Pesti Srácok

Második világháborús magyar vadászgép roncsait emelték ki a Balatonból (FOTÓGALÉRIÁVAL)

null

Második világháborús magyar vadászgép roncsait emelték ki a Balatonból csütörtökön. Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő, a roncs kiemelését követően Balatonakarattyán elmondta, hogy a Messerschmitt Me 109 típusú vadászrepülőgépet Beregszászi Sándor szakaszvezető vezette. A pilóta a haza védelmében halt meg, ez a cselekedet pedig minden időben méltó az emlékezésre. A gép hadtörténeti jelentősége abban áll, hogy jelenlegi tudásunk szerint ez az egyetlen hazai összeszerelésű, magyar gyártmányú motorral rendelkező Messerschmitt vadászgép világszerte – közölte.

Magó Károly zászlós, az MH Kiss József 86. Helikopterdandár kutatója elmondta: 1941 júniusában Magyarország megkapta a jogot a legmodernebb haditechnika gyártására, így vált lehetővé a Balatonból kiemelt gép elkészítése is.

– tette hozzá. Magó Károly elmondta, hogy az első merüléseket a géproncshoz 2020-ban végezték, az első felszínre került roncselemeket 2021-ben mutatták be. A feltárás idén folytatódott.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá. Csütörtökön a motor testének a szárnyhoz csatlakozó darabját emelték ki. A szakemberek tovább folytatják a terület átvizsgálását további elemek felkutatásának reményében.

Kajári Ferenc altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese elmondta, hogy a magyar légierő óriási túlerővel szemben védte a hazát az amerikaiakkal szemben.

– közölte.

Második világháborús magyar vadászgép roncsait emelték ki
Második világháborús magyar vadászgép roncsait emelték ki
Második világháborús magyar vadászgép roncsait emelték ki
MAGÓ Károly

KONTRÁT Károly; SZENTKIRÁLYI Alexandra
Második világháborús magyar vadászgép roncsait emelték ki
Második világháborús magyar vadászgép roncsait emelték ki

Ajánljuk még