Pesti Srácok

Egyetlen ember nem akadt Kétfarkúéknál, aki hallott volna Vak Béláról

null

Még csak rá sem guglizott a Kétfarkú Kutyapárt Vak Béla nevére, hátha mégiscsak volt ilyen nevű ember, és nem a Volánbusz téved, hanem ők. Ehelyett kitették a Facebookra, hogy milyen vicces táblára akadtak ők a Balatonnál, ahol éppen voltak. Úgy gondolhatták, eleve milyen vidéki már, hogy kiírják a megállók nevét, pláne, azt, hogy Vak Béla. Nem is volt olyan...

Ezen különösebben nincs mit ragozni. A Kétfarkú Kutyapárt ezt a fotót osztotta meg a Facebook-on, ezúttal és utólag kicsit pökhendinek tűnő magyarázat kíséretében:

II. Vak Béla valóban nem volt kifejezetten jelentős király, de onnan azért talán ismerős lehet, hogy ő az, akit Könyves Kálmán a testvérével együtt megvakíttatott. Már innen gyanús lehetne, hogy esetleg mégis létezett egy ilyen uralkodó.

Sebaj, tulajdonképpen már van olyan kereskedelmi csatorna, amely nem az emberi tudást felmérő vetélkedőket sugároz, hanem olyan versenyt, amelyben azt bizonyíthatják be a jelentkezők, mennyire műveletlenek, taplók és ostobák, és mégis kaptak bizonyítványt, talán még szakmájuk is van.

Ezek után a Kétfarkúak joggal érik be ennyivel: bocs, benéztük. Hisz bárkivel előfordulhat – ha meg már bárkivel, akkor egy egész párttal is –, hogy egyetlen ember nem akad közülük, aki hallott volna Vak Béláról. Nem nagy sztori.

Vezetőkép: Facebook

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.