A nők és férfiak közötti egyenlőség a világban egyre távolabbi cél, amely legfeljebb 300 év múlva érhető...
Időnként próbálkoznak a magyar deviza ellen pozíciókat felvenni a befektetők, azonban a jelenlegi kamatszintek mellett továbbra is...
Béketárgyalásokra szólított fel az ukrajnai konfliktusban kedden Pekingben, az Országos Népi Gyűlés éves ülése alkalmából adott nyilatkozatában...
Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármesternek szerint esze ágában sincs visszavonni a korábbi döntést, és a földadót a jövőben...
Munkában az R-69-es fúrótorony Monostorpályiban, a Mol sekélygáz-kitermelési programjának egyik helyszínén. Ez a Mol negyedik ígéretes fúrása,...
Az orosz-ukrán háború egyéves évfordulójáról szóló országgyűlési határozati javaslat tárgyalását kezdi el kedden a parlament, amely megvitatja...
Az egyetlen üzenetem, melyet a mai napon az Önök számára hoztam, annyi, hogy mindaddig nem tudjuk hatékonyan...
A magyar rendőrség egyik legnagyobb kihívása volt tavaly is az egyre növekvő és egyre erőszakosabbá váló embercsempészet...
Szitává lőttek Sao Paulo közelében egy brazil férfit, akit hazájában a legtöbb emberölést elkövető sorozatgyilkosként tartottak számon...
Az elkövetők nem dolgoztak tisztán, sokszor csendben sem, ám legtöbbször igen csekély nyomot hagytak, a kifosztott, meglopott,...
Sürgős fellépésre van szükség az Oroszországba és az oroszok által megszállt területekre hurcolt ukrán gyermekek és családjaik...
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint a forgalom tudatos szervezésével kell biztosítani az osztrák-magyar határ gyors átjárhatóságát...
A Facebookon, „Így vált Brüsszel egy közönséges zsarolóvá” címmel tett közzé videót Hollik István országgyűlési képviselő, a...
Megtörni látszik a Zelenszkijről, mint ukrán nemzeti hősről alkotott mainstream média toposz: exkluzív elemzést osztott meg oldalán...
Kilenc ember megsebesült és egy meghalt a GloRilla és a Finesse2tymes együttes New York-i rapkoncertjén kitört pánikban,...
Olekszandr Szirszkij vezérezredes, az ukrán szárazföldi erők parancsnoka ismét a Donyeck megyei Bahmutba látogatott az elmúlt hétvégén,...
Az ukrán légierő lelőtt 13-at abból a 15 iráni gyártású kamikaze drónból, amelyeket az orosz erők hétfőre...
Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Székesfehérváron a Honvéd Vezérkar Összhaderőnemi Műveleti Vezetési Irányító Központnál tájékozódott a Magyar Honvédség...
Emily O’Reilly európai ombudsman hétfőn levélben fordult az Európai Bizottság elnökéhez, Ursula Von der Leyenhez, hogy információkat...
Az utóbbi évek baloldali politikájának teljes palettáját képviseli egy személyben Ráczné Földi Judit, aki a DK frakciójának...
Az igazságügyminiszter még a héten Brüsszelbe utazik, várhatóan a hét második felében – erősítette meg az atv.hu...
A Vatikán visszaadja Görögországnak az athéni Parthenón frízéből származó, birtokában lévő darabokat. Az ókori márványdombormű-darabokat kedden szállítják...
Németország alig egy év alatt megteremtette a függetlenséget az orosz földgáztól – jelentette ki Robert Habeck német...
Nagyságrendileg tízezer ukrán katonát keríthettek be az ostromlott Artemivszk (Bahmut) városban – jelentette ki Jan Gagin, az...
A Lidl Magyarország hétfőtől újabb száz termék fogyasztói árát csökkenti, amelyek között több mint ötven alaptejtermék is...
És akkor Románia lekörözte az egész világot. Olyan mesterséges intelligenciát (AI) fejlesztettek, amely fejlődésének viszonylag korai szakaszában...
Nemkívánatos szervezetnek nyilvánította hétfőn az orosz főügyészség a berlini székhelyű Transparency Internationalt. A főügyészség szerint a Transparency...
Ismét Magyarországon készítenek felvételeket a Google autói. A következő hónapokban többek között Sopron, Szekszárd, Mezőtúr, Szentes, Tapolca,...
Emberéleteket nem fegyverszállításokkal, nem szankciókkal, hanem békével lehet menteni – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter...
Ismét megszakértette Brüsszel a hazai állapotokat, és szokás szerint bakot lőttek. Elfogadhatatlannak tartják a több mint 650...
Ígéretesnek tűnik a szénhidrogén kutatás a Dány koncessziós területhez tartozó Üllő térségében – hangsúlyozta Homonnay Ádám, a...
Energiaipari vállalatok atomenergia-technológiai fejlesztési együttműködésről kötöttek megállapodást azzal a konkrét szándékkal, hogy Olaszország energiaellátásában ismét szerepet kaphassanak...
A Német Szociáldemokrata Párt (SPD) két magas rangú politikusa hétfőn az ukrán fővárosba, Kijevbe érkezett különvonattal. Lars...
Az ATV műsorának vendége volt a momentumos Bedő Dávid, aki amellett, hogy támogatja a fegyverszállítmányokat “kemény kérdéseket”...
A választókorú magyarok túlnyomó többsége, 95 százaléka szerint elfogadhatatlan, ha egy pedagógiai munkatárs szexuális kapcsolatot létesít egy...
Egy motorkerékpárral közlekedő öngyilkos merénylő nekiütközött egy rendőröket szállító teherautónak Pakisztánban, a merényletben legalább 10 rendőr életét...
A háború első évében Németország volt a második legnagyobb importőr. Magyarország a tizedik a listán – írja...
Nagyon sok inspirációt merítünk Orbán Viktor miniszterelnök és kormánya tevékenységéből – mondta Gavin Wax, a New York-i...
A nehéz páncélozott harcjárművekben elszenvedett veszteségek miatt az orosz hadsereg hatvan évvel ezelőtt gyártott T-62-es harckocsikat is...
Az idei két lépcsős bérfejlesztés után további emelésben részesülhetnek a szakképzésben oktatók. A most megjelent pedagógusokat érintő...
Felmondásuk letétbe helyezését javasolja az orvosoknak a Magyar Orvosi Kamara. A nyomásgyakorlást február elején kezdték el, a...
A kormány mindent megtett annak érdekében, hogy a gazdák a lehető legkevésbé érezzék meg a háború hatásait...
Az utasok véleménye alapján a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér lett a legjobb európai légikikötő a 15-25 milliós...
A háború megterheli a lelkünket, pszichénket. Magyarországon mindenki békét akar – olvasható Magyarország Kormányának legújabb Facebook-posztjában. Ukrajna...
A rendőrök a passzív biztonsági eszközök használatát ellenőrzi Magyarország közútjain – olvasható a police.hu-n. A rendőrségi portál...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS