Hszi Csin-ping kínai elnök bejelentette: Peking hajlandó szorosabb partnerséget kialakítani Oroszországgal az energetika területén – jelentette kedden...
Újabb kerékpáros közlekedési kapcsolatok létrehozásával fejleszthetik a fenntartható közlekedési eszközök arányát a főváros XII. kerületében – közölte...
Vége az aranykornak a brit–kínai kapcsolatokban, és Londonnak általánosságban is a vele azonos értékeket valló szövetségesekkel kell...
Alig néhány nappal azután, hogy a német katolikus főpásztorok Ferenc pápánál jártak, megváltoztatták munkavállalóikra vonatkozó belső szabályzatukat...
Nagy rendőri jelenlét mellett, fagypont alatti hőmérsékleten abbamaradtak a szigorú járványügyi szabályok elleni tiltakozások a kínai fővárosban;...
Ma dönthet az igazságügyi bizottság Jakab Péter független országgyűlési képviselő a parlament feloszlatására tett önálló határozati javaslatának...
Egy palesztin férfi meghalt, és legalább nyolcan megsérültek hétfő este az izraeli hadsereggel történt összecsapásban Ciszjordániában –...
„Az ukrajnai háborúra adott öngyilkos reakciónk az EU országaiból az Egyesült Államokba irányuló, több trillió eurós vagyon...
A Fehér Ház támogatja a békés tiltakozást, és közelről figyeli a Kínában zajló eseményeket – jelentette ki...
Mintegy tízezer rendőr vonult fel hétfőn a belga főváros, Brüsszel utcán, hogy felhívja a figyelmet a rendfenntartó...
Több mint hétszázezren töltötték ki és küldték vissza eddig a nemzeti konzultációs kérdőívet – jelentette ki Varga...
Az Ukrajnának nyújtandó további támogatás módozatairól kell tanácskozniuk a NATO-tagországoknak a bukaresti külügyminiszteri értekezleten – hangoztatta a...
Az Egyesült Államokhoz tartozó Hawaii szigetén 38 év után ismét működésbe lépett a világ legnagyobb aktív vulkánja,...
Okkal tehetjük fel a kérdést: kinek milyen érdeke fűződik az interetnikai feszültségkeltéshez, az ukrajnai háború közvetlen térségében?...
Kopott, világos farmerban és sídzsekiben jelent meg Kiss László Gyurcsány-párti polgármester a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok...
“2022 a háború éve volt, 2023 pedig legyen a béke éve!” – minderről a magyar köztársasági elnök...
A vatikáni diplomácia a békét és a felek közötti párbeszédet keresi az Oroszország indította ukrajnai háborúban, és...
A rendelkezésre álló adatok alapján egy 35 éves szlovák férfi még szombaton éjfél körül Keszthelyen, egy strand...
A Telexen próbálta magát mentegetni Korányi Dávid, aki a baloldal tiltott külföldi kampányfinanszírozási botrányának egyik kulcsszereplője. Deák...
Februárban érkezik a 13. havi nyugdíj, januártól pedig újabb emelés várható annak összegében – minderről Varga Mihály...
Befejeződtek az őszi középszintű szóbeli érettségi vizsgák. November 21. és 25. között 183 helyszínen, 235 bizottság előtt,...
265 millió eurós büntetést rótt ki az írországi adatvédelmi biztos a Facebook közösségimédia-vállalatra hétfőn. A büntetés egy...
Országos üzemanyaghiány akkor lenne, ha a dollárbaloldal lenne hatalmon. Gyurcsányék ugyanis már szolgaian rég végrehajtották volna az...
A nemzetközi kereskedelem válságban van, Oroszország pedig új piacokra összpontosítja exportját és importját – jelentette ki Vlagyimir...
Mpox néven hivatkozik ezentúl az Egészségügyi Világszervezet (WHO) az eddig majomhimlőnek nevezett járványos megbetegedésre – derült ki...
Brüsszelben sokszor “idegből” reagálnak a brit felvetésekre, egyes döntések inkább nehezítik az együttműködést az Európai Unió és...
Több mint húszmillió forintért bérel luxusautót a Szabó Roland fémjelezte Fővárosi Állat- és Növénykert – ez derül...
Az ásók és lapátok bűvkörében maradt továbbra is Zugló korábbi polgármestere, Karácsony Gergely. A főpolgármester ezúttal nem...
A világ üldözött keresztény közösségei a gazdasági nehézségek ellenére is számíthatnak Magyarország támogatására, a kormány elkötelezett az...
Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség egy 53 és egy 56 éves nő, illetve utóbbi élettársa ellen, amiért...
A gázlángozást (gaslighting) választotta az év szavának idén a Merriam-Webster szótár. A Merriam-Webster az év szavát az...
A Telexnek magyarázkodott Korányi Dávid a baloldal külföldi kampányfinanszírozási botránya kapcsán – számolt be a Magyar Nemzet....
A fiatal klímaaktivisták – köztük Greta Thunberg – most a stockholmi központi bíróságon kívánják kikényszeríteni az igazukat,...
Biztonságpolitikai rendezvények helyszíne lesz a hét elején a román főváros: kedden és szerdán Bukarestben rendezik meg a...
Naponta bombázza Herszont az orosz tüzérség a november 11-ei kivonulás óta. A támadásokban múlt csütörtök óta 10...
Az ATV Híradója a Miniszterelnökségnél járt utána, hogy a kormány meddig tudja fenntartani a benzinárstopot. A minisztérium...
„Riasztónak” tartja a Fradi szurkolóit Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere. A klubnak otthont adó kerület vezetőjének a csapat...
Az Erste Bank Hungary bankszünnapot tart négy napon át, a 2022. december 1. 22 óra és december...
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai egy buszban több mint kétmillió forint értékű adózatlan cigarettát találtak...
Évek óta jelen van a magyar politikában az amerikai National Endowment for Democracy (NED) nevű, CIA-közeli szervezet...
Egy magas rangú ukrán tisztviselő szerint az ukrán energiainfrastruktúra elleni orosz támadások népirtásnak minősülnek – írja a...
A fehérorosz különleges erők különböző egységeit az ukrán–fehérorosz határ közelében látták, ahová átcsoportosították őket a biztonság megerősítésére...
Az ukrán–magyar határszakaszon 4948-an léptek be vasárnap Magyarországra, a román–magyar határszakaszon belépők közül pedig 4177-en nyilatkoztak úgy,...
Ha nem ad pénzt a kormány a fővárosnak az állatkerti biodóm befejezésére, a Városháza átadja a létesítmény...
Ezertizenkét határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök és katonák péntektől vasárnapig – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn az...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS