Levélben fordult Johannes Hahn és Mariya Gabriel uniós biztosokhoz a területfejlesztési miniszter az Erasmus-ügy miatt. Navracsics Tibor...
A Nestlé Hungária Kft. 140 milliárd forintos kapacitásbővítő beruházással 250 új munkahelyet hoz létre büki telephelyén –...
Sajtóértesülések szerint leváltották a Paksi Atomerőmű eddigi vezérigazgatóját, akinek már az utódja is megvan – közölte a...
Csütörtök este befejeződött a sikeres támadó műveletek folytatása szempontjából fontos Szoledar város “felszabadítása” – közölte pénteken az...
A legfrissebb Hungarostudy-kutatás is azt bizonyítja, hogy a családok támogatása az egyik legfontosabb befektetés a jövőbe –...
ZellerPistaOfficial egyik videójában arról volt szó az, hogy akad egy hely, ahol krematóriumban sütik a pizzákat. A...
Az orosz külügyminisztérium szóvivője, Alekszej Polcsuk két feltételt szabott ahhoz, hogy Moszkva béketárgyalásokat folytathasson Kijevvel. Ezeknek a...
Magyarország példa a világ többi konzervatív országának – mondta Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója, akit az...
A rendőrség elindította a csütörtök este megölt Baumann Péter körzeti megbízott hősi halottá nyilvánítási folyamatát – jelentette...
Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Karmelita kolostorban fogadta a Türk Államok Szervezete (TÁSZ) főtitkárát. A megbeszélésen a...
Folyamatosan érkezik gáz Magyarországra, de ha nem így lenne, a téli és az azt követő időszak ellátása...
Szijjártó Péter szerint az orosz–ukrán háború egyik súlyos következménye, hogy a korábban természetesnek tekintett kelet–nyugati együttműködés gyakorlatilag...
A rendőrségi épületeken fekete zászlóval, a szolgálati gépjárműveken gyászszalaggal tisztelegnek Baumann Péter rendőr főtörzsőrmester, a XI. Kerületi...
Még a kormánykritikus szavazók harmada is meg van erről győződve – derül ki a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatásából....
Az a súlyos veszély fenyeget, hogy a jogállamiság jogtalan államisággá válik a világban – figyelmeztetett helyi idő...
Az internet és a közösségi média a demokrácia alappilléreit fenyegeti – szögezte le csütörtök este az osztrák...
Együttérzésünket fejezzük ki a meggyilkolt rendőr hozzátartozói felé – mondta Orbán Viktor a Kossuth Rádió Jó reggelt,...
Előre nem bejelentett látogatást tett William Burns, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója csütörtökön, Líbiában, ahol...
Egyes köznevelési intézményekben jelenséggé vált a politikai célú és nem törvényesen szervezett munkabeszüntetés, amely a gyermekek tanuláshoz...
A Toyota történetének legjobb évét zárta 2022-ben Magyarországon az egyesített személyautó- és kishaszongépjármű-piacon: márkakereskedései 15 102 járművet...
A mai napon elfogadta Magyarország 2023-as költségvetési tervezetét a Költségvetési Tanács (KT). A háromfős testület tagjai közül...
Egy amerikai bíró szerdán úgy rendelkezett, hogy egy detroiti múzeum egyelőre nem mozdíthatja el Vincent van Gogh...
Szoledar város nyugati része is az orosz hadsereg ellenőrzése alá került, de az ukrán erők szórványos ellenállását...
Elindultak a Wizz Air első szaúd-arábiai járatai Budapestről. Rijád és Dzsidda városába január 9. óta hetente kétszer...
A kanadai–marokkói La Zarra képviseli Franciaországot az idei Eurovíziós Dalfesztiválon – jelentette be a francia közszolgálati műsorszolgáltató....
Újabb bizalmas iratok kerültek elő Joe Biden amerikai elnök wilmingtoni magánrezidenciájának garázsából – közölte csütörtökön Richard Sauber...
Hat fővárosi kerület kormánypárti frakcióvezetője kezdeményez fegyelmi eljárást polgármestere ellen, amiért azok nem egyeztettek a kormánnyal az...
Pontosan nyolcvan esztendővel ezelőtt történt az úgynevezett doni áttörés, amely mindörökre kitörölhetetlen nyomot hagyott a magyar nemzet...
Minden Dunaferr-dolgozó megkapja a decemberi fizetését a napokban – jelentette be a Gazdaságfejlesztési Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára...
Németország nem akadályozhat más országokat az orosz támadás ellen védekező Ukrajna támogatásában – jelentette ki a német...
Novák Katalin köztársasági elnök csütörtökön fogadta Milo Djukanovic montenegrói elnököt a Sándor-palotában. A Sándor-palota csütörtökön az MTI-hez...
A nemzetközi közösségnek változtatnia kell a hozzáállásán: a szíriai menekültek hazatérésének elősegítésére kellene fókuszálnia, máskülönben a helyzet...
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön munkalátogatáson fogadta Milo Djukanovicot, Montenegró köztársasági elnökét – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan,...
Rákay Philip a Facebookon megjelent posztjában kért bocsánatot ügyvédi megegyezés alapján Németh Pétertől, az egykori kommunista propagandalap,...
A kormány idén is segítő kezet nyújt a fogyatékossággal élőknek és a megváltozott munkaképességűeknek – írta a...
A józan ész győzött, a dollárbaloldal veszített, uniós forrásokat kap Magyarország az olajinfrastruktúra fejlesztésére – jelentette ki...
Kikészült a dollárbaloldal jászberényi polgármesterjelöltje. Budai Lórántot az amerikai kampánypénzekről kérdezte Bohár Dániel, amitől a politikus nagyon...
Az Európai Parlament teljes reputációját lassan romba döntő korrupciós botrány fő gyanúsítottja Eva Kaili. December 9-i letartóztatása...
Magyarország a mostani veszélyes időkben is elég erős ahhoz, hogy nemcsak határidőben, hanem még a lejárat előtt...
Nyolcvan évvel ezelőtt több tízezer magyar katona sebesült meg, halt meg, tűnt el vagy esett hadifogságba a...
Szemléletformáló programokkal igyekszik felhívni a fiatalok figyelmét az energiaitalok túlfogyasztásának veszélyeire a kormány – mondta el a...
A volt olasz törvényhozó, felesége és lánya letartóztatásban töltötte az ünnepet, miután Pier Antonio Panzeri központi figurájává...
Magyarország az eddigi 1,8 millió dolláros finanszírozás után további kétmillió dollárral segíti harminc keresztény templom felújítását Libanonban,...
A brüsszeli korrupciós botrány központi alakja, Eva Kaili letartóztatott baloldali EP-képviselőről már korábban kiderült, hogy Gyurcsánynéval kiváló...
A Jerusalem Post arról ír, hogy a háború 2023-ban félelmetes véget érhet. A lap Kevin Ryan, az...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS