Pesti Srácok

Az Éjszakai Farkasok elindultak Berlinbe

Az Éjszakai Farkasok elindultak Berlinbe

A Kreml irányvonalához hű Éjszakai Farkasok nevű motoros banda több száz tagja vonult fel Moszkvában szombaton azzal a céllal, hogy útnak induljon Berlinbe.

A motoros konvoj Moszkva délkeleti részén kezdte a felvonulást, élén a klub alapítójával, a Sebész becenévre hallgató Alekszandr Zaldasztanovval. A felvonulás több résztvevőjénél orosz és szovjet zászlók voltak, néhányan pedig "Z" betűt ragasztottak a motorjukra, amely a Moszkva által "különleges hadműveletnek" nevezett ukrajnai háború szimbóluma. A szervezők szerint a motorosok május 1-jén haladnak át Volgográd (a korábbi Sztálingrád) városán, a szovjet és a német náci csapatok 1942–1943-as véres csatájának helyszínén, amely a második világháború fordulópontját jelentette a Szovjetunió és szövetségeseinek győzelme felé. Ezt követően a kelet-ukrajnai Donyeck régió felé veszik útjukat, ahol humanitárius segélyt akarnak szétosztani a civileknek és az orosz katonáknak. A motorosok azt tervezik, hogy május 9-én Berlinben fejezik be a felvonulást.

A szovjet hadsereg 1945. május 9-én aratott győzelmet a náci Németország fölött, és ezt a napot az oroszok azóta is a győzelem napjaként ünneplik. Alekszandr Zaldasztanovot szankciókkal sújtották, mert támogatta a Krím-félsziget 2014-es orosz annektálását és az ukrajnai háborút.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Szputnyik/Alekszej Druzsinyin

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."