
Az Európai Parlament teljes reputációját lassan romba döntő korrupciós botrány fő gyanúsítottja Eva Kaili. December 9-i letartóztatása után Kailit először a Brüsszel belvárosában található Saint-Gilles börtönbe vitték, majd felsőbb utasításra, szinte azonnal átszállították (24 órán belül) a Haren büntetés-végrehajtási intézetbe, ahol jelenleg is raboskodik. Ez egy új, hipermodern börtön, ami leginkább egy modern szállodára hasonlít.
A baloldali EP-képviselő áthelyezésére nem adtak hivatalos magyarázatot a hatóságok, azonban a helyi sajtóban megjelent nyilatkozatok szerint erre a politikus kényelmi igényei (?) miatt került sor. A belga börtönökhöz viszonyítva ugyanis a Haren inkább hasonlít egy „zárt panzióra”, ahol külön részleget tartanak fent az olyan „kényeztetett” politikusbűnözőknek, mint Kaili. Legfeljebb azért aggódhatunk érte mi, európai polgárok, hogy a nagy szabadságában nehogy kárt tegyen magában, ahogy egyébként a nyugati elitre nézve kellemetlen titkokat őrző emberek szokták.
Saját tévé és zuhanyzó a cellákban
A Brüsszel északkeleti csücskében található Haren börtön Belgium, de talán egész Európa legújabb és legmodernebb börtöne. Több évig tartó tervezés és kivitelezés után tavaly októberben adták át az intézményt, az első rabokat pedig novemberben helyezték el – tehát Kaili is az elsők között élvezheti az intézmény vendégszeretetét. A Haren több tucat épületből áll és 15 hektáron terül el, ezért a helyi sajtóban gyakran csak „luxus-börtönfaluként” szoktak hivatkozni rá.

A börtönudvar
Az épületkomplexumot úgy alakították ki, hogy „a lehető legbarátságosabb környezetet” biztosítsa a bentlakóknak. A tervezők arra hivatkoztak, hogy az itt raboskodók „jól érezzék magukat” és „a lehető legpozitívabb benyomások érjék őket”, valamint, hogy „elkerüljenek a börtönélményekkel kapcsolatos bármiféle frusztrációt”. Ennek megfelelően például nem szereltek rácsokat az ablakokra, hogy minden helyiséget természetes fény világíthasson meg. Sőt, a cellákat saját hűtővel, televízióval, állítható termosztáttal, bejövő hívásokat fogadó vonalas telefonnal és zuhanykabinnal szerelték fel.
A rabok teljesen szabadon mozoghatnak a létesítményen belül
A közösségi terek szintén a „humanizmus” jegyében lettek kialakítva. A börtönkomplexum mértani középpontjában például egy harangtorony áll, körülötte hatalmas kertekkel, sétálóövezettel és kültéri konditermekkel. Ezzel a térrendezéssel azt szerették volna elérni, hogy a rabok ne börtönben érezzék magukat, hanem egy kistelepülésen, amit éppenséggel most nem hagyhatnak el. A kiszolgáló épületekben helyet kaptak relaxációs zónák, szociális műhelyek, sportpályák, játszós és terápiás szobák, és egy könyvtár. Sőt, kialakítottak egy folyamatosan változó tárlatokkal jelentkező múzeumot (!) is, amelyet bármikor meglátogathatnak a rabok.

Feltehetőleg ilyen Eva Kaili cellája is
Sportcsarnokokat is igénybe vehetnek a sportolni vágyó rabok, pingpongozhatnak és csocsózhatnak is
A fogvatartottak ráadásul bizonyos jogosultságok megszerzése után szabadon mozoghatnak a börtönben, ami lehetővé teszi számukra, hogy „továbbra is gyakorolhassák napi rutinjukat, pozitívan befolyásolva ezzel a kedélyállapotukat”.
Itt az iskolába vagy dolgozni járó fogvatartottak felkapják a kabátjukat, és kimennek az ajtón. Nemcsak a cellájukból, hanem a lakótömbjükből is
– olvasható a börtönt tervező mérnökiroda honlapján, ahol külön kiemelik, hogy a rabok jólétét minden más szempont elé sorolták a tervezés során.
Kaili mindezek ellenére mégsem elégedett a luxusbörtönnel
Hiába a humánus kialakítás és a minden jóval felszelt luxuscellák, Eva Kaili a sztárügyvédein keresztül a napokban azt nyilatkozta a görög sajtónak, hogy a fogva tartási körülményei „kínzással” érnek fel. A szocialista politikus kegyetlennek nevezte, hogy a bebörtönzésének kezdete óta először január 6-án láthatta a kétéves kislányát.
Forrás: Metropol; Vezető kép: 2022. október 10-én a marokkói fővárosban, Rabatban készített kép Eva Kaili görög szocialista képviselőről, az Európai Parlament alelnökéről. Fotó: MTI/EPA/Dzsalal Morsidi
Rendszeres
2023-01-13 at 08:32
Ezek a brüsszeli alibabák úgy látszik azért nem teljesen suták és előre gondolkodtak.
Építettek maguknak egy luxusbörtönt, ha véletlenül kiderül valami turpisság…..
Okos!!!
Vélemény
2023-01-12 at 17:23
Véletlenül wellness részleg, vagy termálvizes spa masszázzzsal nincsen? …nehogymár nélkülöznie keljen, nehogymá gondolkozmia keljen azon, hogy miként árulta el megszámlálhatatlan pénzekért az európai nemzeteket, az embereket. Szervezett lopás, bünözés folyt és még most is luxus ???…
Ricsipaszta
2023-01-12 at 17:06
Szerintem ez teljesen rendben van. Lehet, hogy a nő egy bűnöző (és annak is szerencsétlen lúzer, ahogy egy szocialistából azt kinézni), de nagyon nem az a fajta, akit csótányokkal és random elmebetegekkel kell összezárni. Nem ölt embert, nem rontott meg gyerekeket. Nem kell megkínozni. Ülje le a büntetését, tanuljon belőle, nevelje fel a gyerekét, írjon könyvet, akármi. Az ilyen embert nyugodtan vissza lehet engedni a társadalomba.
lyukas zokni
2023-01-12 at 16:56
gondolom ilyen helyre lehet pizzát meg rosszlányokat is rendelni kintről.
Logikus
2023-01-12 at 16:39
Az egész Brüsszeli bagázs börtönbe való!
Cassandro
2023-01-12 at 16:21
Eva Kaili börtöne egy rémálom? Sebaj! Majd Magyar Gyuri és valamelyik NGO megítéltet az Európai Bírósággal néhány százezer euró fájdalondíjat!
bl
2023-01-12 at 16:01
Nekem az a kép tetszett, ahol Gurmai és Kaili közös képen mosolyognak egy konferencián(?), a háttérben gender equality felirattal. “Szerintem akkor se ingyen korpásodott a hajuk.”
lesi
2023-01-12 at 15:45
nincs az börtönbe valamelyik lakatlan szigeten nyaral oszt vigyáznak rá a cápák
Gábor lovag
2023-01-12 at 15:13
Egyszerűen felháborító ami ma a Világ ” fejlett ” országaiban igazságszolgáltatásnak neveznek !!!
A börtön egy büntetés végrehajtási intézmény – mint ahogy azt a neve is mutatja – ahol büntetésből vannak az elkövetők.
Ha nem követtek volna el bűncselekményt akkor szabadon mehetnének bárhova bárkivel …
Én nagy híve vagyok a középkori – valóban elrettentő – büntetéseknek ( várbörtön patkányokkal, pellengérre állítás, hóhér, száműzés, vagyonelkobzás stb. )
Gijutsushi
2023-01-12 at 15:00
A börtönnek nagyon rossz helynek kell lennie, ahol nemcsak kényelmetlenül, de nagyon kellemetlenül is érzi magát a rab azért, hogy elmenjen a kedve a bűn-ismétléstől. Tehát TV, internet, mobil telefon nuku! Vezetékes telefonon hetente egyszer tarthasson kapcsolatot a családjával, ha nem gyilkos. Utóbbi esetben csak látogatási időben, mondjuk havonta egy alkalommal. Ne legyen konditerem (tornázni mindenki tud a cellájában), hogy a sittről ne kigyúrt bűnöző véglények kerüljenek ki (sztojka iván, molnár richárd, stb.)
Semmilyen kényelmi dolog nem szükséges, kizárólag könyvtár. Dolgozzon a rab napi 8 órát, és kapja meg a bért (egy bankszámlára, amelyhez szabadulása után juthat hozzá), amelyből levonják a tartásának a költségét. Szabad idejében meg olvasson.
tarcsa
2023-01-12 at 14:49
Néha az ember elgondolkodik, hogy mennyivel igazságosabb volt anno a “Pillangó” című filmben látott büntetésvégrehajtás. Ez a tolvaj lotyó remélem megkapja a kóser ennivalóját, nehogy belebetegedjen más ételnek a látványába.
Joris
2023-01-12 at 13:51
Tisztelt néhányan,
Valszeg elég tájékozatlanok az újságírás területén. Ha néhány betűvel jelzi valaki a szignóját, az természetesen mindennapos a zsurnalizmusban. Az aláirás nélküli cikk általában a szerkesztőség véleményét tükrözi. Az újságírói álnevekre pedig egy rakat példát lehetne mondani, híresebbnél híresebb emberektől…
Az igényesebb újságírók ugyanazon monogramot, álnevet használnak következetesen. A könyvtárakban vaskos kötetekben megtalálhatóak ezek a híresebb álnevek… Nem muszáj kicsinyesen mindig a kákán is csomót keresni. 🙁 Tisztelettel.
Tudományos libsizmus
2023-01-12 at 13:41
Na menjenek a picsába.
https://youtu.be/u_ybCDGDqRg
2023-01-12 at 13:35
ERZSI2023-01-12 at 12:33
majd megint jön egy helyreigazítási per,amit természetesen az adókról fizetnek!
Úgyhogy nem vélet névnélküli ez az írás is!
Ungarn über alles !
2023-01-12 at 13:29
nincs már abból a barna porból, amit levélben is el lehet küldeni – vagy esetleg egy csípetnyi Novicsuk ?
Minden balos hazaáruló!!!
2023-01-12 at 13:08
A sok bolsevik hogy visít!!!
Akkor nincs elnyomva???
Nahát
2023-01-12 at 13:02
A brüsszeliták építtettek maguknak egy luxusbörtönt végszükség esetére. A hab a tortán, hogy Kailinak ezek után még van bőr a képén panaszkodni. Bezzeg Budaházyt becsukták egy 1 négyzetméteres cellába, ahol minden nap fél napot kellett töltenie étlen-szomjan, csak, hogy érezze a törődést, és Ignácz bíró elvtárs figyelmét. Azzal meg aztán végképp nem foglalkozott a kutya sem, hogy a gyerekeit mikor tudta látni!
Greg
2023-01-12 at 12:56
https://youtu.be/u_ybCDGDqRg 12:15
“Megint egy cikk név nélkül!”
Bagoly mondja verébnek…
Bàstya elvtàrs
2023-01-12 at 12:49
Most hol vannak azok a ballibsi uszitok, akik koràbban itt okoskodtak?!
Az emberek ha egy ilyen szàllodàba mennek, azért még fizetniük is Kell, ezek meg az adofizetök pénzén üdülnek, ugy hogy elötte milliàrdokat csaltak össze, szintén az adofizetök pénzéböl!
Nem is beszélve a maffiozokrol, akik gyilkosok, de hatalmuknak, pénzüknek köszönhetöen ebben a “panzioban” üdülhetnek!
És a legdurvàbb, hogy még ezek utàn is hisztizik ez a hülye qurva, ahelyett,hogy befognà a pofàjàt! Sztàrügyvéddel!
Milyen klassz, nem?! De Brüsszel Mindent megtesz a korrupcio feltàràsàért! Ha-ha-ha 😂😅🤣
Ezek szerint
2023-01-12 at 12:44
Aki nagyon sok pénzt lopott össze, mint Eva, nagyon sok embert ölt meg, mint Breivik, azoknak luxus böri jár. Budahazy egyiket sem tette, ne is álmodozzon ilyen börtön körülményekről.
ERZSI
2023-01-12 at 12:33
https://youtu.be/u_ybCDGDqRg2023-01-12 at 12:15 Ott a hivatkozás ahonnan átvették, olvasd el, csak ez a problémád, talán a baloldalon közlekedsz? Minden rendben csak ez a problémád??
egon samu
2023-01-12 at 12:31
Én biztosan importált aranyemberekkel raktam volna egy traktusba. Hagy élvezze a globalista politikájának a gyümölcsét…
Judit
2023-01-12 at 12:31
És te miért csak a betűkkel–y-tól——-g-ig mersz idepofátlankodni.!!! Ezekről az aljas dolgokról ne tudjon ne szerezzen tudomást a világ népe ugye.!!! Na ezért nemmel szavaztam az eu-ba belépésre, mert tudtam hogy ilyen mocsokká vedlik át.!!! Egy undormány ez az eu-vezetése.!!!
https://youtu.be/u_ybCDGDqRg
2023-01-12 at 12:15
Megint egy cikk név nélkül!
Vajon miért nem meri vállalni a nevét a cikk szerzője?