balaton
Eltévedt egy horgász a Balatonban, a rendőröknek kellett partra vinni
A police.hu beszámolója szerint csütörtök hajnalban a Keszthelyi-öbölbe siettek, mert bejelentést kaptak, hogy egy csónakos a Zala folyó torkolatától előző este horgászni indult, de időközben eltévedt és nem tudott partot érni.Vadászó-gyűjtögető nép bronzkori nyomára bukkantak a Balatonnál
A Bölcsészettudományi Kutatóközpont (BKK) közleménye szerint az M7-es autópálya 2003-ban, illetve 2004-ben történt bővítése során a Balatonkeresztúr határában megtalált bronzkori sírok csontanyagának archeogenetikai elemzése arra utal, hogy egy mindeddig ismeretlen népcsoport temetkezési helyét fedezték fel - írja az origo.hu. A portál azt írja, hogy az autópálya bővítését megelőző kutatófeltáráson Fábián Szilvia, a Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti Feltárási és Lelőhely-felderítési Osztálya vezetőjének irányítása mellett elvégzett ásatás tárta fel azt a bronzkori temetkezést, amelynek csontanyagát a HUN-REN BTK Archeogenomikai Intézetének kutatói vetettek részletes vizsgálat alá. A vizsgálat eredményéről 2023. szeptember 9-én a rangos Oxford Acdemic Molecular Biology and Evolution szakfolyóiratban jelent meg publikáció, Gerber Dániel vezető szerzőségével. A HUN-REN BTK Archeogenomikai Intézetében elvégzett komplex vizsgáltnak a csaknem ezeréves időtávlatban lezajlott népességtörténeti események feltárás volt az elsődleges célja – áll a Bölcsészettudományi Kutatóközpont közleményében.Egyelőre nem tudni, mi okozta a légi balesetet a Balatonnál (videó és fotógaléria!)
A rendőrség Balatonba zuhant helikoptere és személyzete repülésre alkalmas állapotban kezdte meg a szolgálati feladat végrehajtását – hangsúlyozta az ORFK a csütörtökön történt légi balesettel kapcsolatban. Az ügyben a rendőrség és a Honvédelmi Minisztérium is vizsgálatot indított.A Balatonba zuhant a Készenléti Rendőrség helikoptere
A Készenléti Rendőrség Légirendészeti Szolgálatának tervezett gyakorlata közben, a parttól mintegy 300 méterre a tó vizébe zuhant egy MD 500E típusú helikopter. A gép kétfős legénységét egy közelben tartózkodó hajó mentette ki. Az eset körülményeit vizsgálják – olvasható a police.hu-n.Házmestertempó a Balatonnál, avagy miért kell szétverni egy fiatalok számára kialakított élményparkot?
Szimpátiakoncertet szervezett nyár végén a Number One Balatonaligán. A rendezvény apropóját az adta, hogy a csapat kezdeményezésére korábban egy vízi élményparkot szerettek volna kialakítani a balatonvilágosi partszakaszon, azonban a projekt a helyiek ellenállásán elbukott. Kritizálták az élményparkot az állítólagos veszélyessége és környezetszennyező mivolta okán is. A kezdeményezők azonban stábunknak elmondták, hogy a különböző vízi járművek kizárólag elektromos hajtásúak lettek volna, az élményelemeket és eszközöket pedig csak a legszigorúbb biztonsági előírások betartása, illetve védőfelszerelést viselve használhatták volna a fiatalok. A Number One ingyenes koncertjén a szervezők arra akarták felhívni a figyelmet, hogy a Balaton mindenkié, így a fiataloké is, egyúttal pedig kifejezték a reményüket, hogy jövőre megnyithatják az egyedülálló vízi élményparkot Balatonaligán.Tényleg megfizethetetlen a Balaton? – Hardcore Hobbista
A Balaton rÓsz, a lángos pedig megfizethetetlen lett a tó minden szegletében, legalábbis, ha a kétszeres lángosárakkal dolgozó belpesti lángosozókból egymilliós laptopokon írt belpesti sajtótermékekből tájékozódunk, de mi lehet az igazság? Ambrózy volt olyan önfeláldozó, és a hétvégén néhány Jäger közben utánajárt, hogy nektek már ne kelljen!Nem bírnak leállni: Hajdu Steve szerint is a legdrágább hely a világon a Balaton, biztos ezért ment oda ő is
A magyar színész, Hajdu Steve is beállt azok sorába, akik azért szidják a Balatont, mert drága, de azért csak leruccannak a magyar tengerhez. Ez pedig azt bizonyítja, hogy vagy nagyon jól állnak a magyarok, vagy mégsem olyan drága, mint amilyennek mondják.A Balaton köszöni szépen, jól van – Nőtt a vendégszám a magyar tengeren
Országos szinten a vendégszám 4 százalékkal nőtt tavalyhoz képest idén júliusban, 2019-hez képest pedig 13 százalékkal javított az ágazat – nyilatkozta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség elnöke az Indexnek. Hozzátette, hogy a belföldi vendégszám ugyan négy százalékkal csökkent 2022-höz képest, de a külföldi 19 százalékkal megugrott.Ajánljuk még