Pesti Srácok

A bajból kihozni valami jót - Új tárgyakat készítettek a Tisza-mente iskolásai a folyót szennyező hulladékból (PS-VIDEÓ)

A bajból kihozni valami jót - Új tárgyakat készítettek a Tisza-mente iskolásai a folyót szennyező hulladékból (PS-VIDEÓ)

Bármennyire is elborzasztó látvány a Tiszán évről-évre végigvonuló hulladékáradat, az első sokkból felocsúdva azt kell kitalálni, hogyan lehet ebből valami jót létrehozni - ezzel az üzenettel érkezett a Tisza-menti települések fiataljaihoz a PET kalózok legújabb hajója, a Mini MüMü, amelynek Madarak és fák napjára időzített felavatásán stábunk is részt vett. A PET Kupa csapatának küldetése mára túlterjedt a határokon, így néhány héten belül a Tiszán felfelé haladva a kárpátaljai magyar iskolások is megtanulhatják, hogyan kell kezelni a hulladékot, hogy ne jusson több szemét a folyóba.

A Madarak és fák napja alkalmával Tiszadadára látogattunk, ahol a tiszai folyószennyezés felszámolása ellen évek óta küzdő PET Kupa csapata ünnepélyes keretek között felavatta legújabb hajóját. A Mini MüMü egy olyan műhely, amely a fiatalok számára mutatja be, hogyan lehet kezelni, feldolgozni és valamit létrehozni a vízről, annak partjáról összeszedett hulladékból.

A környékbeli iskolások okítása mellett Molnár Attila Dávid természetfilmes, és fő PET kalóz ránk is szánt néhány percet, hogy elmondja, a Műanyag Műhely (MüMü) azt hivatott bemutatni, hogy a folyón úszó hulladék látványa bármennyire is sokkoló, azt kell kitalálni, hogyan lehet ebből valami jót, például ékszereket, plasztik ladikot, vagy úszó PET-kikötőket létrehozni. Elmondása szerint a PET Kupa az elején folyótisztításnak indult, de tevékenységük már a szemléletformálásra is kiterjed, olyannyira, hogy a Tisza-menti települések fiataljai után a folyón felfelé haladva néhány héten belül már Kárpátalja magyar nyelvű iskolásainál fogja feladatát teljesíteni a MüMü. A cél mindenhol ugyanaz: bemutatni, hogyan lehet a folyami hulladékot szétválogatni, feldolgozni, és hogyan lehet egyáltalán megelőzni, hogy a folyóba kerüljön.

A videót László Petra operatőr, Szabó Vivien vágó és Susánszky Mátyás szerkesztő riporter készítette.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.