Pesti Srácok

Végre! Máshol is!!! – Föld alá vitték a középfeszültségű vezetéket Mosonmagyaróvár környékén a madarak védelmében

Végre! Máshol is!!! – Föld alá vitték a középfeszültségű vezetéket Mosonmagyaróvár környékén a madarak védelmében

Az E.ON Hungária Csoport a föld alá vezette középfeszültségű hálózatát Mosonmagyaróvár környékén a túzokok és más nagytestű madarak szabad vonulása érdekében – közölte a cég pénteken.

A közlemény szerint Mosonszolnok és Újrónafő között több mint 7 kilométer hosszon cserélték a légvezetékeket földkábelekre. A mintegy 265 millió forint összköltségű madárvédelmi nagyberuházás a Magyarországon és Szlovákián átívelő Danube InGrid programban valósult meg, részben európai uniós forrásból, részben az E.ON Hungária Csoport finanszírozásában. A közlemény idézi Haraszti Juditot, az E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. vezérigazgatóját, aki kiemelte:

A közleményben emlékeztetnek: az E.ON Hungária Csoport és a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatósága évtizedek óta együttműködik a túzokvédelemben. A most megvalósuló Mosonszolnok–Újrónafő beruházással együtt már több mint 42 kilométeres, a túzokok élőhelyét érintő szakaszon lett akadálymentes az égbolt az E.ON Hungária Csoport szolgáltatási területén, a beruházások összértéke közel egymilliárd forint – áll a közleményben.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTVA/Bizományosi/Lehotka László (illusztráció)

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.