Pesti Srácok

A magyar kultúrát mutatták be helyi magyarok Washingtonban a Magyar Örökség Fesztiválon

A magyar kultúrát mutatták be helyi magyarok Washingtonban a Magyar Örökség Fesztiválon

Telt házas rendezvényen mutatták be a magyar kultúrát az amerikai közönségnek Washingtonban szombaton a második alkalommal megrendezett Magyar Örökség Fesztiválon helyi magyarok.

A fesztivál az amerikai fővárosban működő Kossuth Alapítvány (Kossuth Foundation) legnagyobb éves rendezvénye, amelyen a kulturális programok között szerepelt népzene- és néptánc-bemutató, valamint táncház, a gyerekeknek játszósarok és kézműves-foglalkozások. A rendezvényen bemutatkozási lehetőséget kaptak a Washingtonban és környékén működő magyar vállalkozások, de távolabbról, Pennsylvania államból is érkezett magyar gyökerekkel rendelkező kisvállalkozás, amelynek vezetője a nagyszüleitől megtanult rétes receptjére építette fel a cégét.

Végh Sándor, a Kossuth Alapítvány elnöke a fesztivál megnyitóján a szervezet munkáját bemutatva elmondta, hogy egyik legfontosabb feladatuk a Washington belvárosában álló Kossuth Ház működtetése, amely helyet ad állandó könyvtárnak, és ahol kerekasztal-beszélgetéseket, ismeretterjesztő előadásokat, filmvetítéseket és egyéb kulturális programokat szerveznek. A Kossuth Alapítvány állandó tevékenységei közül kiemelte a magyar nyelvtanfolyamokat, kezdőtől a haladó szintig. A szervezet vezetője hangsúlyozta, hogy rendezvényeik a magyar közösség tagjaiból álló önkéntesek nélkül nem jöhetnének létre.

Mirk Zita, Magyarország nagykövetségének közösségi diplomatája a fesztivál megnyitóján a diplomáciai képviselet nevében köszöntötte a látogatókat, valamint Takács Szabolcs nagykövet nevében is megköszönte a szervező alapítvány munkáját. Örvendetesnek nevezte, hogy sikerült második alkalommal is megszervezni az eseményt, amely a magyar kultúrát, gasztronómiát és örökséget ünnepli.

PestiSracok facebook image

Elmondta, hogy az Egyesült Államokban élő magyar közösség mintegy 1,4 millió emberből áll, ami jelentős magyar képviselet, a magyar kormánynak és nagykövetségnek pedig kiemelten fontos, hogy szoros kapcsolatot tartson fenn a külhoni magyar közösségekkel, szervezetekkel és vezetőikkel.

A közösségi diplomata a magyar Országgyűlés alelnökének üdvözletét is tolmácsolta és átadta Jakab István küldeményét, a Magyarok kenyere program ajándékát a Kossuth Alapítvány vezetőjének. Hangsúlyozta: a program amellett, hogy jótékonysági kezdeményezés, megjeleníti és szimbolizálja a magyarok egységét világszerte, és biztatta az amerikai magyar szervezeteket is az abban való részvételre.

Külön standon mutatkozott be a Magyar Amerikai Koalíció (Hungarian American Coalition), az Amerikai Magyar Szövetség (American Hungarian Federation), a Magyarország Alapítvány (Hungary Foundation), valamint Magyarország washingtoni nagykövetsége az országról szóló információkkal várta az érdeklődőket. Képviseltette magát a Washingtonban és környékén élő magyarok katolikus és református gyülekezete is.

A Washington elővárosában, a Virginia állambeli McLeanben megszervezett Magyar Örökség Fesztivál célja a magyar közösség összefogásán túl az, hogy az amerikaiak számára is láthatóvá tegyék a magyar kultúrát, és megmutassák értékeit.

MTI; Fotó: MTI/EPA/Michael Reynolds

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.