Megszavazta ma a román parlament alsóháza is azt a jogszabályt, amely előírja, hogy a magyar nemzeti kisebbséghez...
Tavaly, november 25-én halt meg az argentin futball legenda, Diego Maradona szívelégtelenségben. Lányai azóta sem törődtek bele...
Délben rakta ki Facebook-oldalára Márki-Zay Péter, az ellenzék miniszterelnök-jelöltje, hogy négy órakor rendkívüli sajtótájékoztatót tart, azonban annak...
A magyar bankokra a válság idején is számíthattunk: rendkívüli befizetéssel és a hitelmoratóriummal segítették a védekezést –...
Magyarország főkonzulátussá bővíti külképviseletét a skóciai Edinburghben, a londoni konzulátus pedig új épületbe költözik – jelentette be...
A Fidesz szerint “a baloldal felelőtlen követelései” gyengítik a forintot és veszélyeztetik a magyar gazdaságot. A Párbeszéd...
Nincs új a nap alatt, hiszen még mindig Orbán Viktor a legnépszerűbb a szavazók körében még a...
A kormány fontosnak tartja az állatvédelmet, ezért az állatvédők és állatbarátok számíthatnak együttműködésére, támogatására – mondta Nyitrai...
Hűtlen kezelés és költségvetési csalás gyanúja miatt feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen a XVI. kerületi Fidesz-frakcióvezető a...
Márki-Zay Péter szerint Magyarországnak katonákat és fegyvereket kellene küldenie Ukrajnába, ám a Mediaworks által megrendelt telefonos kutatása...
Az elmúlt években 9,3 milliárd forintból jelentős fejlesztések valósultak meg a Dél-Pesti Centrumkórház – Országos Hematológiai és...
Az Oroszország és Ukrajna közötti fegyveres konfliktus kirobbanása óta brüsszeli, illetve amerikai politikusok az energiaellátást érintő szankciók...
Az elmúlt hetekben meredeken estek a tőzsdék az Ukrajnában zajló háború miatt, ma is zajlanak az események:...
Orbán Viktor is felköszöntötte kedden közösségi oldalán nőnap alkalmából a hölgyeket. A kormányfő egy felvételt is mellékelt...
Más ellenzéki politikusok is vannak, akik az övéhez hasonló diplomabotrányban érintettek – árulta el az Indexnek az...
Ha az iskolákból pénzügyileg tudatosabb emberek kerülnek ki, akik jó döntéseket hoznak majd felnőttként a saját pénzügyeikre...
A visegrádi országok és az Egyesült Királyság csúcstalálkozójára Londonba utazott kedden reggel Orbán Viktor miniszterelnök, a megbeszélés...
A pártállami időkig nyúlik vissza az MSZP egyik őskáderének, Baja Ferencnek a pályafutása. A Kádár-rendszerben már politikai...
A március 7-i Boomerlázadás vendégei Simonyi Ernő villamosmérnök, a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács korábbi elnöke és...
Az orosz–ukrán háború ellenére az aktív szavazók négyötöde (79 százalék) helyesli, hogy Magyarország orosz gázt vásárol –...
Végre jutott idő egy kis háborús pszichózist feloldó műsorblokkra, és ebben Jakab Péter kapta a főszerepet. Most...
Már szombaton megkezdődnek az 1848/49-es forradalom és szabadságharc emléknapja alkalmából szervezett központi programok. Március 15-én, kedden délután...
Eddig 45 ezer olyan gyermeket nevelő szülő nyújtotta be a bevallását, akinek jár a családi adóvisszatérítés, összességében...
A Pesti Riporter hétfő esti adását Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértővel, a Pesti TV vezető szerkesztőjével és a...
Az elmúlt 12 évben az Orbán Viktor vezette kormányoknak szinte állandóan válságokat kellett megoldania. Vörösiszap-katasztrófa, árvíz, migrációs...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 363,41 pontos, 0,90 százalékos csökkenéssel, 39 883,29 ponton zárt hétfőn. A...
“Ez a harmadik háború, amely a szomszédságunkban zajlik a kormányzásom alatt. 1999-ben, egy nappal a belépésünk után...
Sorsdöntő választás előtt állunk, a szomszédos országban háború dúl, a választás tétje, hogy ki képes garantálni, megőrizni...
Miután az NVB nyilvántartásba vette az országos nemzetiségi listákat, és az erről szóló határozatok jogerőre emelkedtek, a...
Hankiss Ágnes Intézet néven folytatja tovább tevékenységét a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) Hamvas Béla Kultúrakutató Intézete –...
A külgazdasági és külügyminiszter szerint Kínának fontos szerepe lehet a ukrajnai háború eszkalációjának megakadályozásában. Szijjártó Péter erről...
A jelentős forintgyengülés miatt a Magyar Nemzeti Bank várhatóan rendkívüli lépésre kényszerül, erre jó alkalom lehet a...
Izsák Balázs szerint közös feladat részt venni a magyarországi parlamenti választásokon, és nemzeti érdekeinkre szavazni. A Székely...
Az Országgyűlés mentelmi bizottsága hétfői ülésén hat igen szavazattal – egyhangúlag – Tóth Csaba (MSZP) országgyűlési képviselő...
Az „év ügynöksége” és az „év megbízója” cím megszerzéséért összesen 137 darab pályázat érkezett, amelyből 104 darab...
Dömötör Csaba közösségi oldalára közzétett videóban reagált Jakab Péter azon állítására, miszerint az Ukrajnából érkező menekültek semmilyen...
A Pesti Riporter stábja vasárnap délután Márki-Zay Péter és az ellenzéki brancs tüntetésén forgatott a Kunigunda utcában,...
Az Ukrajnában zajló háború nyomán bevezetett európai és amerikai szankciós intézkedések rendkívüli bizonytalanságokat okoznak az európai gazdaságban....
Hétfői ülésén tárgyalta volna a parlament költségvetési bizottsága azt az ellenzéki javaslatot, amelynek értelmében az állam kifizetné...
Hétfőn a Samsung elismerte a napok óta pletykált kibertámadását, állítása szerint egy meg nem nevezett csoport jelentős...
Deutsch Tamás a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációvezetője felszólította a magyar baloldal európai parlamenti képviselőit, tartózkodjanak a hazugságoktól,...
A magyar forint is a szankciók áldozata – mondta Varga Mihály a Facebook-oldalára feltöltött videóban. A pénzügyminiszter...
Enyhültek a látogatási szabályok az egészségügyi és szociális intézményekben – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma hétfőn az...
Arra kérjük a baloldalt, fejezze be a felelőtlen viselkedést – reagált a Fidesz hétfőn Vadai Ágnesnek (DK),...
Gyorsított eljárásban állítottak bíróság elé egy 62 éves férfit, aki még januárban egy sajtótájékoztatón szidalmazta az ellenzéki...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS