Pesti Srácok

Hankiss Ágnes nevét veszi fel a kultúrakutató intézet

Hankiss Ágnes nevét veszi fel a kultúrakutató intézet

Hankiss Ágnes Intézet néven folytatja tovább tevékenységét a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) Hamvas Béla Kultúrakutató Intézete – közölte a PIM hétfőn.

A Petőfi Irodalmi Múzeum március 7-től alapító-igazgatója után a Hankiss Ágnes Intézet nevet veszi fel - tudatta a PIM az MTI-vel. Közleményükben kifejtik, hogy az új nevén a magyarságot és az európaiságot termékenyen ötvöző hagyomány feltárásával kívánja az intézet továbbvinni azt a megkezdett munkát, amelyet még igazgatóként Hankiss Ágnes indított el.

Hankiss Ágnes pszichológus, a Fidesz korábbi európai parlamenti képviselője, a Médiatanács tagja, 71 éves korában augusztusban halt meg, akkor a hírt fia, Vitézy Dávid tette közzé a Facebookon. Orbán Viktor miniszterelnök akkor ezt írta: „Régi harcostársunktól búcsúzunk. Isten Veled, Ági!”

Hankiss Ágnes at ELTE-n szerzett klinikai pszichológia diplomát, később a társadalomlélektan területén doktorált. 1974 és 1985 között az ELTE Jogtudományi Karán volt megbízott előadó, majd szabadfoglalkozású íróként dolgozott. A rendszerváltás idején a Fővárosi Önkormányzat Fidesz-frakciójának tagja lett, 1995-től 2009-ig a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület egyik alelnöke volt, 1996 és 2008 között pedig a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumi elnökségének fideszes delegáltja volt. 2003 és 2008 között a Hír TV és az Echo TV politikai beszélgetős magazinjainak műsorvezetőjeként is ismert volt. 2003-tól a Hamvas Béla Kultúrakutató Intézet igazgatója, 2008-tól a Duna Televízió Kuratóriumának elnökségi tagja. 2009-től 2014-ig a Fidesz európai parlamenti képviselője volt. Hankiss Ágnes második férje Vitézy László filmrendező, gyermekük Vitézy Dávid, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) egyik alapító tagja, 2011–2014 között a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója, jelenleg a Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója. Vitézy László révén áttételes rokoni kapcsolatban állnak Orbán Viktor családjával.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI, fotó: MTI

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.