerint...
A magyar munkaerő rendkívüli és nagyon intelligens – jelentette ki az Egyesült Államok budapesti nagykövete egy keddi...
Egy elítélt rendőr a megtámadott asszony új barátját vádolta meg – az ügyészség szerint valótlanul – azzal,...
Kezdeményezi a Fidesz az Országgyűlés igazságügyi bizottságánál, hogy a közeljövőben vegye napirendre a migránspárti “Soros-párt” ügyét –...
Újabb gyanúsítottat keresnek a németországi Chemnitzben kezdődött tüntetéssorozatot kiváltó halálos késelés ügyében – jelentette kedden az ARD...
Az MSZP arra szólítja fel a kormányt, hogy ne a Videoton stadionjára, hanem a Honvédkórházra fordítson több,...
Magyarország világszerte a hetedik legkedveltebb befektetési célpont az IBM Global Location Trends legújabb, 2017-es adatokat tartalmazó jelentése...
Vona “vlogger” Gábor ezúttal a sajtószabadságot fogja trancsírozni a szerdán nyilvánosságra kerülő legújabb videójában – ezt annak...
Nem sikerült megegyezni a hitelezőkkel a keddi beszállítói és hitelezői fórumon, az Ikarus Egyedi Kft. buszgyártása ezért...
A “Szolidaritás” nevű migránstámogató szervezet tagjai csak saját magukkal voltak szolidárisak, mivel, mint kiderült, a firenzei önkormányzattól...
Mintegy 775 millió euró (254 milliárd forint) pénzbírságot kellett megfizetnie az ING-nek Hollandiában, amiért a bank éveken...
Lemondott a francia kormány sportminisztere is keddi bejelentése szerint, miután egy héttel korábban váratlanul lemondott a kormány...
Illegális bevándorlókat Európába csempésző nemzetközi bűnbandára csapott le a görög rendőrség Kréta szigetén – jelentették be kedden...
Magyarország világszerte a hetedik legkedveltebb befektetési célpont az IBM Global Location Trends legújabb, 2017-es adatokat tartalmazó jelentése...
Heller Ágnes demonstrációt szervez, “A nacionalizmus ellen az egységes Európáért” címen. Bayer Zsolt elmondta, a szervezők ötmilliós...
Iskolakezdésre “családbarát ország” zászlókkal díszítették fel Budapest hídjait, a kormányzat és a főváros közös, egy hónapig tartó...
Október 31-ig lehet a 2017 előtt kibocsátott ezer forintosokkal fizetni, a bankjegyeket ezt követően a bank- és...
Orbán Viktor jelenléte az úgynevezett Sargentini-jelentés jövő heti európai parlamenti vitáján a kormányfő személyes elkötelezettségét mutatja az...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS