
Hűtlen kezelés és költségvetési csalás gyanúja miatt feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen a XVI. kerületi Fidesz-frakcióvezető a rendőrségen, mert szerinte áron alul vette meg az ottani MSZP-pártirodát a helyi szocialista elnök.
Dobre Dániel, a Fidesz XVI. kerületi szervezetének frakcióvezetője keddi sajtótájékoztatóján, a feljelentés megtétele előtt elmondta: az egy hete kipattant ügyre mindeddig nem adott magyarázatot a kerületi baloldal. Sürgette: ha az érintett, Csizmazia Ferenc nem tisztázza az esetet, mondjon le mandátumáról, különös tekintettel arra, hogy ő a közbeszerzési bizottság elnöke.
Szatmáry Kristóf, a terület kormánypárti országgyűlési képviselője arról beszélt: noha 16 éve nem a baloldal irányítja a kerületet, egy hete mégis egy hozzájuk köthető “mutyira” derült fény. Ahol a városházát nem tudják ellopni, mert nincsenek hatalmon, ott a pártirodát nyúlják le a baloldali képviselők – fogalmazott.
Potom összegért jutott az ingatlanhoz a pártelnök
Közlése szerint az MSZP által 2008-ban 19 millió forintért megvett, majd ennél is többért felújított pártirodát 2015-16-ban a helyi pártelnök 16 millióért szerezte meg. Szerinte az ingatlan akkor legalább 60 millió forintot ért, értéke mostanra 120-130 millióra nőhetett.
Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója azt mondta: az április 3-i választás tétje az, hogy “visszatér-e a múlt”, hiszen sem vezetőjében, sem szereplőiben, sem módszereiben nem változott a most hatalomba visszatérni akaró baloldal. Gyurcsány Ferenc volt az, akinek a nevéhez kötődik Magyarország elmúlt harminc évének legkorruptabb kormányzása, és
azt láthatjuk, hogy a baloldal ma is tele van korrupciós ügyekkel
– fogalmazott.
Forrás: MTI
ZUGLÓBA NEMMEGYEK MERT ELÁSNAK
2022-03-09 at 15:02
Nem bírom elviselhetetlen komoly, egy, egy normális ember nincs a moslék koalícióban?????????
Namond
2022-03-08 at 18:48
Hány év után?
Miért nem a vételkor?
Megfizették?
Orientál
2022-03-08 at 18:11
És nem én hanem pontosan a kerületi ,mszp-s pártelnök. Ez az mszp-seknél már Kádárista korukban , mszmp-sekként is így ment.
Rózsa Zoltán
2022-03-08 at 17:25
Vajda Zoltánnal nagyon kell vigyázni. A semmihez sem értő de annál nagyobb pofájú, arrogáns parazita épp most attól várja az infláció megszűnését, hogy bevezetjük az eurót. Akinek egy ép agysejtje és közgazdász érzéke van az belátja, hogy Vajda ebben a témában is hazudozik vagy csak a hozzá szokásos stílusban agitál úgy, hogy fogalma sincs miről beszél.
Mindenesetre óvatosan vele mert a tanácsköztársaság kommunista diktatúrából ismert agitátor és felforgató két lábon járó mai reinkarnációja. Egy elmebeteg, agresszív állat akit már rég a pszichiátrián kellene gyógyszerezni az ágyhoz szíjazva.
Csak óvatosan!
ERZSI
2022-03-08 at 14:59
Budapestre ment az összes vidéki selejt, közel kerültek egymáshoz – a volt vidéki és az odavalósi – és össze-adódott a hülyeség, és igy jött létre a 6 párti és ezeket pártoló csoport. Legközelebb ezt kell elkerülni, hogy selejt összeálljon egy masszává.