balaton
Elindult a nyár, augusztusban pedig jön a Rockbalaton!
A RockBalaton fesztivál 2025-ben jelentős változásokkal jelentkezik: az esemény idén új helyszínre költözik, és a programszerkezet is megújul. A rendezvényt augusztus 8. és 10. között a Balaton partján található Napsugár Club területén tartják meg, ahol szó szerint csobbanhatunk az élményekben.Világszínvonalú, bravúros nyomozás után fogták el az ír kéjgyilkost, aki megölte az amerikai turista lányt (videó)
Világszínvonalú, bravúros nyomozás után fogták el a nyomozók a 37 éves ír M. L. T.-t, aki keddre virradóra kéjgyilkosságot elövetve megölte a 31 éves amerikai 𝗠𝗮𝗰𝗸𝗲𝗻𝘇𝗶𝗲 𝗠𝗶𝗰𝗵𝗮𝗹𝘀𝗸𝗶t a budapesti bulinegyed egyik Airbnb lakásában. A lányt eltűntként kezdték keresni a VI. Kerületi Rendőrkapitányság és a BRFK Célkörözés nyomozói. Arcfelismerő szoftver segítségével először azt derítették fel, kivel kerülhetett kapcsolatba Michalski. Így jutottak az ír nyomára, akinek Airbnb lakását is megtalálták. A lakásban pedig konkrét bizonyítékokat, hogy ott volt a lány. A hazaérkező írt elfogták, akit a kihallgatás során szinte azonnal megtört. Beismerte a kéjgyilkosságot, balesetnek beállítva azt.Ma délutántól járható lesz a Kőröshegyi völgyhíd
A tervezettnél öt nappal korábban, már szerda délután - várhatóan 13 órakor - visszaadják a forgalomnak teljes szélességében a Kőröshegyi völgyhidat - közölte a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.Ha még utoljára lemenne a Balatonra, azt ne a Kőröshegyi völgyhídon át próbálja meg
Mert karbantartási munkálatok miatt hétfőtől várhatóan két hétre teljesen lezárják a Kőröshegyi völgyhidat az M7-es autópályán. Az MKIF Zrt. korábban azt közölte: a nyári vakációra tekintettel a munkát az iskolakezdés utánra ütemezték, hogy a forgalmat a legkisebb mértékben zavarják.Skót duda: ott tartanak a légitársaságok, hogy már jobban megéri, ha autóval megyünk nyaralni (VIDEÓ)
A nyaralásnak a kikapcsolódásról kellene szólnia, de az önfeledt vakáció helyett idén leginkább csak bosszankodhattak azok, akik repülős utazást terveztek. A jelentős járatkésések miatt ugyanis órákat vagy akár napokat is kellett várniuk arra, hogy felszálljon a gépük. Az eheti Skót dudában kicsit nosztalgiáztunk arról, hogy annak idején mindenki autóval vágott neki az európai utaknak, ha nyaralni akart, és úgy tűnik ez az időszak visszaköszönhet, ha nem változnak a fapados járatok. Szóba került továbbá, hogy egy férfi azért perel egy francia lakóparkot, mert bemászott oda fürdőzni, de egy szerencsétlen fejesugrás következtében lebénult. Bár ő volt az illegális betolakodó, még a végén sikerül elérnie, hogy neki fizessenek a birtokháborítás ellenére. Végül egy kis Balatonozásra is kitértünk, ugyanis bér az árak emelkedtek a strandbüfékben, mégis kígyózó sorokkal találkozni. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter szerint viszont még mindig nem költenek úgy a középosztályban, ahogyan eddig. Ezen kell a jövőben dolgozni.Védett műemlék lesz a Kisfaludy-Ház
A Balaton környékének ikonikus épülete, a Kisfaludy-ház a jövőben hivatalosan is védett műemlék státuszt élvez - jelentette be közösségi oldalán Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter. Navracsics, aki a badacsonyi térség egyéni országgyűlési képviselője is hangsúlyozta, ez a lépés nemcsak a ház történelmi és kulturális jelentőségét ismeri el, hanem biztosítja annak megóvását a jövő generációi számára is.Mutatjuk melyik balatoni települések a legnépszerűbbek idén
Az eltöltött vendégéjszakák száma alapján június 1. és július 16. között a Balaton térségében Siófok, Balatonfüred, Hévíz, Balatonlelle és Keszthely a legkedveltebb úti cél a magyarok körében - közölte a Szallas.hu szállásfoglaló portál.Földrengés volt a Balatonnál, több településen is érzékelte a lakosság
Földrengés volt a Somogy vármegyei Balatonkiliti határában kedden 23:27-kor – közölte a Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriuma az MTI-vel szerdára virradó éjszaka.Akárki akármit mond, a magyaroknak van félretett pénzük a nyaralásra
Tény, hogy a háború kirobbanása óta valóban felmentek az árak minden területen, ahogyan az is igaz, hogy a bérek még nem, vagy csak csekély mértékben emelkedtek. Ennek ellenére úgy tűnik, hogy igenis van pénzük a magyaroknak arra, hogy kikapcsolódjanak a nyár során. Erről árulkodnak az autópályán rostokoló autók, a belföldi turizmus számai, a tömegek az élelmiszerboltokban és a kígyózó sorok a büfékben.Ajánljuk még