A Fővárosi Közgyűlés elutasítja a kötelező betelepítési kvótát, a testület ezt szerdán hozott határozatában mondta ki. A...
„Testvérem, miért nem harcolsz a nyugatiak ellen? Hozd meg a helyes döntést!” – olvasható franciául abban az...
Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet a közösségi médiában jelentette be, hogy a március 22-ei brüsszeli robbantásokat csak...
Eddig és ezután sem fogja semmilyen retorzió érni a pedagógusokat, amiért részt vesznek a szerdai polgári engedetlenségi...
Az SFO, a súlyos csalások felderítésére szakosodott brit nyomozó hivatal (Serious Fraud Office) vádat emelt a francia...
Állami kézbe venné a kormány a közétkeztetést, írja szerdai számában a Magyar Idők. A lap szerint már tárgyaltak...
Egy 34 éves férfi ordítozni kezdett kedd este egy szolnoki sörözőben, késsel hadonászott, majd a levegőbe lőtt...
Otto Skorzeny, a náci Waffen SS Adolf Hitler kedvenceként számon tartott alezredese, Benito Mussolini kommandós kiszabadítója és...
Várhatóan csütörtökön dönt az Alkotmánybíróság (Ab) Áder János indítványairól, amelyekben a köztársasági elnök előzetes normakontrollt kért a...
Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) hat nappal a múlt heti brüsszeli robbantások előtt információkat adott át...
Halált okozó testi sértés miatt nyomoz a rendőrség, és egy 25 éves ausztrál férfit őrizetbe vettek abban...
Az Európai Unió különböző szabálytalanságok miatt 121 millió euró (mintegy 37,5 milliárd forint) Magyarországnak járó fejlesztési támogatás...
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a honlapjának megújítására tavaly 471 milliós uniós támogatást nyert, a jelek szerint azonban...
A múlt keddi brüsszeli robbantások miatt most sincs légiközlekedés a brüsszeli Zaventem és a budapesti Liszt Ferenc...
A Jobbik értékelése szerint a Fidesz veszélyezteti az emberek biztonságát azzal, hogy nem akarja a parlament napirendjére...
Miért kell az MSZP-nek Orbánt segíteni? – reagált Gréczy Zsolt arra, hogy a dunaújvárosi időközi választáson önálló...
Elfogták azt a férfit, aki kedd reggel eltérített egy Kairóba tartó utasszállítót – írja az Index. A...
Az MSZP elnök-frakcióvezetője szerint az ellenzék által kezdeményezett népszavazásokat előválasztásnak lehet tekinteni, amelyen az emberek elmondhatják: jó...
Szerdán részlegesen megnyithatják újra a forgalom előtt a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőteret, ahol egy héttel ezelőtt kettős...
Azt követelte az Együtt kedden Székesfehérváron, hogy Orbán Viktor miniszterelnök álljon a nyilvánosság elé, és számoljon el...
Egyiptomi állampolgárságú az a férfi, aki a testére erősített robbanómellénnyel fenyegetőzve eltérítette az egyiptomi légitársaság Airbus 320-as...
Vélhetően vízbe fúlt Martin Filko, a szlovák pénzügyminisztérium mellett működő pénzpolitikai intézet volt vezetője, miután kajakjával felborult...
Eltérítették az EgyptAir légitársaság Alexandriából Kairóba közlekedő belföldi járatát kedden reggel. A gép a ciprusi Lárnaka repülőterén...
Hivatalosan is lezárult a nyilvános és jogi vita az amerikai kormány és az Apple informatikai óriáscég között....
Elfogta és már őrizetbe is vette a rendőrség azt a férfit, aki még február 24-én kirabolt egy...
Már ma egyeztetnek a terrorizmus elleni akciótervről a Belügyminisztérium és az Igazságügyi Minisztérium illetékesei – tudta meg...
Meg kell akadályozni a törökök és kurdok konfliktusának importálását Németországba – hangoztatta hétfőn Joachim Herrmann bajor belügyminiszter,...
Egy brit férfi egész cannabis-ültetvényt tartott a padlásán Győrszemerén, amelyet a rendőrök tavaly szeptemberben, lakossági bejelentés alapján...
Az amerikai külügyminisztérium bejelentette, hogy húszmillió dollárt adományoz az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának, a nemzetközi vöröskeresztnek és az...
Tizenhárom késszúrással szállítottak egy 32 éves nőt kórházba, akit barátja támadott meg egy győri lépcsőházban – adta...
Megalapozatlannak minősítette és elutasította a bukaresti törvényszék Tőkés László erkölcsi kártérítési keresetét, amelyet az EP-képviselő másfél éve...
Hamis szerb jogosítványt adott át egy román állampolgárságú férfi a Kisteleken őt igazoltató rendőröknek. Mint utólag kiderült,...
Nyilvánosságra hozták a felvételt, amelyen az eddig ismeretlen férfi és két társa látható, miközben a Zaventem repülőtéren...
Néhány értékes műemlék valóban megsemmisült, az ókori romok nagy része azonban túlélte az iszlamisták elmúlt tíz...
Huszonegy embert vett őrizetbe a lengyel rendőrség az után, hogy telefonbejelentés-alapján – utólag hamisnak bizonyult – bombariadót...
Több mint hetvenen meghaltak és legalább háromszázan megsebesültek a pakisztáni Lahorban, amikor egy pokolgépes merénylő felrobbantotta magát...
Horváth József titkosszolgálati szakértő szerint kulcskérdés lesz a következő hónapokban, hogy Törökország mekkora támogatást kap az Európai...
Egy esztergomi buszmegállóban várakozó anya négyéves kislányát ütötte meg egy ittas férfi vasárnap késő délután. A járőrök...
Németországban a lakosság többsége szerint az idén biztosan történik terrortámadás – mutatta ki a Bild am Sonntag...
A német Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung szerint a Görögországban rekedt migránsok számára új, Olaszországba vezető tengeri útvonalat alakítottak...
Habár a szocialisták szájából különösen erős politikai blöff a III/III-as csoportfőnökség felemlegetése a formálódó titkosszolgálati szuperközpont apropóján,...
Terrorgyanú miatt összesen tizenhárom házkutatásra került sor több belga városban vasárnap, a hatóságok négy embert vettek őrizetbe...
Németországban csak a német nyelv elsajátítására és a munkára hajlandó menekültek kaphatnának határozatlan idejű tartózkodási engedélyt a...
Szombaton kezdődött a háromnapos Húsvéti Fesztivál Hollókőn. A vendégek kóstolót kapnak a környék palóc gasztronómiájából, kiváló borokból...
Szélsőjobboldaliak zavarták meg a brüsszeli terrortámadásokra való békés megemlékezést vasárnap a belga főváros központjában, a kivezényelt rendőrök...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS