Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter szerint Ukrajna már 66 ezer katonát vesztett el az ellentámadásban – írja...
Ausztriában csaptak le a rendőrök egy radikális iszlamista csoportra, akik az Iszlám Államhoz köthetőek. A tagokat őrizetbe...
Az INSA legfrissebb közvélemény-kutatásából kiderül, hogy a baloldali német kormánykoalíció népszerűsége soha nem látott mélységbe zuhant. Míg...
Nyolc éve áll a magyar határon 165 kilométer hosszú és négy méter magas kerítés, ez idő alatt...
Mintegy két hónapja adták át Európa harmadik leghosszabb függőhídját, a romániai Golden Gate-nek becézett brăilai Duna-hidat. Egy...
Csiha Gábor, a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség szóvivője kijelentette, hogy nem tárgyalják újra a 2016 őszén történt Teréz...
Újabb fontos pillanatához érkezett a paksi bővítés azzal, hogy elkezdődött a leendő hatos blokk alatti talaj kitermelése...
A német Diehl Defence fegyvergyártó vállalat jelentősen növelni kívánja IRIS–T légvédelmi rendszerének gyártását, hogy kielégítse az ukrajnai...
Nem tudta szó nélkül hagyni Daniel Freund, hogy Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója interjút adott a...
Az első szabad választások óta eltelt harminchárom esztendő egy teljes nemzedéknyi időt jelent, ami egyben a magyar...
Tisztességtelen az Európai Unió eljárása Georgiával szemben, az országnak még ősszel meg kell kapnia a tagjelölti státuszt,...
A háború és a szankciók miatt kialakult energiaválság több mint egy éve kilőtte és rángatja az energiaárakat....
Felkészül Bősz Anett. Vagy aki éppen Gyurcsány Ferenc kegyébe tud kerülni jövő júniusig, ugyanis Demszky Gábor a...
Kotrógéppel mentek neki munkások a kínai nagy falnak, és sikerült is egy részét elbontani. Azzal indokolták a...
Itt az újabb bizonyíték arra, hogy a békét akarók nyugodtan bízhatnak Donald Trumpban, hiszen sok évtized totális...
Marad a Fradi kötelékében a Sztanyiszlav Csercseszov menesztése után a csapatot irányító Máté Csaba. Arról azonban egyelőre...
Félelmet kelt Brüsszel szívében Donald Trump visszatérése – írta meg keddi cikkében a Politico. Mint a lap...
Brutális balesetről számolt be a Magyar Koncessziós Infrastruktúra-Fejlesztő Zrt. (MKIF) a közösségi oldalán. A beszámoló szerint egy...
A New York Times forrásai szerint Kim Dzsongun Oroszországba utazik, hogy találkozzon Putyinnal és fegyverszállításokról egyeztessenek. A...
Szlovákiában (73 százalék) és Romániában (83 százalék) a legelégedetlenebb a lakosság a saját kormánya munkájával, míg Szerbiában...
Az mk.ru szerint komoly átszervezések indulnak az orosz hadseregben, amelynek célja, hogy másfél millió főre emeljék a...
“Amire most a Nyugat készül, több százezer ukrán állampolgár deportálása a kijevi kormány kérésére, az jóval több...
Egyre több olyan videóval találkozhatunk a TikTokon, ahol az illegális bevándorlók azt „közvetítik”, miként jutottak át a...
Szombaton, ezer méter mélyen rosszul lett egy 40 éves amerikai barlangkutató Törökországban – számol be a Magyar...
Az ukrán hadsereg dühödten, de eredménytelenül támad – jelentette ki Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter hétfőn Szocsiban...
Kim Dzsongun, Észak-Korea vezetője azt tervezi, hogy még szeptemberben Oroszországba utazik, hogy találkozzon Vlagyimir Putyin elnökkel. A...
Ferenc pápa mongóliai apostoli útja végén magyar idő szerint hétfőn reggel 6:03-kor indult el Ulánbátorból a Rómába...
Nekünk, magyaroknak van víziónk, stratégiánk és megoldási javaslatunk Európa válságtüneteire – fogalmazott Bóka János a Magyar Nemzetnek...
Nem zárta ki egy orosz-észak-koreai hadgyakorlat lehetőségét hétfőn Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter. Mint mondta, Oroszország minden...
Egészen elképesztő jelenetsornak volt szemtanúja az Origo egyik olvasója. Vasárnap fényes nappal sétált el előtte egy lengén...
Nemzetközi embercsempész-hálózatot számolt fel a bosznia-hercegovinai rendőrség, a bűnbanda tagjainál Törökországban kiállított több száz személyi okmányt foglaltak...
Az ukrán ellentámadás kudarcot vallott a jelenlegi állás szerint – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a...
“Itt az ideje, hogy a brüsszeli bürokrácia is belássa: az uniós kifizetéseknek nincs semmilyen jogszerű akadálya” –...
Magyarország jó szövetséges, azt kell megmutatni mindenkinek, hogy mindig is jó szövetséges volt, és mindig is az...
Izgalmas ponthoz ért a lengyel és az ukrán baráti kapcsolat, ugyanis Lengyelország elkezdi azon ukrán férfiak kiadását,...
Augusztus 4-én, pénteken adták át hivatalosan a felújított Lánchidat, amit akkor egy éjfélig tartó zenés-táncos piknikkel ünnepelt...
Mindössze két hónappal az avatás után már olyan állapotban van Románia legdrágább építménye, hogy puszta kézzel megmozgathatóak...
Évekkel ezelőtt megszűnt a pedagógusi jogviszonya Nagy Erzsébetnek, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) országos választmányi tagjának –...
A farkasfalkák koncentrációja egyes európai régiókban veszélyt jelent a jószágra és potenciálisan az emberekre is – hívta...
Minél inkább tiltod, annál inkább használni akarja majd a gyereked az okoseszközöket. Hogyan lehet elérni, hogy minimálisan,...
Azzal, hogy egyelőre elutasítja az energiainfrastruktúra kapacitásbővítésének finaszírozását, Brüsszel elveszítette minden jogalapját arra, hogy beleszóljon, honnan vesz...
Karácsony Gergely, nemzetünk biciklisáv felelőse idén már sokadszorra jelentette be, hogy a főváros a csőd szélén táncol,...
Bebizonyosodni látszik az, amit állandóan tagadni próbálnak: külföldi pénzekkel működik Magyarország talán egyik legaljasabb hírportálja, a 444.hu....
Ukrajnáról, a fekete-tengeri gabonaszállítások felújításáról, valamint a kétoldalú energetikai együttműködésről kezdett tárgyalásokat Vlagyimir Putyin orosz és Recep...
A kormányzat kész anyagi hozzájárulást, segítséget adni a családoknak tanévkezdéskor is – hangoztatta a gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS