Egy magas rangú ukrán tisztviselő szerint az ukrán energiainfrastruktúra elleni orosz támadások népirtásnak minősülnek – írja a BBC. Andrij Kosztin ukrán főügyész a portálnak azt mondta: a kulcsfontosságú létesítmények elleni csapások „a teljes ukrán nemzetet” célozták, és Kijevet megadásra akarják kényszeríteni.
Ukrajna-szerte emberek milliói néznek szembe áramszünettel a hidegben az orosz támadások miatt. Andrij Kosztin főügyész szerint ez népirtásnak megfelelő cselekmény, ráadásul az energiahálózat elleni támadások mellett az is súlyosan jogsértő, hogy az oroszok 11 ezer ukrán gyermeket deportáltak erőszakkal Oroszországba. Kosztin elmondta, hogy irodája több mint 49 ezer háborús bűncselekményről szóló jelentést vizsgál azóta, hogy Oroszország február 24-én megtámadta Ukrajnát. „Ugyanaz a magatartási minta figyelhető meg” minden, az orosz erők által megszállt ukrán településen – fogalmazott.
Forrás: BBC; Fotó: Eddy van Wessel/Twitter
Facebook hozzászólás
úgyamintvan
2022-11-30 at 22:21
Jamie Shea egykori NATO-szóvivő mondta Szerbia 1999-es bombázásával kapcsolatban:
Ha (Slobodan) Milosevic (jugoszláv elnök) valóban azt akarja, hogy polgárai vízhez és áramhoz jussanak, akkor csak annyit kell tennie, hogy elfogadja a NATO feltételeit, és mi leállítjuk ezt a hadjáratot. Amíg ezt nem teszi meg, addig továbbra is támadni fogjuk azokat a célpontokat, amelyek ellátják a hadseregét. Ha ennek következményei lesznek a lakosságra nézve, az az ő (Milosevic) gondja. A víz- és áramellátás tartós vagy végleges leállítását fegyverként használjuk Szerbia népe ellen-ugyanez most zelenszkijre és ukrajnára!
Orientál
2022-11-30 at 21:13
Ukrajnaiak szemetek mert a 2014-es évben lemészárolt több mint 20 orosz lemészárlásokról kussolnak ,na ez váltotta ki a mostani háborút is.
csakafidesz
2022-11-28 at 17:02
A főügyész úrra is rá kell szórni egy kis bombát és akkor nem fog ugrálni..
Ungarn über alles !
2022-11-28 at 16:26
ez a két beputyelkázott fejű ukretén, erősen Paulus generális fasiszta katonáira hajaz – csak ott havas volt a háttér
…ezeknél is hamarosan az lesz
kanigunda
2022-11-28 at 14:15
Hmmm… Hol, ki és mikor dobálódzott grafitbombákkal?
Bocsi, ha idegen tollakkal ékeskedek, de ha valaki kurvának áll
ne sírjon a szája hogyha b*sszák! Tessék kivonulni a Maidanra
és a békét követelni! Elvégre demokrácia van, nemde?
Rolo
2022-11-28 at 14:01
https://t.me/oroszhirek/7359
Mocskos náci kutyák vagytok…megérdemlitek!?
1 Enaki
2022-11-28 at 13:05
Mocskos főhūlyèsz,ti egy földrèszt Euròpàt tettètek tönkre a proxy hàborùtokkal,amit az amcsikkal egyūtt folytattok Oroszorszàg ellen. A hadszintèr ti vagytok.
hivő
2022-11-28 at 12:56
Milyen könnyfacsaro beállitás,
főleg a békegalamb nyomat az olajággal,
ami biztos minden korházban és
ukrán házban ott log a falon.
Királytigris
2022-11-28 at 10:16
És a kercsi híd felrobbantása? Arról mi a vélemény az ukrán főmókusnak?
Hesslerezredes
2022-11-28 at 10:14
Általában egy országban egy főügyész szok’ lenni.
Egyébként meg hogy egy ukrán főhülyész mit mond, annak kb. annyi a jelentősége, mint ha egy szamár elordítja magát.
Azt, hogy mi volt népirtás pedig nürnbergben szokás megmondani.
A győzteseknek.
maris
2022-11-28 at 10:02
“energiainfrastruktúra elleni orosz támadások”
Még nem szóltak neki, hogy háborúban állnak. HA nem tudja a napi dolgokat, akkor kérjen telefonos segítséget.
Az ukránok háborúnak minősítették az oroszok bevonulását.Akkor mégis mire számítottak? Számháborúra?
Védjék meg magukat.
Állítólag – naponta adják le – , hogy az ukránok csúcs technológiával minden támadást elhárítanak, oroszok fejvesztve, menekülnek, minden orosz katonát megölnek, aki csak csúnyán néz rájuk, nem maradt hadi felszerelésük az oroszoknak, csak ősrégi elavult első és második világháborús felszerelésük. Akkor most mi is van? Máig sem igaz? Az amerikai csúcs légelhárító nem képes elbánni egy középkori török ágyú lövedékével?
HA nem akarják a rakétákat van rá egy biztos mód. Hagyják abba a háborúskodást. Eléggé nevetséges, hogy háborúban álló fél sír, hogy lövik őket?
khm
2022-11-28 at 09:53
Ebben semmiféle népirtást nem látok.
A háború kiprovokálása az sokkal inkább az volt a részetekről. Egyszerűen túl nagy volt a pofátok. Amúgy a ruszkik,még mindeddig NEM AZ ERŐMŰVEKET rongálta meg,hanem az elosztóhálózatot.
márko
2022-11-28 at 09:11
akár hogyan is , az oroszok mindig CSAK ROSSZAK lehetnek ( az ukrán nacionalizmus az aranyoska )
. minden progresszív nyugati média teli van oroszok gyűlöletével
. progresszív médiákban más véleményt + NORMALITÁST + JÓZAN ÉSZT nem lehet találni
/
sajnos, az USA birodalmi hegemónia összefoglalva az “USA nemzetbiztonsági stratégia október 2022”
“NATIONAL SECURITY STRATEGY OCTOBER 2022” Joe Biden parafálta,
ez a stratégia CSAK AZ USA HEGEMÓNIA győzelmével érhet véget
. USA két óceánnal védve ( ez nagyon jó erőd )
. minden nagy médiát uralnak
. az USA “békeszeretet KORLÁTLAN hatalommal erőltetve
ViAM
2022-11-28 at 08:34
Az ukrán népirtásért, a városok, falvak, földek elpusztításáért a ripacsotok a felelős, nem egyszemélyben, de ő vállalta fel, s 100 százalékban kimutatta, hogy nem megvédi, hanem felhasználja az ukrán népet.
Ungarn über alles !
2022-11-28 at 08:22
az ukretén nácik tébolygása is népírtásvolt, csak azt direkt csinálták az állatok
…köszönjék meg, hogy vissza kaphatták a kölcsönt
Antónia
2022-11-28 at 08:02
Így vagdalkozik a náci.
Az, aki betiltotta az anyanyelvhasználatot és véres hadjáratot folytat a kisebbségeivel szemben.