Pesti Srácok

Már több mint tizenhatmilliárd forintnyi adót igényeltek vissza a gyermeket nevelő szülők

Már több mint tizenhatmilliárd forintnyi adót igényeltek vissza a gyermeket nevelő szülők

Eddig 45 ezer olyan gyermeket nevelő szülő nyújtotta be a bevallását, akinek jár a családi adóvisszatérítés, összességében már több mint 16 milliárd forintnyi adót igényeltek vissza, február 14-ig már több mint 610 milliárd forintot kaptak kézhez a családi adóvisszatérítéssel – tájékoztatta az MTI-t Tállai András.

– mondta a Pénzügyminisztérium parlamenti ügyekért felelős államtitkára.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta az államtitkár.

– mondta.

Hangsúlyozta, hogy az eddigi adatokból szerinte egyértelműen kiolvasható, hogy sokan éltek a lehetőséggel, és jóval a május 20-i bevallási határidő előtt benyújtották kiegészített tervezetüket, bevallásukat. Az adóvisszatérítés a gyermekes szülők mellett többek között a várandós édesanyáknak, a rokkantsági járadékra, valamint a saját jogon családi pótlékra jogosultaknak is jár. Nekik érdemes a bevallási tervezetüket a családi adóvisszatérítésre, valamint a kiutalásra vonatkozó adatokkal mihamarabb kiegészíteni majd beküldeni. Tállai András kitért arra is, hogy sok olyan gyermeket nevelő szülő lehet, akinek a február 14-ig kézhez kapott összegen felül az szja-bevallás benyújtását követően is járhat vissza adó; például azoknak, akik tavaly a munkabér mellett ingatlan bérbeadásból vagy őstermelői tevékenységből is szereztek jövedelmet.

– tette hozzá.

– részletezte.

Forrás: MTI; Fotó: gazdasagtv.hu

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.