balatonakarattya
A szuverenitás kifizetődő – kicsiben is
A szuverenitás mindig megtérül, legalábbis akkor, ha felelősségtudattal párosul. A dolgok valahogy gyorsabban fejlődnek ugyanis ha van gazdájuk, és a gazda nem valahonnan távolról figyeli mi megy a kertjében, hogy aztán csak akkor nézzen oda, ha eljött az ideje az aratásnak. Szép példája ennek Balatonakarattya pályája a község „függetlenné válása óta”.Második világháborús magyar vadászgép roncsait emelték ki a Balatonból (FOTÓGALÉRIÁVAL)
Második világháborús magyar vadászgép roncsait emelték ki a Balatonból csütörtökön. Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő, a roncs kiemelését követően Balatonakarattyán elmondta, hogy a Messerschmitt Me 109 típusú vadászrepülőgépet Beregszászi Sándor szakaszvezető vezette. A pilóta a haza védelmében halt meg, ez a cselekedet pedig minden időben méltó az emlékezésre. A gép hadtörténeti jelentősége abban áll, hogy jelenlegi tudásunk szerint ez az egyetlen hazai összeszerelésű, magyar gyártmányú motorral rendelkező Messerschmitt vadászgép világszerte – közölte.Egyetlen ember nem akadt Kétfarkúéknál, aki hallott volna Vak Béláról
Még csak rá sem guglizott a Kétfarkú Kutyapárt Vak Béla nevére, hátha mégiscsak volt ilyen nevű ember, és nem a Volánbusz téved, hanem ők. Ehelyett kitették a Facebookra, hogy milyen vicces táblára akadtak ők a Balatonnál, ahol éppen voltak. Úgy gondolhatták, eleve milyen vidéki már, hogy kiírják a megállók nevét, pláne, azt, hogy Vak Béla. Nem is volt olyan...Ajánljuk még