Huszonötödik óra
Új "Csernobil" amerikai pénzből? – Bezzegromániával teszteltetné az Egyesült Államok az eddig kipróbálatlan atomerőműveit
Joe Biden amerikai elnök elment a glasgow-i klímacsúcsra, bocsánatot kért, amiért Donald Trump annak idején kilépett a klímaegyezményből, jól leszúrta a kínai és az orosz elnököt, amiért ők viszont nem mentek el, eközben csak úgy mellékesen Amerika a klímacsúcs ürügyén megfűzte a románokat, hogy náluk építhessék fel új, kísérleti moduláris atomerőműveiket. A nagy sajtóvisszhang egyelőre elmaradt, holott az Európai Unió és az atomenergia viszonyában ezzel a húzással Románia újrakeverte a kártyákat, hiszen az atomerőmű-építés szándékával már nincs Magyarország egyedül Kelet-Európában, ráadásul pont az a Románia bútorozott most egybe az amerikaiakkal atomügyben, amely korábban az Európai Unió irányelveire hivatkozva állította le együttműködését a kínaiakkal. A bejelentés kapcsán ráadásul a román sajtó azt feszegeti, az USA talán nem véletlenül nem saját földjén teszteli az új reaktorokat. Mint fogalmaznak, "a következő években az amerikaiak beejtőernyőzik a reaktorokat Romániába, hogy lássák, felrobbannak-e maximális terheltség alatt. Hogy működnek-e vagy sem". Hozzáteszik, ha sikeres lesz a teszt, a technológiát kifejlesztő NuScale, és közvetve az Egyesült Államok "óriási hasznot fog bezsebelni [...], ha viszont kudarcba fullad, egyáltalán nem kizárt, hogy Romániára egy igazi, csernobili típusú katasztrófa vár". Klímahiszti helyett a valóság: ha volt ország, amely magától értetődően csatlakozott a globális erdővédelmi megállapodáshoz, az éppen Magyarország
Az még hagyján, hogy Magyarország "üres kézzel" érkezett a glasgow-i klímacsúcsra, de a minden fűszálat körbebetonozó, fagyilkos kormány nem írta alá a globális erdővédelmi kezdeményezést, mert még a karácsonyfáról is a stihlfűrész jut eszébe a konzervatív honatyáknak – így sopánkodik mostanság a jótollú balos média. Nyilván az egészből egyetlen szó sem igaz, Magyarország magától értetődően csatlakozott a kezdeményezéshez. Ebből is látszik azonban, hogy ami a baloldalon eddig a glasgow-i klímacsúcs és Magyarország összefüggésében hírként megjelent, az a valóság teljes kiforgatása. Pedig, ha van például ország, amelyik a legnagyobb természetességgel és otthonról hozott lendületével állt a nemzetközi erdővédelem ügye mellé, az éppen Magyarország, ahol többek közt évek óta történelmi léptékű Országfásítási és Településfásítási Program zajlik. Csak erről a baloldalon politikai és ideológiai okokból hallgatnak... Klímahiszti helyett a valóság: Magyarország konkrét tervekkel, futó projektekkel érkezett a klímacsúcsra, pont nem "üres kézzel"
A vasárnap kezdődött glasgow-i klímacsúcs kapcsán Szél Bernadett adta meg az alaphangot a hazai közbeszédben, azt állítván: Áder János köztársasági elnök "üres kézzel érkezett" a csúcstalálkozóra. Sajnálatos, hogy a pártnélküli képviselőasszony Facebook-posztja jobban befolyásolja a klímavészhelyzetre kondícionált közvéleményt, mint a tények. Ezek ugyanis azt mutatják, hogy a párizsi klímacsúcs nyomán törvénybe is iktatott 2050-es klímasemlegességi cél eléréséhez számtalan futó projekt segíti már most is hazánkat. Azaz, az eddigi felszólalások alapján kijelenthetjük: kevés olyan ország akadt, amelyek olyan konkrét lépésekről tudott volna beszámolni, mint éppen Magyarország... Folyótisztító rendszert helyeztek üzembe a román-magyar határ mentén
Üzembe helyezték a romániai Bihar megyében azt az első folyami hulladékmentesítő szűrőrendszert, amely megakadályozza, hogy a különböző hulladékok a folyókon keresztül Magyarországra jussanak. Gázüzeműre állítják át a sokat támadott Mátrai Erőművet
A kormányzat jelenleg is dolgozik a Mátrai Erőmű gáztüzelésre történő átállításának tervein – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára pénteken Debrecenben, A mi Civaquánk című ötletpályázat szakmai napján. Steiner Attila elmondta, az erőmű a hazai teljes szén-dioxid-kibocsátás 14 százalékáért felel jelenleg, ezt lehetne a technológiaváltással akár 3-5 százalékos értékre lecsökkenteni. „Klímavészhelyzet” Gergely végleg beszántotta a Főkertet – A „zöldek” meg hallgatnak...
Nem kívánom e helyütt politikai csatározások középpontjába állítani Megyeri Szabolcsot, a népszerű Youtube-kertészt, ugyanakkor felhívnám a figyelmet arra az egyszemélyes tüntetésre, amelyet a Főkert beszántása miatt tart legutóbbi Facebook-bejegyzése szerint. Jellegében pusztán ezt emelném ki: „egyszemélyes”. A klimavészhelyzet hangzatos hullámain lovagoló politikai erők ugyanis magára hagyták felháborodásában Megyeri Szabolcsot. És magára hagyták mindazok, akik az elmúlt lassan egész évtizedben tüntetésekre jártak egynémely zöld indokból, majd a politikai szélfordulással, jelesül Karácsony „Klímavészhelyzet” Gergely megválasztásával eltűntek a közterekről.
Kitüntető elismerés a hazai környezetvédelemnek – UNESCO-besorolást nyert el a Mura–Dráva–Duna bioszféra-rezervátum
Újabb elismerés koronázta hazánk természetvédelmi erőfeszítéseit, hiszen tíz év munka után a Mura–Dráva–Duna bioszféra-rezervátum lett az első, az UNESCO által is elismert olyan bioszféra-rezervátum, amely öt ország – Magyarország, Ausztria, Horvátország, Szerbia és Szlovénia – irányítása alatt áll. Bár a hazai közéletben mostanság háttérbe szorult a "klímavészhelyzet" kérdése, Magyarországon csöndes határozottsággal zajlik az országfásítási program, és nemzeti parkjaink újabb nemzetközi elismerései is bizonyítják: a zöldszemlélet részévé vált mindennapjaink döntéseinek és eredményeinek. Egy hét a természetről – Szombaton kezdődik a gödöllői természetfilm-fesztivál, majd bemutatkoznak nemzeti parkjaink
Egy egész hét szól hamarosan a hazai és nemzetközi természetvédelemről és nemzeti parkjainkról, hiszen szeptember 10. és 12. között kerül megrendezésre, immáron hetedik alkalommal a Nemzetközi Természet- és Környezetvédelmi Fesztivál, ezt követően pedig 13-ától 19-éig a Magyar Nemzeti Parkok Hete rendezvénysorozata következik. Kultúra, táj, környezet – Rácz Andrást kérdeztük a natúrparkok megtartóerejéről határon innen és túl
A natúrparkok a táji, természeti és kulturális értékek megőrzése mellett nagyban hozzájárulnak a fenntartható turizmus és a helyi gazdaság fejlesztéséhez is. Meglátásunk szerint nemcsak a határainkon túl élő magyar közösségek, hanem minden ott élő számára segítséget jelenthet a natúrparki működés, különösen a társadalmi-gazdasági szempontból hátrányos helyzetű térségekben – többek között erről beszélt portálunk megkeresésére Rácz András, az Agrárminisztérium környezetügyért felelős államtitkára, akit a nemrégiben megrendezett I. Kárpát-medencei Natúrparki Találkozó tapasztalatairól kérdeztünk. Állva maradt a királynő – Verespatakot nem használhatja ki többé egyetlen multi sem
Több mint húszéves, de rendkívül tanulságos történet Verespatak kálváriája, a felelőtlen és kapzsi, beláthatatlan károkat okozó, de a kártérítés alól kibújó multicégről, és egy másikról, amely ott folytatta volna, ahol az előző abbahagyta. Szerencsére az UNESCO döntése értelmében Verespatak immáron a világörökség része, igaz, római kori emlékei, és nem a súlyos természetkárosítás miatt. Fidrich Róbert, a Magyar Természetvédők Szövetsége programvezetője, aki rendszeresen segített megértenünk a tiszai ciánszennyezés nyomán kialakult helyzetet, most portálunknak elmondta: az UNESCO nemcsak arról határozott, hogy Verespatak világörökségi besorolásra méltó, de egyúttal a veszélyeztetett világörökségi kategóriát is megkapta, amely arra is utal, hogy bármilyen további bányászati beruházás veszélybe sodorhatja a világörökségi helyszínt. A világ szeme tehát végre hivatalosan is Verespatak felé fordult. Egy hét alatt elkapkodták a fákat – Újabb 24 ezer fát ültetnek el országszerte
A klímahisztéria közepette nemigen hallani arról, hogy újabb 24 ezer sorfát ültetnek el 900 településen a Településfásítási Program részeként. A program népszerűségét jól példázza, hogy a meghirdetett mennyiség egy hét alatt elfogyott... Nagy István: sikeresen megvédtük a kisgazdaságok érdekeit – Megszületett az egyezség a következő hét év agrártámogatási rendszeréről
Óriási erőfeszítések árán, Magyarország vezetésével sikerült megvédeni a kisgazdaságok érdekeit – fogalmazott portálunknak adott interjújában Nagy István, akit a hétfőn elfogadott, hét évre szóló EU-s közös agrárpolitika kapcsán kerestünk meg. Az agrárminiszter kiemelte: „nem a kitűzött célok tekintetében volt az Európai Parlament és a tagállamok között a vita, hanem az ahhoz vezető út megtalálásában”, amelynek eredményeként a minisztereket tömörítő Tanács végül meggyőzte az Európai Parlamentet, hogy vonja vissza a gazdálkodást ellehetetlenítő javaslatait.
Hogy ne vásárolhassák fel a szabolcsi almát a "fa alól" a multik...
A magyar termelők kiszolgáltatottsága nagyban köszönhető annak, hogy a megfelelő raktározási és feldolgozási kapacitások hiányában gyakran a "fa alól" kénytelenek értékesíteni a megtermelt gyümölcsöt – emiatt is kavart még 2018-ban olyan nagy vihart a külföldi multicégek által megajánlott megalázóan alacsony fölvásárlási ára a szabolcsi almára. Az egyik lehetséges megoldás a hazai raktározási és feldolgozási kapacitások növelése, erre szolgál jó példával a nemrégen átadott újfehértói Szabolcsi Alma Centrum. Csendesen, de töretlenül zajlik hazánk erdősítése - Újabb lendületet vett a Településfásítási Program
Jelentősebb sajtóvisszhang nélkül, de töretlenül zajlik az Országfásítási Program, amelynek révén a klímaváltozás hatásainak mérséklése érdekében 2030-ig 27 százalékra növekszik hazánk erdőborítottsága. A program sikerességéhez jelentősen hozzájárul a Településfásítási Program, amelynek folytatását a héten jelentette be az Agrárminisztérium. Miközben nincs olyan része az országnak, amely kimaradt volna a fatelepítésből, a kezdeményezést egyelőre továbbra sem karolták fel a korábban magukat zöldmozgalomként definiáló szervezetek, illetve azok hangadói... Szári Zsolt: sok mindent túlélt a Balaton, de az éghajlatváltozás komoly kihívás
"Mária Terézia korában búzamezőket szerettek volna látni a tó helyén, ezt a beavatkozást is túlélte a Balaton, a klímaváltozás ennél azonban jóval komolyabb probléma" – jelentette ki portálunk megkeresésére Szári Zsolt. A miniszteri biztos kiemelte: első feladata azoknak a kapcsolódási pontoknak, kapcsolatrendszernek a feltárása, amely a Balaton környékét valójában jellemzik, és amelyeknek éppúgy köze van a vízminőséghez, mint a horgászok, a hajósok vagy fürdőzők igényeihez. Arról is beszélt: évtizedek óta igaz az, hogy a Balaton melletti vendéglőkben balatoni halat nemigen lehetett fogyasztani, ám reális esély van rá, hogy visszatérjen a balatoni hal az éttermek kínálatába. A bajból kihozni valami jót - Új tárgyakat készítettek a Tisza-mente iskolásai a folyót szennyező hulladékból (PS-VIDEÓ)
Bármennyire is elborzasztó látvány a Tiszán évről-évre végigvonuló hulladékáradat, az első sokkból felocsúdva azt kell kitalálni, hogyan lehet ebből valami jót létrehozni - ezzel az üzenettel érkezett a Tisza-menti települések fiataljaihoz a PET kalózok legújabb hajója, a Mini MüMü, amelynek Madarak és fák napjára időzített felavatásán stábunk is részt vett. A PET Kupa csapatának küldetése mára túlterjedt a határokon, így néhány héten belül a Tiszán felfelé haladva a kárpátaljai magyar iskolások is megtanulhatják, hogyan kell kezelni a hulladékot, hogy ne jusson több szemét a folyóba. Lebegő Kikötő, plasztikkajak, mobil Műanyag Műhely - Kihagyhatatlan újdonságokkal készülnek a nyárra a Tisza-mentő kalózok
A PET Kupa indulása óta egyfajta környezettudatos gondolkodásra nevelő, a Tisza, Bodrog természeti szépségeire, környezetének kulturális értékeire a figyelmet felhívó misszióvá bővült, eredetileg azonban egy játékos, vagány köntösbe bújtatott kezdeményezés volt, amely nem mellőzte, és a mai napig nem mellőzi a kemény munkát, a tulajdonképpeni hulladékgyűjtés kosztól sem mentes évenkénti elvégzését. "Azt tisztán kell látni, hogy a ciánszennyezés után nem állt meg a folyóink károsítása, tényleg mindig jön valami" – fogalmazott Molnár Attila Dávid, kiemelve, hogy a klímaváltozás hatására az egyre nagyobb áradások, majd alacsony vízállás mellett az emberi tényező is nagyban befolyásolja a folyók minőségét. A természetfilmest, a PET Kupa egyik alapító főkalózát éppen munka közben értük utol, arról érdeklődve, mivel készülnek idén a PET Kupa szervezői. A zöld energia fekete napjai - Német szélerőművek ezreit fogják lebontani
Hulladékradar – Applikáció is segíti az illegális hulladéklerakók felszámolását
Bár a közvélemény figyelmét természetesen joggal foglalkoztatja legjobban a vírushelyzet alakulása, az élet nem állhat meg a természetvédelem terén sem. A Tisztítsuk meg az országot! pályázat keretén belül eddig 285 nyertes összesen mintegy 2,4 milliárd forint támogatással teheti tisztábbá az ország egy-egy szegletét. A kormány által 2020-ban meghírdetett Klíma- és Természetvédelmi Akcióterv halad a megszabott útján, többek közt folyamatosan számolják fel az illegális hulladéklerakókat, zajlik a nagyszabású országfásítás – milyen kár, hogy a kamuzöld politikusok ilyenekről hallgatnak... Tőlük függetlenül azonban bárki, aki igazából környezettudatos, részt vehet Magyarország megtisztításában – most egy applikáció is segíthet ebben. Ovádi Péter: az állatvédelemben is érvényesülhet a "három csapás" - szemlélet (PS-interjú!)
Széles társadalmi réteg sorakozik fel az állatvédelem ügye mögé, ezért volt fontos az emberek véleményét is kikérnünk – nyilatkozott portálunknak Ovádi Péter állatvédelemért felelős miniszteri biztos, akit a nemrégiben lezárult állatvédelmi konzultációról kérdeztünk. Ovádi Péter többek közt elmondta, a válaszadók nagy egyetértésben vélték úgy, az állatvédelemben is bevezetésre kell kerüljön a "három csapás"-szemlélet, a konzultáció ugyanakkor módot ad arra is, hogy a civil szervezetek számára olyan könnyen lehívható pályázati rendszert alakíthassanak ki, amely működésüket támogatja, hiszen a számukra a források biztosítása a legfontosabb. Nagy István: Mindenkit támogatunk, aki tenni akar a fával borított területek növekedéséért
Nemcsak a természeti környezet megóvásában, hanem a lakosság, és különösen a fiatalok fenntartható szemléletmódjának formálásában fontos a Településfásítási Program, amely a magyar vidéki települések számára kínál segítséget a klímaváltozás káros hatásainak csökkentésére – többek közt erről beszélt portálunk megkeresésére Nagy István agrárminiszter, akit a nagy sikerű Program második ütemének részleteiről kérdeztünk. Az ökológiai gazdálkodás terén a világ legdinamikusabban fejlődő országai között van hazánk
A legfrissebb nemzetközi adatok szerint Magyarország az ökológiai gazdálkodásba vont területek bővülését tekintve a tizedik legdinamikusabban fejlődő ország a világon – írja az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) közleményében, hozzátéve: az elmúlt években az ökológiai, vagyis bio ültetvények abszolút területmérete alapján Magyarország a világ 12. legnagyobb öko gyümölcstermelő országává vált. Kis öröme a téli szürkeségnek - Egyre több a nagy kócsag Pápán
Olvasónk hívta fel figyelmünket arra, hogy a barokk város és környékén különlegesnek számító, értékes madarakra lettek figyelmesek a helybeliek. A Bakony-ér partján megjelent nemeskócsagok, vagy nagy kócsagok a magyar természetvédelem címerének is szimbólumai. 50 éve a legsúlyosabb környezetszennyezés – Kármentesítés a Ráckevei-Soroksári Duna-ágon (PS-VIDEÓ)
Van egy ember, vagy talán egy bűnözői kör Magyarországon, akinek karácsony környékén eszébe jutott, hogy mi lenne, ha több száz vagy ezer liternyi fáradt olajat beleengednének a Dunába. Hol is lenne máshol jobb helyen? Hiszen az olajat úgysem lehet észre venni a vízen, meg nem is ártalmas, majd a halak megeszik, vagy majd csak lesz valahogy... Hát, valahogy így gondolkodtak azok, akik kis híján ökológiai katasztrófát okoztak a Ráckevei-Duna-ágnál, ha nincs a vízügyesek gyors beavatkozása. A szakértők évtizedekre visszamenőleg nem emlékeznek hasonlóan durva szennyezésre, és bár egyelőre úgy tűnik, sikeresen levezényelték a védekezést, a helyén éktelenkedő tájseb sokáig fogja emlékeztetni a természet kedvelőit, milyen pusztítást okozhat és okozhatott volna az emberi felelőtlenség... Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.