Huszonötödik óra
Április 15-ig lehet kitölteni a zöld nemzeti konzultációt
A zöld nemzeti konzultáció tétje, hogy Magyarország valóban részt vegyen a világban zajló energetikai fordulatban; a 13 kérdésből álló kérdőívet április 15-ig lehet kitölteni a zoldenergia.kormany.hu oldalon – mondta György László kormánybiztos kedden, győri sajtótájékoztatóján. Bukta az ingyenpénzt a gátlástalan multi – A verespataki cianidos aranykitermelés után a kártérítéstől is elesett a Gabriel Resources
A haszonleső kanadai multicég, a Gabriel Resources bányászvállalat totális bukásával végződött az az évtizedek óta húzódó per, amelynek tétje a verespataki cianidos aranybányászat megindítása volt. A multicég az évek során próbálkozott korrupcióval, zsarolással, majd a román állam beperlésével is, vélt haszna elmaradása okán. Utóbbival kapcsolatban hozott múlt pénteken döntést a választott bíróság Románia javára. Nem a jégkármérséklők miatt volt két éve durva aszály az Alföldön
A gazdálkodók körében, akiknek a katasztrofális aszály húsbavágó károkat okozott, az terjedt, hogy az országos agrárkamara milliárdos költséggel telepített jégkármérséklő rendszerének működése idézte elő azt a bizarr helyzetet, hogy gyakorlatilag az Alföld egy széles sávjában szinte szétnyíltak a felhők két évvel ezelőtt – írja a Szeged.hu. Az ELTE kutatói közlyményben bizonyították, hogy maguk a gazdák idézték elő azt a bizarr nyarat két évvel ezelőtt, az intenzív talajműveléssel. Lassan, de biztosan indul a szelektív hulladékgyűjtést a REpontokon
A szelektív hulladékgyűjtést és a hulladékvisszaváltó REpontokat népszerűsíti a MOHU. A cég kampányaihoz nagykövetként Ördög Nóra és Till Attila televíziós műsorvezetők is csatlakoztak. A magyar mezőgazdasági termékeket importálók biztosak lehetnek abban, hogy terményeink kiváló minőségűek és GMO-mentesek – Megjelent a 3. Nemzeti Biodiverzitás Stratégia
Nemrégiben látott napvilágot hazánk harmadik, a nemzeti biodiverzitást szolgáló stratégiája, amely elrettentő elnevezése ellenére több éves ciklusokban fogalmazza újra a biológiai sokféleség megőrzése érdekében szükséges lépéseket, a korábbi tapasztalatok figyelembevételével, az újabb kihívásokhoz igazodva. Bár a teljes stratégiai terv ismertetése nyilvánvalóan szétfeszítené egy cikk kereteit, portálunk az Agrárminisztériumtól néhány olyan témára kérdezett rá, amelyek még a laikus olvasókat is foglalkoztatják, például a GMO elleni védekezést, a beporzók egyre elharapódzó pusztulásának megállítását és a vízgazdálkodás, vízmegőrzés kérdését. Pedig sikertörténet is lehetett volna... – A bűncselekmény kategóriáját is kimerítheti a koreai akkumulátorfeldolgozó bátonyterenyei „tevékenysége”
Amióta a különben jó renomével rendelkező dél-koreai SungEel HiTech betette a Nógrád vármegyei Bátonyterenyére a lábát, folyamatosan megsérti a környezetvédelmi előírásokat, olyannyira, hogy az már kimerítheti a bűncselekmény kategóriáját – többek közt erről beszélt portálunknak egy felháborodott helyi lakos, aki megelégelte az akkumulátor-feldolgozó gyár gyanús üzelmeit. Mint Orosz István kiemelte, a céget a sorozatos, milliós büntetések sem hatják meg, az újabbnál újabb helyszíni szemlék pedig egyre csak romló állapotokat rögzítenek; a gyárban már robbanás is történt, egy legutóbbi vizsgálat során ráadásul a szakemberek még maszkban is rosszul lettek a vegyszerszagtól.
Tizenkét, pillepalackokon lebegő hajóval elstartolt a IV. Tisza-tavi PET Kupa
Tizenkét, pillepalackokon lebegő hajóval és kenus különítménnyel startoltak el a csapatok vasárnap a IV. Tisza-tavi PET Kupán Tiszafüredről. Mintegy kétszáz petkalóz saját készítésű tutajjal Tiszafüredtől Tiszanána–Dinnyéshátig gyűjti a hulladékot a tóról és az ártéri erdőkből három napon át. Vízpótlásra szorulhat a Balaton 2040-től a szakértők szerint
Az éghajlatváltozás lehetséges hatásairól tanácskoztak és a károk mérséklésének módjait vették számba a Balatonnal foglalkozó szakértők kedden, Tihanyban. A bemutatott új modellek szerint 2040-től szükséges lehet a Balaton vízpótlása – közölte kedden a tanácskozásnak otthont adó Balatoni Limnológiai Kutatóintézet igazgatója. Barnamedvét észleltek az Aggteleki Nemzeti Parkban
Barnamedvét észleltek szombaton az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság működési területén, a nemzeti park déli határának térségében, Kánó és Felsőtelekes települések között - közölte közösségi oldalán a nemzeti park igazgatósága. Ürgéket lakoltattak ki a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről
Több mint negyven ürgét fogtak be és telepítettek át a szakemberek a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren folyó felújítási munkálatok által érintett területekről – közölte a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. Míg a kamuzöldek hisztiztek, a kormány programjának köszönhetően két év alatt 20 tonnányi szeméttől szabadultak meg a hazai erdők
Az állami erdőgazdaságok kiemelt figyelmet fordítanak az általuk kezelt erdőterületek hulladékmentes állapotban tartására; 2020-tól 2022. év végéig közel 20 tonnányi illegális szemétlerakatot szüntettek meg az erdőkben – közölte az Agrárminisztérium (AM). Duna Charta: elfogadhatatlan, hogy Ausztria vízhiányát Magyarországról pótolják
A Duna Charta elfogadhatatlannak tartja, hogy az osztrák mezőgazdaság vízhiányát Magyarországról pótolják – írják szerdai közleményükben.
Barkóscinege, alpesi gőte, fecskefarkú pillangó - Megválasztották a 2023-as év madarát, kétéltűjét és lepkéjét
A barkóscinegét választották a 2023-as év madarának a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) által indított, online szavazás résztvevői; a 2023-es év kétéltűje az alpesi gőte, a 2023-as év lepkéje pedig a fecskefarkú pillangó lett. Törvénymódosítás segíti a geotermia hazai térnyerését
Kiszámítható és ösztönző szabályozási keretet teremt a geotermikus energia hasznosítására a bányászati törvény Országgyűlés által elfogadott módosítása - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM). Végre! Máshol is!!! – Föld alá vitték a középfeszültségű vezetéket Mosonmagyaróvár környékén a madarak védelmében
Az E.ON Hungária Csoport a föld alá vezette középfeszültségű hálózatát Mosonmagyaróvár környékén a túzokok és más nagytestű madarak szabad vonulása érdekében – közölte a cég pénteken. A legnagyobb szennyező, Kína is beszáll a klímaegyezménybe – Már nem zárkóznak el attól, hogy a 1,5 Celsius fokos korlát bekerüljön a zárónyilatkozatba
Kína nem zárkózik el attól, hogy a 1,5 Celsius-fokos korlát bekerüljön a zárónyilatkozatba, s a tavaly Glasgow-ban elfogadotthoz hasonló klímamegállapodást kíván - jelentette ki Hszie Csen-hua, Kína klímaügyi különmegbízottja hétfőn Sarm-es-Sejkben az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményének 27. éves ülésén (COP27). Eurostat az uniós élelmiszerpazarlásról: lakosonként 127 kilogramm élelmiszer ment kárba 2020-ban
Lakosonként mintegy 127 kilogramm élelmiszer ment kárba az Európai Unióban 2020-ban, a koronavírus-járvány első évében – közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat kedden. Jó hír! – A meteorológiai szolgálat szerint vége az aszálynak, folytatódik a talajok őszi feltöltődése
A hét további részében többször lehet számítani nagy területeket érintő esőre, így folytatódik a talajok őszi feltöltődése - írta hétfői agrometeorológiai elemzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat. Áder János: a szemünk láttára bontakozik ki a víz három drámája (VIDEÓ)
A szemünk láttára bontakozik ki a víz három drámája: a sok víz, a kevés víz és a szennyezett víz problémája – fogalmazott a Corvinus egyetemen elhangzott előadásában Áder János. A volt köztársasági elnök, aki leköszönése után is folytatja a környezetvédelmi célú országos előadássorozatát, előadásában többek között kitért arra: a túlnépesedés odáig fajulhat, hogy 2050-re akár 10 milliárdnyian is élhetünk a Földön, az emberiség fele ráadásul vízhiányos területen. Kiemelte: a két legdurvább szennyező, azaz az USA és Kína szemléletváltozása nélkül lényegében nincs értelme a kibocsátás-csökkentésnek. Ehhez képest az USA a háború ürügyén felgyorsította palagáz- és palaolaj-kitermelését... Nagy István: átfogó vízügyi rendezést kell végrehajtani
Az idei aszály egy régóta megoldandó, egyre égetőbb problémára is felhívja a figyelmet, azaz, hogy szemléletváltozásra van szükség a hazai vízgazdálkodásban is – hangsúlyozta portálunknak Nagy István. Az agrárminiszter kifejtette: ez azt jelenti, hogy a korábbi elképzelésekkel szemben mára nem az a feladat, hogy magas gátak közé szorítva gyorsan elvezessük Magyarország területéről az esővizet, hanem hogy hogyan tudjuk bővíz idején betárazni, azaz megőrizni a csapadékot, és azzal az év további részében gazdálkodni. Mint kiemelte, jelenleg kevesebb víz érkezik hozzánk, mint amennyit kibocsátunk. Hangsúlyozta ugyanakkor: a Belügyminisztérium koordinálásával az elmúlt években nyolc tározó épült az országban, összesen ötmillió köbméter maximális tározókapacitással. A fekete arany
Lassan kétszáz év is eltelt azóta, hogy William Rockefeller kis üvegcsékben gyógyszerként árulta a petróleumot. Ez volt a család első találkozása az olajjal. Az öreg még kicsiben játszott, de mivel elsőrangú szélhámos volt, így mindenre kitanította a fiát. John D. Rockefeller már nagyban utazott, és neki köszönhetően ez a bűzös lötty a világ legfontosabb árucikkévé vált. Sokan azt hiszik, hogy mindent tudnak erről a folyadékról, pedig nem. Már a címben is van egy hiba, ugyanis a nyersolaj nem minden esetben fekete. Színe a feketétől a sárgáig változhat, a szénhidrogén-összetételétől függően. Lássuk hát, hogy mi ez a valami, amiért az emberek ölni is képesek! Szó sincs arról, hogy tarra lesznek vágva az erdők – A hazai erdőállomány továbbra is gyarapodni fog, a valóság ismét arcul csapta a hisztériakeltő kamuzöldeket
Óriási hisztit csapott egy saját maga által generált kamuhírből a kamuzöld baloldal, amely látványosan és szándékosan nem nézett utána, milyen valós törvényi háttere is van annak a döntésnek, hogy az energia-veszélyhelyzetre való tekintettel a korábbinál nagyobb mértékű fakitermelést tesz lehetővé. A valóság természetesen teljesen más képet mutat, és eleve botrányos az a gyanusítás, hogy a hazai erdőállomány gyarapításán évek óta dolgozó kormány és szaktárca tarra vágatná az erdőket. Mégis, most ezt próbálja meg beetetni követőivel az erdőgazdálkodáshoz IS értő ellenzék. Portálunknak a témában nyilatkozó Nagy István agrárminiszter is kiemelte: a kormány döntése arról szól, hogy a faállomány természetes gyarapodásából szabadítottak fel egy bizonyos arányt, tehát „csak” a faállomány gyarapodásának mértéke csökken, de a faállomány még így is növekszik. Ráadásul a többlet fakivágást is „államilag ellenőrzött körülmények között, elhivatott erdészek hajtják végre, a természetvédelmi hatóság engedélyével”. Aki bedőlt a baloldal állításának, hogy „tűzifára aprítják a magyar erdőket”, annak érdemes lesz elolvasni ezt a cikket... Nagy István: arra emberemlékezet óta nem volt példa, hogy egyáltalán ne legyen termés
"Az aszálykár nem ismeretlen a magyar gazdatársadalom számára sem, ugyanakkor arra emberemlékezet óta nem volt példa, hogy egyáltalán ne legyen termés" – fogalmazott portálunk érdeklődésére Nagy István, aki hozzátette: ez az a körülmény, "ami nagyon mellbevágó és meghökkentő a gazdatársaim számára és számomra is, mert én sem láttam ehhez hasonlót". Az aszálykár kapcsán tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján a miniszter ismertette: a búzánál elkönyvelt mintegy 25 százalékos terméskiesés után mára a kukoricaállomány az Alföldön és Közép-Magyarországon a területek jelentős részén megsemmisült; az alföldi területeken a gyepek is teljesen kisültek, a gazdálkodók nem tudnak legeltetni és kaszálni. Mint fogalmazott, "az idei, történelminek is nevezhető aszály következtében az ország kiszáradt termőterületeinek nagysága elérheti az egymillió hektárt, ami az összes hazai termőföld húsz százaléka". Nagy István ugyankkor hangsúlyozta, hogy a gazdák számíthatnak a Kormány segítségére, majd ismertette a rendkívüli helyzetre való tekintettel létrehozott Aszály Veszélyhelyzeti Operatív Törzs elmúlt időszakban meghozott legfontosabb döntéseit. A palagáz az új wunderwaffe
Mai világunk azoknak a növényeknek és állatoknak a függvénye, amelyek sok millió évvel ezelőtt éltek a Földön. A növények által akkor felhasznált napsugarak energiája a mai napig tárolódott a fosszilis maradványokban. Ezt az energiát, ma ezen maradványok elégetésével hasznosítjuk. Aminek létrejöttéhez több mint 300 millió évre volt szükség, azt az ember néhány évszázad alatt elégeti, kénben gazdag gázokkal és szén-dioxiddal szennyezve a környezetét. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.